2024. július 24., szerda,  Kinga és Kincső
 
 
 
 

Közéleti tények

[Közéleti tények]
2024. július 10., szerda
Önvédelmi oktatás Nagyszalontán
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai gyermekotthonában évek óta színesítik az ott lakók életét
Szerző: Vitalap.hu
A romániai, partiumi nagyszalontai gyermekotthonban, a nyári szünet kezdetekor, különböző szabadidős programokat szerveznek. Sok évvel ezelőtt már voltak önvédelmi foglalkozások. Az akkori gyermekek közül sokan már felnőttek, de a mai napig szívesen emlékeznek vissza ezekre az alkalmakra. Idén is volt önvédelmi oktatás, amely a goshinkai karate oktatói anyagára épült. A foglakozásokat shihan Gregor László VIII. DAN a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke, a Nippon Seibukan Akadémia helyettes magyarországi vezetője tartotta.

Nagyszalonta, Szent Antal Gyermekvédelmi Központ. A városban két otthont működtet a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Szent Antal és a Béke Királynője Központot.  Az első családi házban, a második volt kaszárnya épületében jött létre, 2008-ban. Forrás és kép: Szent Ferenc Alapítvány

 

A foglalkozás keretében, a gyerekek különböző támadások elleni védéseket tanultak, melyekből sokat sikerült elsajátítani, gyakorolni. Többek között, csuklófogásokból és fojtásokból szabadulást, szituációs gyakorlatokat tanultak. Az elméleti oktatás szintén az önvédelem szerves része. Az edzésen résztvevők elsajátították, betartották a balesetvédelmi szabályokat is. A korábbi évek hagyományainak megfelelően emléklapot kaptak, amelyek emlékeztetik majd őket a nyári napra.

 

 Idén is volt önvédelmi oktatás a nagyszalontai gyermekotthonban. Kép forrása: Szerző

 

Kép1: Nagyszalonta, Szent Antal Gyermekvédelmi Központ. A városban két otthont működtet a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Szent Antal és a Béke Királynője Központot.  Az első családi házban, a második volt kaszárnya épületében jött létre, 2008-ban. Forrás és kép: Szent Ferenc Alapítvány

 

Kép2: Idén is volt önvédelmi oktatás a nagyszalontai gyermekotthonban. Kép forrása: Szerző



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.