S a többi...
Hónapokkal ezelőtt egyeztetett Tóth Péter dr. Elek Tiborral, a Gyulai Várszínház igazgatójával a hangverseny itteni előadásáról. A direktor örömmel fogadta az ajánlatot, a helyszín adott volt, már csak az időpontot kellett kiválasztaniuk.
– Miért éppen ezt a programot hoztam Gyulára? – tette fel a kérdést a zongoraművész. – Liszt régóta kedvenc szerzőm. Úgy érzem, Liszt zenei munkássága a mai napig nincs megfelelő helyen kezelve. Sok helyen találkoztam azzal a felszínes kijelentéssel, hogy Liszt művei csupán üres virtuozitás. Nos, azért játszom sokszor Liszt-darabokat, hogy az ellenkezőjét bizonyítsam. Liszt életműve értékes, komoly helyet foglal el a zenetörténetben.
A művész utalt a jövő január 11-ei szólóhangversenyére, melyet Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Nagytermében tekinthet meg a közönség. Ezen a napon, a fővárosban is ugyanezt a programot mutatja be Tóth Péter. Ahogy említette, minél többször játssza el a műveket, annál tökéletesebbé válik a zongorajátéka.
Az előadás további részéről elmondta, hogy hosszabb, három kötetes ciklusból, a Vándorévekből választotta a 9 darabból álló teljes első kötetet, melynek címe: Svájc. Elhangzott tehát a Tell Vilmos kápolnája; A wallenstadti tónál; a Pastorale; A forrás partján; a Vihar; az Obermann völgye (ez a mű központi, negyedórás darabja); az Ekloga; a Honvágy, végül A genfi harangok.
Méltán érezhette a közönség, hogy a ,,legjobb kezekben van” Liszt munkássága Tóth Péternél, aki ezúttal is értéket hozott, és élményt nyújtott a zenekedvelőknek. Ezt a hangversenyt nemcsak Gyulán, hanem a világ bármely, neves színpadán is vastapssal jutalmazná a hallgatóság. A hangverseny azért is volt kivételes, mert – mint ismert – Tóth Péter 18 éve az Egyesült Államokban él, ezért ritkán láthatja és hallhatja az itteni zenekedvelő közösség.
Kép1: A ráadásban Tóth Péter Brahms Sz-dúr intermezzóját és Liszt Balcsillagzat című művét játszotta el
Kép2: Liszt Ferenc a 19. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője. Forrás: Wikipédia
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.


