2024. július 24., szerda,  Kinga és Kincső
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2022. november 12., szombat
Gondolatok a nyugati civilizáció alkonyáról
A konfliktusok ellenére is a ,,vén Európa” a bölcsőnk, és sorsunk színhelye - Publicisztika
Szerző: Szemenyei Sándor
Niall Ferguson, világhírű történész Civilizáció című könyvében arra keresi a választ, hogy: „valóban itt van a Nyugat vége, és egy új időszak, a Kelet korszaka köszönt ránk”? Oszkár Spengler német filozófus az első háború idején megjelent A Nyugat alkonya című, nagy ívű munkájában már foglalkozott a civilizációk fejlődéstörténetével. Ebben a könyvében alapvetésként leszögezi: „Minden kultúra sorsa az elmúlás, a kiszáradás, a kultúrlélek külsővé válása, a kultúra kreativitásának kimerülése.” Valóban, a világtörténelem mélységes kútjába merülve láthatjuk: az emberiség történelme a civilizációk felemelkedésének és bukásának örökös ciklusából áll. Az ókori nagy civilizációk tündöklését - a majáktól kezdve a Római Birodalmon át az inkákig és az etruszkokig- az elkerülhetetlen pusztulás követte.

Európa éjjeli fényben. A kép illusztráció. Kép forrása: Pixabay

 

A civilizációk körében számunkra felettébb rangos az ún. nyugati civilizáció, amelynek szülőhelye az ókori Görögország és Róma volt. A görög filozófia, tudomány, művészet és Róma jogrendszere, kormányzási gyakorlata elvegyülve a zsidó- keresztény vallással, közösen határozták meg Európa sorsát, teremtették meg a nyugati kultúrkör alapjait. A modern korban aztán a nyugati civilizáció - a felfedezések, a kivándorlás, a gyarmatosítás révén - kiterjesztette határait „mindez által a nyugati civilizáció euro-amerikai vagy észak-atlanti civilizáció lett. (... ) Európa ott ér véget ahol a nyugati kereszténység, és ahol az iszlám és az ortodoxia világa kezdődik.” - írja Huntington amerikai politikatudós.

 

Az idők során kialakult a Kelet, az „ők”, a Nyugat, a „mi” kettősségének narratívája, amely századokon át egyik forrása volt a kultúrák, a nemzetek szemben állásának. A XX. század nagy háborúinak véres eseményeit követő hidegháború idején, amikor a világ jórészt egy ideológiai spektrum mentén polarizálódott, vasfüggöny ereszkedett Nyugat és Kelet közé. (Az egyik oldalán lévő államok voltak a Nyugat, a Lajtán innen lévők pedig a Kelet.) Napjaink politikai nyilatkozataiban feltünedezik a társadalmak két osztatúságának nézete. Egyes médiumok pl. előszeretettel foglalkoznak a Nyugat gyöngülésével, hanyatlásával, és a Kelet reményteli fejlődésének sugallatával.

 

Kétségtelen, hogy a klímaváltozás, a világjárvány, a gazdasági krízis-helyzet és a szomszédunkban dúló háború pesszimista jövőképet festenek. Olyan érzület erősödik fel, hogy a nyugati civilizáció a hanyatlás állapotába jutott, vagy, ahogy Orbán Viktor fogalmazott: „a nyugati civilizációnak az ereje, a teljesítménye, tekintélye és cselekvőképessége fogyóban.”

 

De valóban jelenvaló lett a Nyugat alkonya, vagy Spengler szavaival: a nyugati civilizáció az elmúlás, a kiszáradás állapotába jutott? Egyre több olyan kutatás lát napvilágot, mely azt mutatja: a német filozófus komor prognózisa, miszerint a nyugati civilizáció nem kerülheti el végzetét, beteljesedik.

 

Az „alkonyt” külső és belső okok siettetik. A külső okok között említendő – egyebek között -, hogy a gazdasági hatalom gyors ütemben tevődik át nyugatról Kelet-Ázsiába, nyomában a katonai erővel és a politikai, kulturális terjeszkedéssel. Mindez által a keleti és a nyugati világ között erősödnek a konfliktusok, amelyek megoldásában a hagyományos konfliktuskezelési módok hatástalanoknak tűnnek. Az eddigi „technológiák”, mint például a más civilizációk belső viszályaiba való beavatkozás (pl. Amerika, Oroszország, Afganisztán, Irak fegyveres beavatkozása, azok tárgyalás helyett erővel történő rendezése, stb.) nem vezetnek célhoz, csak növelik a Nyugat – Kelet közötti feszültséget. A hanyatlás úgynevezett belső serkentői között- Huntington úgy véli - a „gazdasági és demográfiai kérdések mellett sokkal jelentősebb a Nyugat erkölcsi hanyatlása, kulturális öngyilkossága és politikai megosztottsága”. Ez kiváltképp organikus rendszerekben komoly akadálya a stabilitásnak. Ezért van az, hogy az önmagukkal és más nemzetekkel perben élő nemzetek azon túl, hogy önnön erejüket is gyöngítik, csökkentik az esélyét, hogy késleltessék annak a kultúrkörnek, civilizációnak a hanyatlását, amelyhez tartoznak. A már idézett Ferguson például úgy gondolja, hogy „a nyugati civilizációt nem a többi civilizáció fenyegeti leginkább, hanem saját kishitűségünk – és az ezt tápláló történelmi tudatlanság”.

 

A nyugati európai civilizáció elmúlásának jövendölése, mint szó volt róla, ma is kísérti Európát, amelynek sorsszerű hanyatlását legfeljebb késleltetni lehet. Persze a valamikor jelenvalóvá váló komor jövőt nem várhatjuk a pesszimizmus, a beletörődés tétlenségével. Az európai kultúrkör értékeinek őrzése és védelme még „alkony” idején is kiemelt feladata és felelőssége a Nyugatnak. Kiváltképpen azoknak az országoknak, amelyek az Európai Unió értékközösségének tagjai. Magyarország esetében - mind között - ez azt jelenti, hogy a magyar történelem, politikai közélet kompja ne távolodjék el végletesen a nyugati parttól, ahogy nem egyszer történt. Hiszen a meglévő konfliktusok ellenére is a „vén Európa” a bölcsőnk, és sorsunk színhelye. Más civilizációkkal előítéletek, gyűlölködés, felsőbbrendűség hite nélkül, békében kell élnünk, és járnunk azt az utat, melyet államalapító királyunk egykor népének kijelölt!

 

 

Kép: Európa éjjeli fényben. A kép illusztráció. Kép forrása: Pixabay



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.