S a többi...

Úti célja a máig titokzatos és vadregényes Albánia volt, ahová egyre többen veszik az irányt hazánkból is. Két okból keresik fel ezt az országot a turisták: a megfizethetőség és a 450 kilométer hosszú tengerpartja vonz évente 20-30 százalékkal több látogatót. Hazánkban is értékelik ezt a két vonzerőt, és az ismeretlen világ felfedezői nem győznek hálálkodni, ha egy Albániában élő magyar idegenvezetővel találkoznak. Sipos Istvánnak ráadásul a világ legegyszerűbb dolga megbarátkozni idegenekkel, kis túlzással: bárkivel. A két ottani idegenvezetővel például már ismerősként kísérhetik figyelemmel egymás életét a közösségi oldalakon. Egyikükkel, a negyvenes éveiben járó Tóth Andrással Tiranában hozta össze a jó sorsa, és nem kellett sok idő ahhoz, hogy megállapítsa, kincset kaptak a magyarok, amikor elindulhattak egy olyan magyar nyomában Albánia kincseinek felfedezésére, aki jó ideje az ottani fővárosban él, és beszéli a helyiek nyelvét. Sőt, ott tette le az idegenvezetői vizsgát.

De hogyan is keveredhet olyan messzire egy hazánkfia véglegesen? Nem találják ki! A szerelem vitte Albániába. Tóth András megismerkedett egy albán lánnyal, akit később elvett feleségül, és a balkán félszigeten fekvő országban telepedtek le. A magyar fiatalember úgy tudja, hogy egyedül ő dolgozik ott albán-magyar nyelvű idegenvezetőként.

Tirana sokféle arcát feltárta Tóth András a kis magyar csapat számára. Megmutatta Enver Hodzsa házát, amiben élt a volt diktátor, aki a második világháborútól 40 éven át az Albán Munkapárt első titkáraként a sztálinizmus, majd a maoizmus követőjeként uralta országát. Nos, ez a ház ma már semmilyen funkciót nem tölt be, egyszerűen csak érintetlenül hagyták az utókor számára. Az ő emlékét idézi a híres piramis, amiben halála után felravatalozták. A rendszerváltás után az épület szintén üresen kongott, később viszont helybeli fiatalok diszkót nyitottak, és elnevezték az építményt Múmiának.

Tirana előtt Tóth András egy festői környezetben fekvő, mesekönyvbe illően csodás kisvárosba, Krujába vezette a csoportot. Az ősi, történelmi kisváros – ma alig 20 ezren lakják – egy másik híres vezérnek, Szkander bég (eredeti nevén Kasztrióta György) egykori albán fejedelemnek állított múzeumot, és megnyitott egy etnográfiai múzeumot is. Ma is él egy legenda a helyiek körében, miszerint Szkander bég a történelem során találkozott Hunyadi Mátyással, azaz a mi Mátyás királyunkkal. Ezt ugyan tények nem támasztják alá, de arra találtak bizonyítékot, hogy Szkander bég levelezett egyetlen szövetségesével, Mátyással, ám kettejük vállalkozásait sosem kísérte hadi szerencse.

Vidéki barangolásuk alkalmával egy másik történelmi gyöngyszemnél is megálltak a magyarok, az Albánia déli részén fekvő Beratban. Lenyűgözte őket a látvány, a hegy tetején a vár, a görögkeleti templom, a régi kőhíd, no és az ezerablakos ház, melyet az UNESCO a világörökség részeként vezet a listáján.

S hogy miért is érdemes egy Albániában élő magyar idegenvezetőhöz csatlakozni? A sztorikért! Az úton visszafelé Tóth András egy városon át haladva elmesélte, hogy miért is nevezetes az a hely.

– Elnöksége idején ellátogatott ide az USA-ból George W. Bush. Egy alkalommal kiszállt az autójából, és a közelben összegyűlt tömeghez lépett, beszélt hozzájuk, kezet fogott jó néhányukkal. Mire visszatért az autóba, a karórája már nem volt a kezén.

Sipos Istvánék találkoztak egy másik, szintén magyar idegenvezetővel, bár a 30-40-es fiatalember neve másról árulkodik. Mihalj Bibija édesapja szerb, édesanyja vajdasági, bácskatopolyai magyar. Ez a sokféleség inkább Mihalj előnyére vált; Szkopjében született, macedón iskolába járt, otthon édesapjával szerbül, édesanyjával magyarul beszélt. A diplomát a szkopjei Szent Cirill és Metód Egyetemen szerezte. Ma is ebben a lélegzetelállítóan szép, észak-macedóniai fővárosban él. Magyarországon, a Balassi Intézetben, 2006/2007-ben magyar nyelvvizsgát tett. (Az intézet a magyar művelődés nemzetközi kapcsolatrendszerének nemzeti intézménye volt, 2021-től Liszt Intézet néven működik.) 

A magyarok mindent megnéztek, amit csak lehetett ilyen rövid idő alatt Mihalj segítségével Szkopjében; a belvárost, a bazárt, a Vardar folyó partját, a régi kőhidat. A helyi vasútállomásra is elsétáltak, bár a hely elsőre nem mutat különösebb látnivalót. Jobban megfigyelve a részleteket, egy tragikus eseményre figyelmeztet az ,,idő”. Az 1960-as években Szkopjét egy hatalmas földrengés rázta meg. Megsérült a monarchia részeként az utókorra maradt állomás épülete is, a falára helyezett órával együtt. A szerkezet a földrengéskor megállt, és a helyiek ebben az állapotában megőrizték, hogy mindig emlékeztessen a súlyos pusztításra.

Sipos István és a csoport sok mindent elhozott a különleges, magával ragadó Albániából; a bazár nyüzsgését, a történelem szelét, ami megérintette, a mecsetben hajnali ötkor megszólaló müezzin hangját (amit manapság hangszórókkal erősítenek fel, és az egyik hangszóró éppen a magyar turistacsoport szállodájának tövében ,,csendült fel”), ám mindenekelőtt a két idegenvezető, András és Mihalj barátságát. Azokét, akik mindenkinél jobban, szívből, lélekből jövő szeretettel várják a magyarországi turistákat a csodás Albániában, a Balkán-félszigeten.