Címlap
Tűz volt 2024. április 30-án, magyarbánhegyesi dohányboltnál. Éjjel, háromnegyed 3-kor jelentette be egy arra járó férfi, hogy ég a trafik ajtaja. Rendőrök érkeztek először a helyszínre, és egy palack vízzel eloltották a tüzet. Majd még aznap kiderítették, hogy mitől gyulladt ki a műanyag ajtó. Egy férfi locsolt rá égésgyorsító anyagot, és gyufával lángra lobbantotta.
A károkozó kora esti kihallgatásán nem tagadott, azt mondta, hogy mérgében okozott tüzet. Aznap nem tudott alkoholt, és dohányt vásárolni magának. Este, úgy indult el otthonról, ha találkozik valakivel, kér tőle cigarettát. Egy flakont is magával vitt, úgy gondolta, útközben megissza a tartalmát. Mivel nem találkozott senkivel, és a palackban lévő folyadékról is kiderült, hogy nem fogyasztható, valamilyen üzemanyag van benne, a férfi dühös lett, és gyújtogatni kezdett. A trafik üzemeltetőjének több százezer forint kárt okozott.
A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a férfit rongálás vétségével gyanúsítja, és vádemelést javasol ellene. A rendőrök továbbították a nyomozás iratait az ügyészségre. (Forrás: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság)
Kép: Rendőrök érkeztek először a helyszínre, és egy palack vízzel eloltották a tüzet. Majd még aznap kiderítették, hogy mitől gyulladt ki a műanyag ajtó. Kép: Police.hu
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.