Sport
A szezonkezdet előtt, Fodor Ádám vezetőedzővel beszélgettünk az elvárásokról.
- A 2024–2025-ös szezonra hány csapatot állít ki klubunk?
- Akárcsak tavaly, nyolc egyletet neveztünk, az eltérés csupán annyi, hogy a gyermek I. korosztályosokat ezúttal a vidékbajnoki sorozatban nem indítjuk, ugyanis itt még visszaüt a korábbi Covid-járvány, amikor nagyon kevés fiatalt sikerült beiskolázni. Viszont, ebben az évben, sok serdülő korú játékosunk van, akiknek az országos bajnokság mellett, ez plusz lehetőség a további fejlődésre. Így végül, az OB II-es felnőtt, az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályosok indulnak. A területi vidékbajnokságban az ifjúságiak/serdülők, a gyermek III., a gyermek IV. korcsoportosok, valamint a babyk szerepelnek.
- Zongorázzuk végig, kikből állnak egyleteink, hány játékos áll az edzők rendelkezésére, és mi az alapvető elvárás csapatainktól?
- Kezdjük a felnőttekkel. Az idősebb játékosok körében nincsen változás, a keret a tavalyihoz hasonló. Továbbra is az az elképzelés, hogy őket kiegészítve minél több ifjúsági és serdülőkorú vízilabdás kapjon szerepet, hogy megismerjék a felnőtt mezőnyt, ott is edződjenek más rendszerű pontvadászatban. Itt jegyezném meg, hogy az ifik közül kiöregedett két játékosunkkal, Fodor Zsomborral és Surányi Botonddal nem számolhatunk, ugyanis mindketten felvételt nyertek a Győri Egyetemre, szeptember óta ott tanulnak és játszanak. Támogattuk őket a továbbtanulásban, és szeretnénk, ha majd megszerzik a diplomájukat, visszatérnének. Maradva a felnőtteknél: jó pár éve már, hogy alapvetően, amatőr hobbi csapat a miénk. A legfontosabb cél, hogy minél tovább a sportágban maradjanak játékosaink. A tavaly a „legalsó” ágra kerültek a rájátszás során, ami döntően annak köszönhető, hogy a Délkeleti csoport a legerősebb, ahol több szegedi gárda is indul. Szinte mindenütt egykori „obé egyesek” és feltörekvő fiatalok kapnak szerepet, itt nehéz sok pontot gyűjteni a bajnokság során. Tavaly egy-egy fordulóban remekül szerepeltünk, ha ezt idén gyakoribbá tudjuk tenni, akkor nem a mezőny második felében, hanem a középmezőnyben is zárhatunk a végelszámoláskor.
- Az országos utánpótlás-bajnokságban az elmúlt évben, kimagaslóan szerepelt a három egyletünk, miután a felsőházba verekedte magát. Mi várható az új szezonban?
- Más rendszerű lesz ettől az évtől a bajnokság. Az alapszakasz marad a korábbi: tíz-tíz csapat alkotja az A2 osztályt Keleti és Nyugati csoportban. A rájátszástól azonban minden megváltozik, ugyanis az A2 három-három legjobbja a folytatásban az A1 osztály utolsó négy-négy csapatával folytatja a bajnokságot. Ez nagy kihívás, nemcsak azért, mert jóval több mérkőzést kell játszani (2025. június közepéig kinyúlik a szezon), hanem azért is, mert igazán erős csapatokkal szemben kell helyt állni a rájátszásban. Persze, ahhoz idén is oda kellene érni a Keleti csoport első három helyezettje közé, miként ez sikerült nekünk tavaly.
- Megvan erre az esély?
- Ezt ma nehéz megmondani, talán menet közben jobban kiderül, mire elég a tudásunk. Ugyanis alaposan kicserélődött a három gárda. Mivel itt a vízilabdázók már két évet töltenek az adott korosztályban, mondhatni minden második játékosunk följebb váltott. Persze ez igaz a többi csapatra is, ezért fogalmazhattam úgy: menet közben többet tudhatunk majd. Tavaly több ifjúsági pólósunk volt, most alig került hozzájuk föl serdülő, ezért itt megint az utóbbi korosztályosokra hárul több feladat. Serdülő korosztályúakból viszont dúskálunk, közel harmincan vannak, ám itt az elsőévesek jóval kisebb létszámot alkotnak, a többség még az előző szezonban eggyel lejjebb játszott. A gyermek korcsoportban viszont a már említett Covid-okok miatt, megint szűkebb a keresztmetszet, azok zöme is elsőéves. Valamennyien ügyesek, de még fejlődniük kell, hiszen korábban, gyengébb mezőnyű vidékbajnoki sorozatban szerepeltek.
- Váltsunk megint, nézzük a gyermek III. és IV. korosztályosokat.
- Esetükben a fő szempont: felkészíteni őket a majdani országos-bajnokságban szereplésre. Vagyis esetükben nem a megszerzett pontok és helyezések a fontosak, hanem a fejlődés üteme. Ettől függetlenül úgy látom, a gyermek „hármasok” hozhatnak idén szép eredményt, potenciálisan ez bennük van. A kisebbek esetében, arra helyezzük a hangsúlyt, hogy tanuljanak, ügyesedjenek, és alapvetően szokják az új szabályokat, körülményeket. A két korosztályban közel húsz gyerekkel számolhat Katona Péter edzőkollégám.
- Végül nézzük a legkisebbeket, a baby korosztályosokat.
- Idén, kevés olyan akad közöttük, aki tavaly is végigjátszotta az évet, többségében „frissek, ropogósak”. Vagyis, nemrégiben toboroztuk őket, azóta tanultak meg úszni, most ismerkednek a játékkal. Létszámuk az előkészítősökkel együtt szép, a toborzás pozitív volt, de a gyerekek még az út elején járnak. Ezúttal is békéscsabai és gyulai gyerekekből áll ez a korosztályunk.
Kép: Munkában, a vízpartról irányítja csapatát a vezetőedző, Fodor Ádám. Kép: T. Petka Anita
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.