Címlap
A férfi a vádbeli időben, Sarkadon lakott, a volt élettársa Gyomaendrődön, kertes házban, a férfival közös, három kiskorú gyermekével. A férfi 2023. május 22-én, délután, elektromos kerékpárral megjelent volt élettársa lakóhelyénél és – annak ellenére, hogy senki nem volt otthon – bement a nem zárt lakásba, mikrohullámú sütőben megmelegítette a gyermekeknek hozott pizzát.
Ekkor érkezett meg a nő egyik közös gyermekükkel, a13 éves kislánnyal, és számon kérte a férfit, hogy miért náluk melegíti a pizzát. A ház udvarán veszekedés alakult ki közöttük. A férfi a konyhában, korábban, magához vett 9,5 cm pengehosszúságú, hegyes végű, műanyag nyelű késsel a vele szemben álló nőhöz hajolt és halkan azt mondta neki, hogy „megöllek”, majd szándékosan hasba szúrta.
A nő beszaladt a házba, ahova a férfi késsel a kezében követte. Ekkor a nő a szobaablakon kiugrott az udvarra, a kerítésen átmászott az utcára és a szomszédtól kért segítséget. Eközben a férfi a kést a konyhaszekrény két eleme közé rejtette, majd elmenekült a lakásból.
A nő a bántalmazás következtében, 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de a bántalmazás módjára, eszközére, a sértett testtájékra figyelemmel fennállt a súlyosabb, akár életveszélyes sérülés bekövetkezésének lehetősége is.
A férfival szemben a Szarvasi Járási Ügyészség legutóbb 2023. május 10-én emelt vádat 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és a volt élettársa sérelmére megvalósított testi sértés vétségével és becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt.
A járási ügyészség mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a férfit beismerése esetén is végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, és kötelezze őt a nyomozás során felmerült, közel 500 ezer forintot kitevő bűnügyi költség megfizetésére.
Kép: A Sarkadon élő férfi elment volt élettársa gyomaendrődi házához, az udvaron veszekedés alakult ki és a férfi szándékosan hasba szúrta a korábban magához vett késsel a nőt. A kép illusztráció. Kép forrása: Depositphotos
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.