Publicisztika

Persze, felhívhatná a barátait a vonalason, de tudja, kapásból kioktatnák, legyen találékonyabb és kapcsolja be a tv-t. Azt, hogy mobilon is láthatja, nem mondanák, mert tudják, hogy amióta ráült, nincs mobilja… bárcsak le tudott volna fogyni. Csakhogy azt még nem tudják, hogy a televíziójából sem tudhatja meg, mert nem nézi, azaz nem nézheti, nem fizette be a jogot a nézésére, pedig nézhetné, ha venné a majdnem üres pénztárcáját, és elmenne lerendezni az árát, mert ugyebár, ebben az életben fizetni kell!

A szuvenír világgal nem álltatja magát, ennek ellenére mégsem megy lerendezni a tv nézéshez a felhatalmazást. Nem tud járni, helyesebben, nem akar… minden kimozdulása pénzbe kerül, fizetés nélkül meg, az amúgy működőképes televíziójában sem hallhatja az időt, az időjárást, de semmit, ami közélet, ami érdekfeszítő, ami hír a nagyvilágból… na és, mit bánja, a szomszédjáról sem tud semmit, akkor mi a frászért érdekelné a nagyvilág…

A családja érdekli, de fáradtak, nem sűrűn látogatják… mostanában leszívja őket a munka, az infláció. Ő meg titkolja, hogy az órákat működtető elemen kívül az is lemerülőben van benne, amelyik a mellkasában lüktet. Pészmékert… csak így simán - fontos közölni, nehogy összetévesszék a Pacemaker című, Nicole Kidman filmmel - javasolt az orvos, de nem egyezett bele, semmi idegen anyagot nem tűr… magában hordozza az ellenállást. Azért azt nem tagadja, hogy egyre többször tapasztalja a működésképtelenségét. Ki kellene bújnia a lakásából, egy kicsit összeszedni magát és felkeresni egy szívkarbantartót. De minek, hiszen már úgysem különbözteti meg semmi az eltávozottaktól… szeme üvegesen néz előre, mintha csak arra várna, hogy kiolvassa belőle… tragikus hirtelenséggel… vagy… hosszú szenvedés után… már teljesen mindegy, nem ő dönt róla, bár köze van hozzá, de inkább ingyen, pénzért, azt már nem!

Egyébként hozzászokhatott, mostanában minden egyre drágul, grátiszba még azt sem kapja meg, amit nem szeretne… hogy az a bánatos!… csengettek, nem úszta meg, ha ő nem megy, helyébe jönnek…

„Kiskezétcsókolom nagysád, csó-tány-ir-tás, gé-le-zés-sel”… szavalta az ajtóban álló kigyúrt alak, hófehérben, két karján a Guernica… „Csak há-rom pötty”… tagolta. Pöttyözésnek a helyet, képzeletet felülmúló gyorssággal megtalálta, nem hagyott kétséget, vénájában csordogál a szakma… „A számlát majd küldik!”

Naná, hogy küldik, mindennek megvan az ára…, csakhogy egyre ritkábban van vágya, hogy útra keljen… fizetnie pedig muszáj… lenne, nem is annyira a televízióra, sokkal inkább a kötelező újabb huszonöt évre… éppen mostanában jár le, és ő akkor lenne nagyobb biztonságban, ha befizetné, mert sohasem tudhatja mikor… akár… bármikor.

Azért egy kicsit aggódik, nehogy túl hamar… mert arról szó sincs, hogy betervezte… semmi fizetést nem tervez be, azok maguktól érkeznek… hirtelen, a mentő meg nem érkezik időben.

És ha nem fizeti be… elárverezik, azt, amelyiket a szülei is használnak, ketten összesen ötven éve, testestől, ő már csak poralakban… így rendelkezett…

Reméli, a gyerekei nem döntenek másként, mert az anyakáromlás lenne, ugyanis a hovatartozás tudatos döntés, és ő porból lett, a porhoz tartozik… helyesebben Istenhez, mert a porból egyedül Istennek sikerült, hogy mennyire remekművet? Az emberek mindig elégedetlenek másokkal… azok jól elfuseráltak…

Bár a tudomány jelenlegi állása szerint, ami megromlott, azt meg lehet javítani… dolgoznak rajta…,tehát ilyen alapon a tudomány tudja, hogy Isten tökéletesre teremtette az embert…, csakhogy a kígyó ravaszabb volt, felfedeztette az emberrel a pénzt, búcsú cédulát is osztatott… legyen mivel megfizetni a túlélést.

Azt mondják, hogy a halál morbid, talán az élet nem az? Akár ma is elronthatta volna a napját, de minek? Ma sem élt hiába. Ő már csak tudja, mert az is morbid, hogy annyi szenvedés után… még ha akarja, egészen jól képes egymás elé tenni a lábait, ki tud menni a szobából, oda, ahová a szükség viszi, de a falon túl nem, oda a világért sem… majd, ha viszik… arra a lakótelepre spórol… de most még a négy falnak panaszkodhat: „Ó, Istenem, Istenem! mily unott, üres,/ Nyomasztó nékem e világi üzlet!/… (William Shakespeare: Hamlet)

Kép1: Magány. Kép forrása: Pixabay

Kép2: Picasso: Guernica. Kép forrása: Wikipédia