Címlap
A megbízott igazgató, Lúczi Gergely építőmérnökként végzett, megszerezte az okleveles környezetvédő, nemzetközi hidrológus, jogi szakokleveles mérnöki végzettséget, ezután, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mesterképzésén okleveles nemzetközi vízpolitikai menedzser szakképzettséget szerzett.
Lúczi Gergely a gyulai igazgatóság Vízgazdálkodási Osztályánál, 1997-ben kezdett dolgozni ügyintézőként, később csoportvezető, majd osztályvezető lett. A Műszaki Biztonsági Szolgálat vezetésével 2012-ben bízták meg. Magas színvonalú munkája, kiváló szakmai tudása eredményeként - a ranglétrát végig járva -, 2019 februárjában lett az igazgatóság műszaki igazgató-helyettese, mostantól az igazgatóság megbízott vezetője.
Szabó János 41 év vízügyi ágazatban eltöltött időszak után, 2024. július 4-től megkezdte felmentési idejét és nyugdíjba vonul. Szakmai életútját megalapozó építőmérnöki oklevelét a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának Vízépítőmérnöki szakán szerezte meg 1983-ban. Ekkortól kezdett dolgozni a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál, kezdetben öntözésfejlesztéssel foglalkozott. Majd 1992 és 2006 között, kivitelezőként tevékenykedett, az először az igazgatóság keretein belül, majd különböző gazdasági társaságokban. Mindig vízügyesnek tekintette magát, de csak 2006. január elsején került vissza az igazgatóság állományába, mint a Vízrendezési és Vízhasznosítási Osztály vezetője, majd 2012-től műszaki igazgatóhelyettes lett. Szabó János 2019. február 8-tól lett a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője. (Forrás: Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság)
Kép1: A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság épületének főhomlokzata, Gyulán. Kép forrása: Magyar Hidrológiai Társaság
Kép2: Július 4-től, a KÖVIZIG megbízott igazgatója, Lúczi Gergely. Kép forrása: Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Kép3: Szabó János július 4-től megkezdte felmentési idejét és nyugdíjba vonul. Kép forrása: Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Kép4: A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság működési területe. Kép forrása: Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.