Kreatív vita

Pénteki nap. Közel a vasárnap. Hazafelé indulóban, átlépek a gyár kapuján. Néhány lépést teszek csupán a forgókorlát után. Hátranézek. Az ellenőrző porta falán, a zászlótartóban, fekete zászlót lobogtat a szél. Rosszat sejtek. Visszafordulok. Félhangosan kérdezem a portást: „Kérem, mondja meg, ki halt meg?” A simléderes sapkájú, egyenruhás férfi a te neved említi. Tisztelettel. Halkan. Némán indulok tovább. Egy kavicsot rugdosok magam előtt. Két száraz kút a szemem. Három szó hagyja el folyamatosan ajkamat: „Mit tettél velem?!” „Mit tettél velem?!” „Mit tettél velem?!”

*

Felhívnak a színpadosok. Egy kisbuszt szereztek megfizethető áron. Tartsak velük, meglátogatnak téged. „Srácok, nem tehetem! Vizsgára készülök! Mondjátok neki, a jövő hét végén megyek egyedül. Vonattal. Legalább többet beszélgethetünk!” A kórház folyosóján kong-kopog a csönd. Kellene néhány szót váltani a professzorral. Talán majd máskor. A szobádhoz érnek. Egyszerre heten állják körül az ágyadat. Arcodon sápadt, halvány mosoly, de te figyeled tovább az ajtót. Már nem érkezik senki. Követelődzőn kérded: „Őt, hol hagytátok!”

*

El, még egy év sem telik. Beesett az arcod. Sokat fogytál az utóbbi időben. „Mi van veled?”, kérdezem. „Csak neked mondom el. Másnak egy szót sem! Kiújult a rákom. Néha annyira fáj, hogy éjszaka kaparom a szobám falát. Annyira sajnálom az anyámat, nem szeretném, ha tudná, mennyire szenvedek! A jövő héten kell újra befeküdnöm a klinikára! Míg nem jövök haza, kérlek, tartsd össze a csapatot!”

*

Az első előadás időpontja november hetedike. A párttitkár bekéreti előtte a forgatókönyvet. Mindent rendben talál. A vezetők az első sorokban foglalnak helyet. A gyár nagy termét megtöltik a dolgozók. A befejező mondat után: „Határ a csillagos ég!”, tapsvihar fogadja a zenés produkciót. „Erre, inni kell!”, mondod később, majd a hatlépcsőshöz vezényled a vidám kompániát. Kissé kapatosak vagyunk. Lemaradunk a többiektől. Malac dalokat énekelünk, és versenyt rendezünk békaügetésben. „Te, én olyan boldog vagyok!”, mondod.

*

Egy alacsony, zömök srác. Jössz szembe velem a gyárudvaron. Az új népművelő, mondják. Most végezted a főiskolát, levelezőn. Egy pillanatig sem tétlenkedsz. Mindjárt irodalmi színpadot szervezel. A megbeszélés után kettesben maradunk. Közelebb lépsz hozzám, megveregeted a vállamat. „Apám, te szerelmes vagy! Láttam a tekintetedből, ahogy néztél rá! Egyet se búsulj, olyan sok szép lány van még a világon! Én, a jövő héten töltöm a huszonnégyet, és képzeld, még soha nem voltam egy lánnyal sem!” Kérdőn nézek rád. „Á, mielőtt azt hinnéd, hogy a fiúkat szeretem, elmondok neked valamit. Első éves voltam. Ősszel kirendeltek bennünket almát szedni. Eltört alattam az ág. A herémre estem. Később kiderült, hogy elrákosodott. Ki kellett venni az egyiket. Közeledni sem merek feléjük!”

*

Már harmadik napja fekszem az ágyon meztelenül. Karom a fejem alatt. Titkon abban reménykedem, egyszer csak benyit a szobámba az a lány. Leveti a ruháját, mellém fekszik, és gyöngéden átkarol.