Címlap
A férfi és a nő 2024. április 4-én, este, feldúlt állapotban jelent meg Vésztőn, sörözőben. Megjelenésük oka volt, hogy a nő vendéglőstől elszenvedett bántalmazását megtorolják. Ezért a férfi magával vitt egy 83 cm hosszú, 4,5 cm átmérőjű, fából készült asztallábat. A férfi az asztallábbal hadonászni kezdett és kiabálva érdeklődött, ki bántotta élettársát és miért. A nő biztatni kezdte, hogy verje szét a kocsmát.
A férfi két alkalommal, a vendéglős feje elé tartott kézfejére ütött, a nő poharakkal és hamutállal dobálta meg. Amikor a vendéglős megkért vendéget, hogy értesítsék a rendőrséget, a férfi elment az italozóból, a nő is kilépett a teraszra, de mérgében, a bejárati ajtó melletti, ablak üvegét kézzel beütötte.
Az üveg kitörése folytán, 25 ezer forint kár keletkezett, melyet a nő megfizetett. A férfi és a nő a sérelmesnek ítélt helyzetet személy és dolog ellen irányuló erőszak alkalmazásával, emberi élet kioltására alkalmas tárgyat használva kívánta megoldani. Tettükkel megzavarták a vendéglátóhely nyugalmát. Erőszakos viselkedésük kihívóan közösségellenes volt, alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat váltson ki. (Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség)
Kép: A férfi két alkalommal, a vendéglős feje elé tartott kézfejére ütött, a nő poharakkal és hamutállal dobálta meg. A kép illusztráció. Kép: Depositphotos
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.