Címlap

Valóban jól érezte a művésznő, hogy sokan, sokféle változatban, többféle szereposztásban láthatták ezt a méltán neves és nehéz műfajú darabot, ezért óhatatlan hasonlítgatásoknak lehet kitéve. Így aztán a nézők talán még inkább várakozással ültek a nézőtérre, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy értékelhessék a színház új évadának első művét, vajon miben hasonlít, vagy tér el az elődeitől?

Macskajáték. Groteszk a cím, mert emberekről szól, s nem macskákról. De groteszk minden mozzanata a tragikomédiának. Talán Egérke (Tarsoly Krisztina) alakja ihlette a címet, a fiatalasszonyé, aki hűen, macskamódra, élvezettel nyivákol, Orbánnét is bevonzva a nyávogó diskurzusba, de még valószínűbb, hogy a sok, magába fojtott hiányérzetet adja ki magából. Ezen túl leginkább az ellentmondásoktól, s az élethelyzetekben feszülő nevetséges és mégis tragikus pillanatoktól groteszk a mű. Az ember olyan lény, aki egyszerre lett értelemmel és érzelemmel felruházva, mely kettőség mintegy ellentétpár működik az emberben, ahogy a fiatalság és az öregség is. Az ellentétpárok pedig leválnak és küzdenek egymással. A leválás körforgás, soha be nem fejeződő harc. A Macskajáték egy vibrálással, kényszerű rejtőzködéssel, alakoskodással teli színmű. Tudjuk, az életet át meg átszövik a nevetségesnél nevetségesebb helyzetek, amiktől végül inkább sírni lehet, mint nevetni. Ugyan ki az, aki „a szív legmélyebb üregeiben /cseleit szövő, fondor magányt/ s a mindenséget” képes tévedés nélkül legyőzni? (József Attila: Óda)

Keresztnév nélkül, a darab főhőse Orbánné (Felkai Eszter), Budapesten lakik magányosan, nővére, Giza (Fodor Zsóka), jólétét férjének köszönhetően Németországban él, immár özvegyen, a fiával és annak családjával. A biztonságos életét a tolószékbe kényszerülés törte meg, mások gondoskodására szorul.

Kettőjük levelezése és telefonbeszélgetése tölti ki üresjáratú hétköznapjaikat. A beszélgetésekből sok minden kiderül. Kiderül, hogy fiatalon teli reménnyel élvezték az élet adta lehetőségeket, még ha olykor-olykor nehéz időszakok törték is meg az örömeiket. Egy fénykép emlékét őrzik, igaz, a kép egyiküknél sincs már meg, de élesen él a pillanata bennük, bár mindketten másként emlékeznek vissza annak történetére. Megöregedtek, de ezt a tényt, az örökösen vibráló, izgő-mozgó, nyugtalan vérmérsékletű Orbánné viseli nehezebben. Képtelen elfogadni, hogy életre szóló szerelmének alanya, Csermlényi Viktor (Mészáros Mihály) ne rajongjon érte, ne őt lássa kívánatosnak, vonzónak. Ennek érdekében képes lenne a férfit akár „halálra etetni”, csak maga mellett tartsa. Mindez nem elég, lánya, Ilus (Liszi Melinda) megrökönyödésére még öltözködési szokásait, hajszínét is megváltoztatja célja érdekében.

Örkény darabjában pontosan az a groteszk, hogy a fiatalkori vágyakat, élményeket az idős emberek ugyanúgy, ugyanolyan módon akarják átélni, mint egykoron hamvas korszakukban, de már csak másolni, vagy „rabolni” képesek. Hihetnénk, hogy Orbánné hallucinál, csak úgy tünteti fel, mintha kölcsönös lenne valami, ami valójában nem létezik. Mégis, annyit azért vélni lehet, ha valaki egy érzéki tapasztalattal rendelkezik, akkor a tapasztalat tárgyának léteznie kell. És létezik is a lomha, pocakos, nagydarab, arany torkú férfi személyében. Az érzéki vágy benne nem halt ki, polipkarú mellrajongása nem ismer határt, akár egy másik nőre is kiterjed, aki nem más, mint Orbánné legjobb barátnője, Paula (Kovács Edit). Ezzel meg is születik a szerelmi háromszög, a rettegett gyötrelem. Újabb küzdelem, amit vagy felvállal, vagy visszavonultan elvisel a hoppon maradt szerelmes. Orbánné nem vonul vissza, felvállalja, akár a megszégyenülésig. Kudarcot vall, és veje, Józsi (Presits Tamás) által kapott altatóval, ami legfeljebb az alváshoz elég, a halálhoz kevés, megkísérli az örök emlékezetvesztést, sikertelenül. Ébredésekor már nincs egyedül, ágya mellett tolószékben ott várakozik nővére Giza, hogy majd emlékeikkel közös dimenziót nyissanak.

A megrendítő karakterszerepeket, kiemelkedően figyelemre méltó színészi alakítások tették hitelessé.

 Felkai Eszter lendületes, bizarr hévvel indít, mint egy ifjú szerelmes lány. Arcának, játékának sokszínű variációit mutatja meg, azon mód, ahogy a szerep adott pillanatai megkívánják. A darab végére összeomlik benne az erő, lényének hajszálerei megtörnek, kihuny benne a fény. Remek alakítást nyújt ismét, csakúgy, ahogy emlékezetes szerepeiben, példának okáért, a soha el nem felejthető Altona foglyaiban. 

Fodor Zsóka, a tolószékbe kényszerült nő, a távolba szakadt Giza, gesztusaival, mimikai jeladásaival képvisel egy ősviszonyt, amelyben az érzelmek megnyilvánulására átváltozás megy végbe. Ő így válik a darab legitim lakójává. Szerepe megmutatásában Fodor Zsóka szenzitív alakítása kiemeli és „napvilágra” hozza azt, amit egyébként állandóan leplez, és tolószékbe kényszerültsége miatt, megvon magától.

Mészáros Mihály úgy hordozza szerepét, hogy szinte eggyé válik vele. Nem hazudik, nem ámít, önmagát adja, a férfit, aki élvezi a női test szépségét, ezért lelkiismeret furdalás nélkül elveszi azt, amit az adott helyzet kínál. Az ő szerepében nincs groteszk, nem esik túlzásokba, nem játszik rá, nincs jelen az ellentmondás döbbenete. Kitűnő alakítást nyújt.

Kovács Edit egy taktikus, rafinált, de okos, nyugodt nőt formál megnyerően, akinek az esélye kétségtelen. Tarsoly Krisztina a kezdeti túljátszás után rátalál a szerepére, az esetlen, félszeg, kudarcos fiatalasszony alakjára. A tiszta, naiv nőt megkapóan hozza. Liszi Melinda a fontoskodó, karrierjét építő, önmagára figyelő nő szerepét úgy adta, ahogy az Örkény darabban megfogalmazódik. Presits Tamás az orvosférj szerepében higgadt, de túlterhelt ember alakját nyújtja kiválóan.

A díszlet ötletessége, mobilizálhatósága, a jelmezek, Libor Katalint dicsérik.

Juhász Róza rendezésének köszönhetően remek, élvezetes előadás a Macskajáték.

A tragikomédia végezetül egy háttérben megjelenő képpel záródik, ahogy két gyönyörű, fiatal lány rohan egy domboldalon…   

„De hogy ki elé, mi elé futottunk, kinek vagy minek örültünk, az most már örök talány marad.” – ezzel a mondattal, a ködbe veszett múlttal és az örök kérdéssel kihuny a rivaldafény.

Nagyon erős, bámulatosan megrendítő élmény vár minden színházlátogatóra, aki megnézi a Macskajátékot.