S a többi...
[S a többi...]

Ma, este, a Népkert Sörözőben, táncházzal ünneplik Gyulán, szülővárosában a zeneszerzőt
Gyulán, november 7-én, szombaton, ma, 19 órától, táncház lesz a Népkert Sörözőben, a Dürer Albert utca 18. szám alatt, Erkel Ferenc tiszteletére, születésnapján. Erkel Ferenc (Németgyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.) Himnuszunk zeneszerzője, a magyar nemzeti opera megteremtője zenéjében gyakran használt népzenei elemeket.
|
2026. november 07., szombat
A Műcsarnok 130 éves történetét bemutató kiállítás nyílt, Budapesten – Ferenc József nyitotta meg 1896. május 4-én az épületet
Az 1896-ban megnyílt Műcsarnok 130 éves történetét mintegy hatvan műtárgyon, így tervrajzokon, plakátokon, installációkon, szobrokon, festményeken, tablókon és animáción keresztül mutatja be a kiállítás, amely szombattól látható a budapesti kiállítóhelyen. A Műcsarnok 130. 1896-2026 című kiállítást bemutató, pénteki sajtótájékoztatón Szegő György, a városligeti intézmény művészeti igazgatója, a kiállítás kurátora elmondta, a Műcsarnok hármas feladatot lát el, kiállításai révén egyszerre szolgálja a művészetet, a szakmát és a közönséget.
|
|
2026. november 06., péntek
Hétvégén, reggelre, mínusz 5 Celsius-fok is lehet, a nappali csúcshőmérséklet 8-12 Celsius-fok körül várható
A pára- és ködfoltok feloszlása után, napos, száraz idő várható a hétvégén, 8-12 Celsius-fok közötti csúcsértékekkel. A hajnalok fagyosak lesznek, mínusz 5 és plusz 1 fok közé hűl majd le a levegő - a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzését csütörtökön juttatta el az MTI-hez.
|
|
2026. november 06., péntek
Ma, zenés, irodalmi est Karinthy Verával és Bornai Tiborral, a Gyulai Várszínház kamaratermében
Gyulán, november 6-án, pénteken, ma, 19 órától, a Gyulai Várszínház kamaratermében, Öt Karinthy és Én címmel, zenés, irodalmi estet láthatnak a nézők. Karinthy Frigyes, Karinthy Ferenc, Karinthy Gábor, Karinthy Márton… A 20. századi magyar művészeti élet kiemelkedő alakjai, akik mindannyian az irodalom- és színháztörténet részei. Milyen lehet a művészettől áthatott, hihetetlenül izgalmas, kulturálisan „nemzeti kincsnek” számító családba születni? Milyen érzés ma Karinthy névvel élni olyan országban, ahol a nevet mindenki ismeri?
|
|
2026. november 05., csütörtök
Szombaton rendezi Gyula Város Román Nemzetiségi Önkormányzata a hagyományőrző versenyt
Gyulán, november 7-én, szombaton, 10 órától rendezi a hagyományőrző kolbásztöltő versenyt Gyula Város Román Nemzetiségi Önkormányzata, a Sarkadi út 101. szám alatt. További információ a plakáton.
|
|
2026. november 05., csütörtök
Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra, a december 13-tól kezdődő menetrendi évre – Népszerű a digitális jegyváltás
Megkezdődött a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán, a Facebook oldalán közzétett bejegyzésében. A téli menetrendben, óránként indulnak a nemzetközi vonatok Budapest és Bécs között, de válthatók jegyek Kassára, Ljubljanába, Zágrábba, számos erdélyi és nyugat-európai célállomásra is. Könnyen elérhető a Magas-Tátra is, ehhez érdemes a 60 eurós Tátrai kirándulójegyet választani a pénztárakban - közölte a miniszter.
|
|
2026. november 02., hétfő
Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, majd szárazabb, naposabb idő érkezik
Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától, egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés. A legmelegebb órákban, már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, és visszatérnek a fagyos hajnalok is - a HungaroMet Zrt. előrejelzését vasárnap juttatta el az MTI-hez.
|
|
2026. november 01., vasárnap
November 2-án, hétfőn, hajnalban, különleges égitestvonal látható a délkeleti égbolton
November 2-án, különleges égitestvonal lesz látható hajnalban. A Regulus csillag, a Jupiter, a Mars és a Hold egyetlen egyenes mentén sorakozik fel a délkeleti égbolton egy csaknem két hónapos együttállás-sorozat kezdeteként - közölte a budapesti Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel. A négy, szabad szemmel is jól látható égitest mellett binokulárral látható lesz, hogy a Méhkas-csillaghalmaz is csatlakozik az együttálláshoz, így öt égitest egyenes vonalában lehet majd gyönyörködni.
|
|
2026. november 01., vasárnap
A Múzeumi Szabadegyetem előadásai a Gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnyában, 2026-2027
Gyulán, a Múzeumi Szabadegyetem október 28-ával kezdődő, új évadában, prof. dr. Rácz Lajos klímakutató, egyetemi tanár, az MTA doktora tartott előadást Klímaváltozások és túlélési stratégiák a magyar történelemben címmel, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont báltermében. Az új évad 2027. május 26-án zárul dr. Erdész Ádám előadásával, aki egy történészpálya kezdeteiről beszél.
|
|
2026. november 01., vasárnap
Péntektől látogatható a Paul Gauguin-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban – A kiállítást február 28-ig láthatják az érdeklődők
Péntektől látogatható a Paul Gauguin (1848-1903) francia festőművész életművét bemutató, Bonjour Monsieur Gauguin - A posztimpresszionisták és szimbolisták körei című kiállítás Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban, ahol az érdeklődők összesen 150 remekművel, köztük 80 Gauguin-alkotással találkozhatnak.
|









