Címlap
A kiállításon szereplő alkotások olyan installációk, melyek nemcsak az adott művészre, hanem arra a művészeti ágra is utalnak, melyben alkottak. Az alkotó Munkácsy Mihály festőművész mellett olyan művészeket is „megelevenít” a tárlaton, akiket a ma élők személyesen is ismerhettek, köztük Rábai Miklós néptánc-koreográfust, Sík Ferenc rendezőt, színitanház-vezetőt, Lenkefi Konrád bábszínház-alapító bábművészt, Gubis Mihály képzőművészt, Barbócz Sándor prímást és Kara Tünde színművésznőt. Éber Tamás elárulta, Barbócz Sándor arca például egy hegedű hátlapján elevenedik meg, amihez fájó szívvel ugyan, de egy használt hangszert bontott szét. Kara Tündének miniszínpadot álmodott meg, bársonyfüggöny ölelésébe helyezve a fiatalon elhunyt színésznőt. Sík Ferencet egy rendezői szék - kivehető és csapóként is használható – háttámlájába „rejtette el”.
Éber Tamás felidézte, hogy öt éve pályázati támogatásból vett egy CNC-gépet, egy lézervágót és egy 3D nyomtatót. Akkoriban találkozott az úgynevezett litofán technikával, amely eredetileg egy finom és áttetsző porcelánba vésett vagy öntött mű, fényforrás által megvilágítva látható tisztán. Rögtön azon kezdett gondolkodni, hogyan tudná a technikát fában használni, ám két évig tartott, mire az eljárást sikerült az „élő, mozgó, könnyen vetemedő” fában is megvalósítani. Ezt a technológiát nevezte el a fa (lignum) miatt lignofán eljárásnak.
A békéscsabai művész szeretné, ha a technika ismertté válna, bútordarabokban is szívesen viszontlátná. Újításáért tavaly, novemberben, a Magyar Tudományos Akadémia innovációs díját nyerte el. A technika jelenleg szabadalmaztatás alatt áll.
A tárlat a múzeum Zsilinszky Mihály-termében, január 26-ig tekinthető meg. (Forrás: MTI)
Kép1: Az új technikát bemutató kiállítás január 26-ig látható Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban. A képen a múzeum épületének részlete. Kép forrása: visitbekescsaba.com
Kép2: A csütörtökön megnyílt tárlaton, Munkácsy Mihály festőművészt is megjeleníti új technikájával, Éber Tamás. Kép forrása: Békés Vármegye Önkormányzatának Facebook-oldala
Kép3: Éber Tamás technikája jelenleg szabadalmaztatás alatt áll. Kép forrása: Békés Vármegye Önkormányzatának Facebook-oldala
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.