Címlap
A 19 éves fiú ismerősi viszonyban állt a cselekmény elkövetésekor 77. életévét betöltött, gyenge fizikumú férfival, mivel az édesapja szomszédságában lakott. A férfi a cselekmény elkövetésekor is fennálló krónikus megbetegedései, az életkora miatt, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan volt képes.
A három fiú 2023. június 23-án, délután, Orosházán, a legidősebb fiú édesapjának házában tartózkodott. Itt, a 19 éves fiú – mivel pénzre volt szüksége, ugyanis a Csongrád-Csanád vármegyei Székkutasra kívánt utazni a barátnőjéhez –, kitalálta, hogy a mobiltelefonját a szomszédban lakó idős férfinak értékesíti. A fiú úgy gondolta, hogy a férfi az otthonában készpénzt tart magánál. Át is ment hozzá, megvételre felajánlotta a mobiltelefont, azonban az idős férfi nem kívánta megvásárolni. Ekkor a fiú visszament az édesapja lakóházába, majd – mivel az utazásához mindenképpen pénzt kívánt szerezni –, megtöltött vízzel egy palackot, amit átvitt a férfihoz azzal, hogy az üvegben pálinka van. Azt is eladásra kínálta, de a férfi ezt sem kívánta megvásárolni.
Ezután, a három fiú elhatározta, hogy a férfi pénzét bűncselekmény elkövetésével szerzik meg. Együtt átmentek a férfi házához, a konyhaablakon, a szúnyoghálót szétvágták, majd – miután a kezükre ruhát tekertek –, az ablaküveget kézzel betörték. A fiúk által keltett zajra a férfi a szobából a konyhába ment, hogy megnézze, mi történt. Amikor a fiúk meglátták a konyhában a férfit, a kerítés mellett összerakott cseréphalomból, cserépdarabokkal, a betört konyhaablakon keresztül, dobálni kezdték az idős férfit, miközben a pénzét követelték. Ezután, a fiúk a betört ablakon keresztül bemásztak a lakóház konyhahelyiségébe, ahol dulakodni kezdtek a férfival. Akinek a feje ekkor már – mivel az egyik cserépdarab eltalálta –, vérezni kezdett, és folyamatosan pénzt követeltek tőle.
A dulakodáson egyikőjük legalább egy alkalommal, ökölbe szorított kézzel, arcon ütötte a sértettet. A fiúk számbeli és erőfölénye, a kifejtett erőszak alkalmas volt arra, hogy a férfi az ellenállást kilátástalannak lássa. A fiúk magukhoz vették a férfi 1 ezer forint értékű kézitáskáját, a szintén 1 ezer forint értékű pénztárcáját – benne legalább 1 ezer 500 forint készpénzzel –, 1 darab 4 ezer 500 forint értékű karórát, majd távoztak a házból.
A bántalmazás következtében, az idős férfi 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A nyomozó hatóság az eljárás során a 19 éves fiú tartózkodási helyén, a kutatás során, a férfi kézitáskáját és pénztárcáját megtalálta, de a karóra és a készpénz nem került elő.
A járási ügyészség a fiúk beismerése esetére, mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában, elsődlegesen indítványozta, hogy a bíróság a két idősebb letartóztatását az elsőfokú ügydöntő határozatának kihirdetéséig tartsa fenn. Indítványozta továbbá az ügyészség, hogy a bíróság a 19 éves fiút, beismerése esetén is végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje, és határozott időre tiltsa el a közügyek gyakorlásától. A bíróság a 15 éves fiúval szemben, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés büntetést, míg a 14 éves fiúval szemben javítóintézeti nevelést rendeljen el. Kötelezze őket a nyomozás során felmerült, 540 ezer forintot kitevő bűnügyi költség megfizetésére is. (Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség)
Kép: Amikor a fiúk meglátták a konyhában a férfit, a kerítés mellett összerakott cseréphalomból, cserépdarabokkal, a betört konyhaablakon keresztül, dobálni kezdték az idős férfit, miközben a pénzét követelték. A kép illusztráció. Kép: Shutterstock
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.