Kreatív vita

A könyvtáros kisasszony nyafogó tipegéssel lép az intarziás, fazettált üvegű ajtószárnyhoz. Óvatosan kitárja. A küszöb előtt Esterházy Mátyás glóriás alakja. Akár egy Széchenyi-torzó. Elegáns öltözet, bár éppenséggel nem felel meg a brummeli ideának. Mintha csak a kastélypark hatalmas fái közül lépett volna elő. – Egy kávét, kisztihand? – halk fuvolaszólam egy Mozart szonátában.

A hírlapíró várja, hogy az öreg gróf most csengetni fog inasának. Pedig hát nem. Komolyságot színlel, ugyanakkor szemében ott bujkál az az „esterházys” huncutság. Arcán semmi stigma, a kitelepítésnek nincsenek látható nyomai. A Harmonia caelestis alapján magasabbnak képzelte.

Leülnek. Beszélgetnek. Esterházy Mátyás és a könyvtáros kisasszony. Önfeledten. A hírlapíró a diskurzusból csak hangfoszlányokat hall. Hirtelen ellenállhatatlan késztetést érez, hogy közelebb lopakodjon. A könyvespolcok között oldalaz. Megáll Esterházy Mátyás előtt. Nem emlékszik rá, hogy köszönt volna-e, minden esetre hozzáhajol és az apa fülébe súgja: „Ha majd a mennybe kerül – mutatóujjával fölfelé bök, mintha csak az ég kárpitját akarná átszúrni –, üzenem a Péternek, hogy csókoltatom!” „Persze ráér még átadni!” – teszi hozzá rekedtes hangon. Esterházy Mátyás mosolyog. Angyalian ártatlan mosoly. Láthatóan büszke a fiára. (Mintha a Javított kiadás feledésbe merült volna!)

Egy autó nesztelen suhanása az ablak előtt. Toyota corolla. A hírlapíró az álma hősének alakjával fejében ébred. Érdekes – gondolja –, Esterházy Mátyás tizennyolc évvel előzte meg a fiát. Sápadt arcán kerek piros foltok, Szent Mihály lovának kantárkarikái. – Nem baj, Péter, azért még csókoltatlak! – Ja, és ha találkozol Hraballal, maximális tiszteletem!