Sport
A versenyzők a mozgalmas versenyszezonban, az egy héttel korábbi ausztriai megmérettetés után, pihenés helyett, a magyar és világranglista pontokért zajló küzdelmet választották. Ezzel igyekeztek biztosítani maguknak, hogy bekerüljenek az augusztusi, budapesti utánpótlás világbajnokságra készülő magyar kick-box utánpótlás válogatottba.
A Debreczeni team versenyzői a hosszú utazás ellenére jól felkészülten érkeztek a versenyre és az erős, rutinos mezőnyben mindenki a maximumon teljesített, aminek meg is lett az eredménye. Nagyon szépen teljesítettek a felnőttek között Viczián Dániel és Petró Lili, akik meg sem álltak a dobogó legfelső fokáig. Csiernyik Zsombor második és Pántya Réka harmadik helyezést ért el. Az utánpótlás korosztályúak között, a legeredményesebb versenyző Jancsó Lili lett, aki a cadet 2 (ifjúsági) korosztályban, három aranyérmet is szerzett.
Debreczeni Dezső vezető edző elmondta, összességében elégedett a csapattal, hiszen versenyzői a gyakran fárasztó lebonyolítási rend ellenére is hozták a mérkőzések zömét és értékes ranglista pontokat is szereztek. A JALTE-Debreczeni team összesen 17 arany, 16 ezüst és 14 bronzéremmel, büszkén térhetett haza a 20 ország 646 harcosát felvonultató versenyről. Az összesített eredménylistán, 159 csapat közül, az előkelő 2. helyen végeztek.
Eredmények
Point-Fighting szabályrendszer
Felnőtt korosztály
63 kg.
1. Viczián Dániel
2. Csiernyik Zsombor
69 kg. 1. Viczián Dániel
50 kg. 1. Petró Lili
55 kg. 3. Petró Lili
60 kg. 3. Pántya Réka
Junior korosztály
57 kg. 1. Csiernyik Zsombor
63 kg. 3. Csiernyik Zsombor
69 kg. 3. Szák Péter
74 kg. 2. Szák Péter
50 kg. 1. Petró Lili
60 kg. 2. Pántya Réka
65 kg. 2. Pántya Réka
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
47 kg. 2. Petró Bálint
63 kg. 1. Matuska Máté
42 kg. 1. Debreczeni Frida
46 kg. 2. Debreczeni Frida
60 kg.
1. Jancsó Lili
3. Szabó Szófia
65 kg. 1. Jancsó Lili
Kadet 1 (serdülő) korosztály
28 kg. 2. Antal Benjámin
37 kg. 3. Peregi Zétény
42 kg. 1. Szikora Bence
47 kg. 2. Szikora Bence
28 kg.1. Jancsó Csenge
32 kg.
1. Debreczeni Lilla
3. Nátor Petra
37 kg.3. Debreczeni Lilla
42 kg. 2. Petró Laura
47 kg.1. Petró Laura
Gyermek korosztály
21 kg.
1. Gajdács János
2. Békési Bence
24 kg. 3. Gajdács János
27 kg. 2. Peregi Botond
30 kg. 2. Peregi Botond
33 kg. 3. Guti Zoltán
36 kg. 2. Guti Zoltán
+36 kg. 3. Szűcs Máté
21 kg. 2. Born Heidi
24 kg. 1. Born Heidi
Light-Contact szabályrendszer
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
42 kg. 1. Debreczeni Frida
55 kg. 3. Szabó Szófia
60 kg. 1. Jancsó Lili
Kép: A békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület kick-box point-fighting csoportja, a Debreczeni team versenyzői az elmúlt hétvégén, Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban lépett küzdőtérre. Kép forrása: Szerző
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.