Címlap
A szeghalmi, a békéscsabai, a gyulai, a mezőberényi, a szarvasi, a püspökladányi, a karcagi, a berettyóújfalui és a hajdúszoboszlói hivatásos, a helyi önkéntes tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, a tüzet tizenegy vízsugár, kéziszerszámok és egy erőgép segítségével oltották el.
A katasztrófavédelmi mobil labor több helyszínen végzett ellenőrző mérései alapján, egészségre veszélyes koncentrációban mérgező anyagok nem kerültek a levegőbe. A gyors beavatkozásnak köszönhetően, a szomszédos ingatlanokat sikerült megvédeni. A tűzeset során senki sem sérült meg. A tűz kialakulásának körülményeit a katasztrófavédelem vizsgálja – közölte honlapján a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A Békés Vármegyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Füzesgyarmaton, Tűz volt egy telephelyen, február 7-én, este, Füzesgyarmaton. Felmerült a gyanú, hogy valaki szándékosan okozott tüzet a területen. A kár több száz millió forint. A rendőrök még aznap este előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható füzesgyarmati férfit. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága különösen nagy kárt okozó rongálás bűntett miatt indított nyomozást és a férfit őrizetbe vette.
Kép1: A gyors beavatkozásnak köszönhetően, a szomszédos ingatlanokat sikerült megvédeni. A tűzeset során senki sem sérült meg. Kép: Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Kép2: A több, mint ötszáz négyzetméteren teljes terjedelmében égő műhelyben és raktárépületben a gépek, az alkatrészek, a járművek teljesen megsemmisültek, az udvaron tárolt raklapok és nyolcvan tonna ruhanemű jelentős része is a tűz martalékává vált. Kép: Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.