Címlap
A hús előkészítése után, forrósítsuk fel a wok edényt, kenjük le kevés zsiradékkal, majd a lehetőleg csíkokra, vagy apró kockákra vágott húst forgassuk át, hogy a külső részén látszódjon a fehérszerű bevonat, ami lezárja a hús zamatát és abban puhára is párolódik.
Az előkészített, minél vegyesebb zöldféléket szintén apró falatokra vágjuk és tegyük a húsra. Forgassuk át és fedjük le a húsos zöldséget, hogy minden párolódjon puhára.
Lehetőleg kevés sót használjunk, mert a zöldfélékből a finom aromás levet a só kioldja, hamar túlpuhul a zöldféle és nem marad kicsit ropogósan. A fűszerezés lehet akkor, ha levettük a fedőt és már csak kicsit pirítjuk még a húsos menüt. A nehezebben puhuló zöldséget rakjuk elsőre a wokba, mint az édes burgonya apró kockában. Tegyünk hozzá újhagymát karikára vágva és újrépát, zöldséget is bőven. A spárgát ne feledjük gyufaszál hosszúra vágva szeletelni. Zellerkocka, karalábékocka, apró kelbimbó ketté, vagy négybe vágva is kerülhet az edénybe.
Minden friss zöldféléből ajánlom a vásárlást és a menü készítését, mert a szervezet kiéhezett már a friss vitamindús zöldfélékre. A menü ajánlott fogyni vágyóknak, cukorbetegeknek, ha burgonyából 15 dkg mennyiséget szednek.
Jól rágjuk meg a falatot, mielőtt lenyelnénk, hogy a gyomor tudjon könnyen dolgozni. A gyomornak nincs foga! A belső elválasztású mirigyeink teszik a dolgukat, hogy a tápanyag könnyen felszívódhasson a vékonybélben. A menünk így fehérjedús, vitaminban gazdag és rostdús, ami a jóllakottság érzését is biztosítja.
Megjegyzés: A szerző, Ágoston Jolán, dietetikus. Telefon: +36-20/486-0126. E-mail: agostonjolan@gmail.com
Kép1: Itt a tavaszi jó idő a kinti főzéshez. Kép: Pixabay
Kép2: Hétvégére jó program a családdal a közös főzés szabadban. Kép: Depositphotos
Kép3: Minél többféle zöldséget használjunk. Kép: Pixabay
Kép4: A húst csíkokra, vagy apró kockákra vágjuk. Kép: Pixabay
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.