2024. április 25., csütörtök,  Márk
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2023. október 17., kedd
A jelenlét fontossága
Pillanatkép egy író életéből - Novella
Szerző: Zsidov Magdolna
Meglepődött, egyáltalán nem számított arra a nagyszámú érdeklődésre, ami fogadta. A kis kávéházba meghirdetett bemutatkozására a helyiség zsúfolásig megtelt. A beszélgetést vezető, egyszerűen öltözött hölgy arcára, mintha örökre felrajzolta volna az isteni teremtés a mosolyt, egy pillanatra sem múlt róla. Derűs arca fényével, mosolygós hangjával, elég hosszúra nyújtott képzavaros szavaival bemutatta a jelenlévőknek. Ő meg mindeközben le nem tudta venni róla a szemét, szinte letaglózta.

,,Az irodalmi estek kivétel nélkül kérdések özöne az íróhoz.” Kép forrása: Pixabay

 

Nem mintha annyira elvarázsolta volna, inkább a benne megfogant kérdés miatt, vajon valódi vagy mű ez a bájos arc? Persze a tapasztalat megerősítette abban, hogy manapság nehéz bizonyos dolgokat megérteni, és nem könnyű a végére sem járni. De az biztos, hogy művül a világ, s művül benne minden ember… valakitől olvasott már valami hasonlót, talán egy nagy angol írótól, akár Shakespeare is lehetett. A lényeg inkább az, hogy benne megfogalmazódott, mint Goethe-ben a világirodalom szó, bár belőle soha sem lesz Goethe, legfeljebb egy göthös firkász.

 

 

,,… vajon valódi vagy mű ez a bájos arc?” Kép forrása: Pixabay

A hölgy, folytonos mosolyával az arcán, felkérte, olvasson fel legújabb kötetéből egy novellát. A választást rábízta… könnyen elképzelhető, hogy egyet sem olvasott, így ajánlania képtelenség lett volna. A hideg futott rajta végig, mert nem szereti a saját írásait saját hangján olvasni, s legtöbb helyen hívnak is valakit, aki jobban olvas nála, mert ő sosem felejti közölni meghívóival, hogy jobban ír, mint olvas, a beszéde meg szót sem érdemel.

 

Próbálta leplezni a feszültségét, felkapta az asztalra tett pohár vizet, a szájába öntötte, de ment a zakójára is. Majd nyelt egy nagyot a víz után is, és hozzáfogott a legújabb egyik novellájának felolvasásához, a genetikailag sekélyes hangterjedelmével. Fel felpillantott a sorok közül, de az arcokon nem látott semmi különöset. Vajon a közönségnek a hangja, vagy a novellája nem nyeri el a tetszését, esetleg a humora nem jön át, de kétségtelen, hogy feszültséget, esetleg unottságot érzett a levegőben… dehogy a levegőben, az arcokon. Annyira divatos ez a levegőben megérzés, hogy rá is ráragadt, pedig hányszor meg akart szabadulni ettől a közhelytől. Utólag már kérdéses számára, hogyan is ért véget a novella, persze neki teljesen mindegy, ő írta. A felolvasás után kérdőn rátekintett beszélgető partnerére, várta a folytatást, de a hölgy mintha megnyomta volna a pause gombot, csak hallgatott.

 

Most mitévő legyen, kezdeményezzen, vagy ő is hallgasson… tanakodott. A mosolytündér mintha megfeledkezett volna róla, vagy hagyta egy kicsit magában lenni, netán a közönséget hagyta érni?... mennyi kétség, és még tiszta vizet sem tud önteni a pohárba. Egy idő után fészkelődni kezdett. Körbenézett magán, nem talált külsőleg semmi zavarót, azon kis vizes folton kívül a zakóján, ami meg benne zajlott, amiatt felesleges volt aggódnia, mert azt külsőleg úgysem látni… de mi a frászért nem kezdik a kérdezősködést? Az irodalmi estek kivétel nélkül kérdések özöne az íróhoz. Ezt soha nem hagyja figyelmen kívül, mert ő egy éber író, és erre van felkészülve, most is a fejében van minden elképzelhető kérdésre a válasza, mert azt előre fejben megírja… legfeljebb nem tudja pontosan elmondani, de amit nem tud, azt kihagyja.

 

Unott hallgató. Kép forrása: Pixabay

 Reménykedett, de továbbra is a rezdületlen csend, pusztán törékeny jelenléte, ami biztos. Nem értette, máskor olyan könnyedén alakot ölt a téma, amire élénk eszmecsere jön létre. Nem sokkal később rádöbbent, hogy benne lehet a hiba, mert mindig az íróban van a hiba, soha nem az olvasóban. Jaj, pedig ezt tényleg kivételesen sokat ígérő novellának hiszi, így most nagyobb szüksége lenne a kérdésekre, mint bármikor. Ó, dehogy a kérdésekre, a saját válaszaira, mert erre a szokottnál is több időt szánt. Várt még pár percig, de annyira nyugtalanította ez a pigmentjéig ható szótlanság, el is borította a pír.

 

Végül ő törte meg a siralmas csendet. - Bocsánat, most nem a kérdések következnének, vagy esetleg kezdjem én?… szólalt meg izgatott hangon, mert ez a hullamerevség nagyon felizgatta.

 

A hölgy, mosolya rendületlenségével közölte, hogy azért hallgat, mert próbálta elkapni a pillanatot, ami épp jókor jön, és felteheti a kérdést, vajon mi lehetett az igazi szándéka ezzel a novellával.

 

Még hogy alkalmas pillanat, meg igazi szándék, még ilyen badarságot? Mit is mondhatott volna erre, ha a hölgynek és a közönségnek nem sikerült elkapni a novella esszenciáját. Azért annyit közölt, hogy ezzel a novellával közelebb akart kerülni az igazságoz, mert eddig általában megkerülte, de most meggyőződött róla, jobb lett volna, ha elhallgatja. Hozzátette még, a tapasztalat arra vezette rá, hogy az az igazság, amit nem hallgatnak el az emberek.

 

 ,,… mert mindig az íróban van a hiba, soha nem az olvasóban.” Kép forrása: Pixabay

 

De hiába mondta, mindenki hallgatott. Erre úgy érezte magát, mint a kérgétől lehántott fa. Lehanyatlott a feje, a szeme homályos lett, s lelkére láthatatlan csendvászon telepedett.

 

A kávéházat elhagyva, boldog öntudatlansággal jutott a következtetésre… ezt is túlélte.

 

 

Kép1: ,,Az irodalmi estek kivétel nélkül kérdések özöne az íróhoz.” Kép forrása: Pixabay

 

Kép2: ,,… vajon valódi vagy mű ez a bájos arc?” Kép forrása: Pixabay

 

Kép3: Unott hallgató. Kép forrása: Pixabay

 

Kép4: ,,… mert mindig az íróban van a hiba, soha nem az olvasóban.” Kép forrása: Pixabay



<
++++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.