2024. június 14., péntek,  Vazul
 
 
 
 

Címlap

[Közéleti tények]
2024. február 12., hétfő
Olaj folyt a gyulai utakra
Az autó tulajdonosa szervizből hozta el a gépkocsit, parkolóban hagyta, elmulasztotta jelezni a rendőrségnek, vagy a közútkezelőnek, hogy beszennyezte az utat
Szerző: Sz. M.
Békés vármegyében, szervizelés után folyt az üzemanyag egy autóból, Gyulán. Amikor megjelent az értesítés a hibáról a műszerfalon, az autó vezetője leállította a járművet egy parkolóban, lezárta és otthagyta – tájékoztatott az esetről napokban, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Végigfolyt az olaj Gyula belvárosának útjain, balesetveszélyt teremtve. A kép illusztráció. Kép forrása: DailyDriven

 

Gyulán, a rendőrkapitányságra, február 5-én, 20.30 óra körül érkezett bejelentés, hogy a Kossuth Lajos térnél és a Szent István utcán olaj van az úton. Végigment ott valami, amiből folyt az üzemanyag. A rendőrök kiderítették, hogy a Béke sugárút elején kamera felvette az autót, amelybe ketten beleültek, elindultak, és valami folyt a járműből. Eközben a városi utakat kezelő cég szakembere intézte az aszfalt takarítását, és 21.30 óra körül, szólt a járőröknek, hogy a parkolóban áll egy személykocsi, amelyikből folyik az üzemanyag, de nem ül benne senki. Kiderült, hogy ugyanazt az autót találta meg, amelyikről a rendőröknek kamerafelvételük volt.

 

A járőrpár a rendszám alapján azonosította a kocsi vezetőjét. A férfi már nem volt Gyulán, de rögtön visszaindult a városba, hogy rendezze a történteket. Elmondta, hogy aznap hozta el a szervizből az autót, majd amikor a műszerfalon megjelent a felirat, hogy azonnal le kell állítani, leparkolt vele, és egy munkatársával vitette tovább magát. Elmulasztotta jelezni a rendőrségnek, vagy a közútkezelőnek, hogy beszennyezte az utat, és nem próbálta meg elintézni, hogy letakarítsák az aszfaltot.

 

A közelmúltban is történt hasonló eset Békés vármegyében, akkor a gázolajra eső esett, az út csúszóssá vált, és emiatt anyagi káros balesetek történtek. A Gyulai Rendőrkapitányság a mostani eset miatt is szabálysértési eljárást indított.

 

Kép: Végigfolyt az olaj Gyula belvárosának útjain, balesetveszélyt teremtve. A kép illusztráció. Kép forrása: DailyDriven

 

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.