2024. október 22., kedd,  Előd
 
 
 
 

Közéleti tények

[Közéleti tények]
2024. július 09., kedd
Autósok az éjszakai Békéscsabán
Fiatal autósok előzgették egymást, több utcán át – Verekedés a szabadkígyósi italozóban – Megszúrta késsel a párját az eleki nő – Ittas segédmotoros Orosházán, ittas autós Békéscsabán
Szerző: Vitalap.hu
Békés vármegyei, szabadkígyósi italozóból érkezett bejelentés július 6-án, 15.45 óra körül, hogy egy férfi kiabál, kötözködik és összeverekedett másik vendéggel is. A férfit a rendőrök előállították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra és garázdaság vétség gyanúja miatt eljárást indítottak ellene.

Békéscsabán, vasárnap, 2 óra körül, a fiatalok több utcán át haladtak együtt autóikkal, folyamatosan ráelőzve egymásra. A kép illusztráció. Kép: Depositphotos

 

A közúton próbált meg elintézni korábbi nézeteltérést két fiatal július 7-én, 2 óra körül Békéscsabán. Az egyik fiú a Luther utcán haladt éppen a kocsijával, amikor észrevette korábbi haragosát, aki szintén személyautót vezetett. A fiatalok több utcán át haladtak együtt, folyamatosan ráelőzve egymásra, míg a Bajza utcára érve, az éppen elől haladó autós többször is indokolatlanul fékezett és megállásra kényszerítette a másikat. Ellene a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei közúti veszélyeztetés gyanúja miatt eljárást indítottak.

 

Összeveszett egymással egy nő és egy férfi július 7-én, reggel, Eleken. A vita hevében az asszony késsel megszúrta a férfit, aki súlyosan megsérült. A nő ellen a Gyulai Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt eljárást indított.

 

Elesett és könnyebben megsérült a segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi július 5-én, 6.30 óra körül, Orosházán. A baleset azért történt, mert a férfi letért az útról és az útpadkán elveszítette az egyensúlyát. A helyszíni alkoholszondás ellenőrzés kimutatta, hogy a férfi alkoholt ivott vezetés előtt, ezért büntetőeljárás indult ellene.

 

A gyanú szerint ittasan szenvedett balesetet a férfi is, aki július 6-án, 19.45 óra körül, villanyoszlopnak ütközött Békéscsabán, a Wagner utcában. A férfi nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett. Az autó vezetője ennek ellenére nem kért segítséget, hanem elhajtott a helyszínről. A békéscsabai rendőrök hamar megtalálták és ittas járművezetés vétség gyanúja miatt eljárást indítottak ellene, a vezetői engedélyét is elvették. (Forrás: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság)

 

Kép: Békéscsabán, vasárnap, 2 óra körül, a fiatalok több utcán át haladtak együtt autóikkal, folyamatosan ráelőzve egymásra. A kép illusztráció. Kép: Depositphotos

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.