Címlap

Árpási Zoltán történetei Kohán Györgyről – 2. rész

Húsz korona

Sidló Ferenc és Lőrinczy Szabolcs biztatására Kohán Pestre ment, ahol főiskolai tanulmányaira készülve Szüle Péter festőművész budapesti rajziskolájában képezte magát. Szüle rokonszenvvel viseltetett Kohán iránt, akinek szegénysége emlékeztette őt fiatal korára, amikor kezdő művészként ugyanolyan nincstelen volt, mint a tanítványa.

Heltai Jenő, a Fidibusz című élclap szerkesztője az 1910-es évek elején felkérte az akkor még pályakezdőnek számító Szüle Pétert, hogy rajzoljon egy illusztrációt a lapjába. Szüle restellte bevallani, hogy egy fillérje sincs, nincs miből festéket vennie. Ahogy azon töprengett, hogyan másszon ki a kelepcéből, eszébe jutott egy jól menő ügyvéd, aki szenvedélyes műgyűjtő hírében állt.

Hóna alá csapta egyik, nem sokkal korában festett képét és felkereste.

– Mit kér érte – nézett rá szúrós szemmel az ügyvéd.

– Harminc koronát.

Az ügyvéd megrökönyödött.

– Harminc koronát? Ugyan kérem, harminc korona egy ilyen semmi kis képért?

Az egész alig egy méter. Ide nézzen!

Azzal leemelt a falról egy kétszer akkora festményt, egy főiskolai tanár munkáját.

– Tudja mennyiért vettem ezt a kollégájától? Húszért! Húsz koronáért! Pedig kétszer akkora!

Azzal meglobogtatott egy húszkoronásat, amin Szüle rettenetesen felháborodott:

– Húsz korona?!

Aztán gyorsan kiszámolta, hogy a húsz koronából megebédelhet, megvacsorázhat, és annyi vásznat és festéket vehet, hogy ha azokkal készített képeket eladja, akár kétszáz koronát is kereshet vele.

Szüle látványos felháborodása ellenére gyorsan zsebre vágta a húsz koronát és elviharzott, mielőtt az ügyvéd meggondolta volna magát.

Liliom utcai bohémek

Amikor Kohán megkezdte tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, a Békés megyei diákok Liliom utcai diákotthonában kapott helyett. Kiváló társaság jött ott össze, közülük többen később nevet szereztek maguknak a képzőművészetben vagy az irodalomban. Ott lakott többek között Illésy Péter festőművész-növendék a gyulai gimnázium egykori tanulója, aki gyakran jött Gyulára, s az idő tájt már megfordult Itáliában, s tanult a firenzei festőiskolában, a gyulai Szathmáry Sándor mérnökhallgató, Orwell 1984 című könyve előfutárának számító Kazohinia szerzője, a jogásznak készülő, már akkoriban is verselő Tamkó Sirató Károly, egy pusztaföldvári orvosnak a fia és Lajos Ferenc, aki képzőművésznek tanult. Az avantgard költő Tamkó Sirató kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett a pesti művészvilággal, Kohánt összehozta szürrealista festőkkel és felhívta a figyelmét Derkovits Gyula képeire. Mivel a francia követségen nyelvet tanult és Párizsba készült, a francia festészetre is ráirányította a figyelmét. A Liliom utcai baráti körhöz tartozott még a húszas évek közepén, Gyulán alkotó Kapussy György festőművész, aki a főiskolán Glatz növendéke volt, a szobrásznak készülő Nóti András, a jeles kabarészerző, Nóti Károly öccse és a békéscsabai Jakuba János festőművész növendék. Mind más karakter, és mind hozzájárult Kohán szemléletének alakulásához. A legnagyobb hatással Illésy Péter, Kapussy György, Szathmáry Sándor és Tamkó Sirató Károly voltak rá, akik kivételes műveltségükkel lenyűgözték. Illésy olaszországi tanulmányútjának tapasztalatait osztotta meg vele, Kapussynak pedig – korábbi kapcsolata alapján – nagy szerepe lehetett abban, hogy Kohán is Glatz tanítványa lett. Szathmáry, aki a harmincas években a baloldali Bartha Miklós Társaság ügyvezető elnöke volt, mély gondolkodású, filozofálgató alkatával hatott Kohánra, a robbanékony, szívesen vitatkozó Tamkó Sirató pedig határozott véleményalkotásával és a pesti művészkörökben való jártasságával. Amint látható, bohém társaság jött össze a Liliom utcában, akiktől nem állt távol a tréfacsinálás.

Egyik alkalommal, a hazautazó Lajos Ferenc bőröndjét – akit nem nagyonkedveltek, s állandóan köszörülték rajta a nyelvüket – telepakolták téglával, amit csak otthon vett észre. Egy másik alkalommal az egyik növendék az otthonról kapott tíz pengőjét bekereteztette, hogy el ne költse. Bulizni készülő társai kivették a pénzt, s a helyére egy cédulát tettek ezzel a szöveggel: ,,A kirakat rendezés alatt!” Mások szerint azért keretezte be valaki a pengőt, mert a kölcsönbe adott pénzét visszakapta.

Utána vágták a festőállványt

Kohán a főiskolán Glatz Oszkár osztályába került, de Rudnay Gyula és Vaszary János is a tanára volt. Szorgalmasan látogatta az intézményt, igyekezett minél több tudást magába szívni. Glatz a nagybányai művésztelepről indult, ifjú korában a posztimpresszionista stílust követte, később azonban a plein air festészet híve lett, de falusi menyecskéket is festett édeskés, aprólékos, naturalisztikus képein. Ugyanezt a felfogást várhatta el a növendékeitől is, Kohán azonban görcsösen ragaszkodott a véleményéhez, és a maga választotta festészeti irányhoz, amely mind a korra jellemző dekoratív stílustól, mind a nagybányaiaktól távol állt. Konzervatívnak tartotta mesterét, ezért mind gyakoribb lett köztük a konfliktus. Glatz egy alkalommal meg is jegyezte:

– Maga biztosan jobban szeretné, ha Michelangelo korrepetálná.

– Ez igaz! – válaszolta Kohán, ami meglehetősen nagy bátorság volt részéről a nagy tekintélyű korábbi rektor, akkor éppen rektorhelyettessel szemben. Majd, miután növendéke közölte vele, hogy nem akar fiók-Benczur lenni, útjaik elváltak egymástól. Kohán szerint Glatz eltanácsolta a főiskoláról, sőt dühében a festőállványát is utána vágta az emeletről.

Kis tibeti tehetség

Kohán Liliom utcai kollégiumi társai ösztönzésére és a párizsi művészvilág iránti kíváncsiságtól vezérelve 1930 novemberében a francia fővárosba utazott. Párizsban megismerkedett a kubizmussal, és annak kiváló mesterével, Csáky Józseffel. A magyar szobrász baráti társaságához tartozó Tsugouharu Foujita japán festő az egyik kávéházban az asztalához hívta Kohánt, majd idővel felajánlotta, hogy a műtermében dolgozhat, sőt ott is alhat, mert ő másutt töltötte a napjait. A gáláns ajánlat azonban különös véget ért: egyik nap rendőrök jelentek meg a lakásban, s a kémkedéssel vádolt japánt keresték. Miután nem volt otthon, Kohánt vitték el, akit kihallgattak, és napokig fogva tartottak. Végül egy arisztokrata hölgy közbenjárására – aki ,,kis tibeti istenségnek” nevezte védencét – engedték el.

Botrány a Nemzeti Szalon kiállításán

Kohán 1932 áprilisában, huszonegy nagyméretű szénrajzával részt vett a Nemzeti Szalon 77. csoportos kiállításán, Budapesten. Szereplése botrányosra sikeredett. Az egyik rajz aktot ábrázolt, ahogy hallgatást jelképező szfinxet emel a magasba. Egy másik rajz hátterében pedig egy gyárváros sziluettje volt látható magas kéményekkel és épületekkel. Fölötte kontrasztként a kelő Nap szórta sugarait, a kép előterében pedig – háttal a nézőnek – egy robusztus munkásasszony állt, két karjával csecsemőt emelve a magasba, mintegy felajánlva őt a kelő Nap, az élet, a gyár és a munka számára. Kohán valamennyi rajzának az Opus címet adta, a kiállítás megnyitása előtt azonban két képének címét (Opus 1. illetve Opus 2.) Offertórium 1-re illetve Offertórium 2-re változtatta. (Az offertórium a szentmisében a felajánlás, a bor és ostya megszentelésekor énekelt rész.) Déry Béla igazgatót figyelmeztették, hogy az új címek félreértésre adhatnak okot, ezért – miután úgy találta, hogy azok célzatosak és ízléstelenek – mindkét képet levetette a falról, így az ünnepélyes megnyitón a közönség már nem láthatta a két rajzot. A történtek után az a hír terjedt el, hogy a kiállítás megnyitóján Mikes János püspök Kohán szemére vetette az úgymond profán címet, mire a festő letépte a rajzait, és kirohant velük a teremből.

Kicsordultak a könnyei

A két háború között a gyulai Erdei könyvkereskedő a hóna alá akart nyúlni – vagy neki is tartozott Kohán –, ezért felajánlotta, hogy néhány grafikáját elviszi a Komlóban kártyázó urakhoz, hogy vegyenek belőle. Bevitte, de a társaság tagjai csak fitymálták – ,,vigye innen ezeket”, mondták –, s egy darabot se vettek meg. Majd összedobtak pár fillérnyi alamizsnát azzal, hogy ,,vigye oda neki”, a Komló teraszán üldögélő Kohánnak, akinek a történtek hallatán kicsordultak a könnyei, pedig erős ember volt.

Nagy festő lesz!

A legenda szerint, egy ízben egy német hölgy vendégeskedett Galyasi Miklósnál, a Tornyai Társaság vezetőjénél Hódmezővásárhelyen, aki Tornyaival együtt elvitte őt a Damjanich utcában lakó Kohánhoz. Amikor Kohán egy pillanatra elhagyta a szobát, a vendég – aki addig szótlanul nézte a képeket – megszólalt:

– Nagy festő lesz!

Tornyai erre csak annyit mondott:

– Már az!

Hosszú pórázhoz szoktatták

Kohán első felesége a nála tíz évvel idősebb, három gyerekes elvált Balló Margit iparművész volt. Az asszony soha nem kérdezte, hogy a férje merre jár, kinél volt, mit csinált, miből él. Kohán meg is jegyezte egyszer, hogy nem tökéletes nő a felsége, mert soha nem hallotta tőle azt, hogy ,,adj pénzt”.

Amikor Kohán elvitte az asszonyt Gyulára bemutatni a szüleinek, a szegényesen öltözött Balló Margitnak az anyósa adott ruhát, hogy valahogy kinézzen. Balló akkor hosszasan beszélgetett a festő édesanyjával, aki – állítása szerint – azt mondta az asszonynak, hogy a fia azért él botrányos életet,  mert ,,hosszú pórázhoz” szoktatta, vagyis azt csinál, amit akar, magára vessen, ha az önérzetébe tapos.

 Fessen szép csendéletet!

Kohán a képeivel nem a közízlésnek akart megfelelni, saját művészi elvei vezérelték mind a témaválasztásban, mind festményei és rajzai méretét tekintve.

Vallotta, hogy képeinek egyszerre van ökle és simogatása. Komor hangulatú, szegény sorsú embereket ábrázoló drámai képeire nem igen volt vevő. Amikor egy alkalommal mély mondanivalójú képet ajánlott megvételre az orosházi Wigner Gézának, a nagykereskedő azzal utasította el:

– Hogy tegyem én ezt fel a szobám falára? Fessen nekem szép csendéletet, könnyed tájképet vagy aktot! Azt megvásárolom!

Megjegyzés: Árpási Zoltán történetei a Lószag New Yorkban – Anekdoták, történetek Gyuláról és gyulaiakról című könyvében jelentek meg. Gyula, 2024. Magánkiadás.

Kép1: Kohán György: Csendélet (Magántulajdon)

Kép2: Kohán György alkot. (Árpási Zoltán gyűjteményéből.)

Kép3: Kohán György: Akt. (Magántulajdon)

Kép4: Kohán György édesanyjával, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett, 1965-ös kiállításon. (Árpási Zoltán gyűjteményéből.)

Kép5:  Árpási Zoltán Lószag New Yorkban – Anekdoták, történetek Gyuláról és gyulaiakról című könyvének borítója