Környezetvédelem
A vízhiányos térségekben, a gazdálkodókkal és a vízügyi szakemberekkel együttműködve sürgősen meg kell találni a legjobb megoldásokat. Magyarországról ma már nem folyik ki több víz, mint amennyi beérkezik. Az előrejelzések szerint, az idei lesz Európa legforróbb nyara, a kormány ezért megelőzésképpen, létrehozta az aszályvédelmi operatív törzset, forrásokat csoportosított át annak érdekében, hogy minden csatorna újra tele legyen, amiben valaha víz volt.
A feltöltés teljes erővel zajlik, és bár az idei kilátásokat egyelőre nehéz megbecsülni, a tavaszi kalászosok rendben fejlődtek, termésátlagaik jók, a napraforgó is tartja magát, a kukorica viszont már sérült. Esőre nagy szükség lenne, a hét második felében a hidegfront épp jókor jött, és talán a következő hét végén is érkezhet csapadék.
A mezőgazdaság vízhiánya miatt, a kormány most 10 milliárd forint értékben, átvállalja a vízdíjat a gazdáktól, és további 4,7 milliárd forintot ereszek, zsilipek, szivattyúk javítására különített el. Az elmúlt 3 évben, kétszeresére nőtt az öntözött területek nagysága, jelenleg 150 ezer hektár. A gazdák 176 milliárd forintot kaptak infrastruktúracserére, 65 milliárd forint értékű pályázat jelenleg is nyitva áll előttük. A gazdálkodói közösségek 104 ezer hektárt öntöznek.
A beruházásokra elkülönített források lehetővé tették, hogy ideiglenes tározók véglegessé alakuljanak, és 259 kilométernyi csatorna kotrása befejeződhessen. Magyarország ma már 3 milliárd köbmétert tud tárolni, vagyis a Balaton vízmennyiségének a másfélszeresét.
A szemléletváltást törvényi eszközök is erősítik, az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény kimondta, hogy az öntözés közérdek, a belvíz már nem ellenség, mint régen, jár hozzá területalapú támogatás. A vizes élőhelyek létrehozásához, agroerdészeti beruházásokhoz, mezővédő erdősávok telepítéséhez ugyancsak lehet forrásokat igényelni. Számos termelő a gazdaságos művelésre kevésbé alkalmas földjét fölajánlotta vizes területnek, ami azt mutatja, hogy a gazdatársadalom elkötelezett a természetes, hosszútávra szóló megoldások iránt.
A tárcavezető bejelentette, hogy a kormány komplex, nagy beruházásokat is tervez. Javítani kell például, a Duna–Tisza közi homokhátság vízhiányos állapotán, ami majdnem 12 ezer négyzetkilométert és 800 ezer embert érint. A Duna menti síkság vízpótlása a Duna-völgyi-főcsatorna térségében 1 ezer 500 hektárnyi területen valósul meg árasztásokkal, csatornarekonstrukciókkal, új duzzasztókkal. A homokhátsági szikes tavak vízpótlását 20 kilométeres vezeték és több duzzasztómű biztosítja majd, a Homokhátság déli részét több nyomócső és szivattyútelep látja el.
Ezek a beruházások a mezőgazdaságon túl, a természetes élőhelyek helyreállítását is segítik, javítják a mikroklímát, növelik a vidék megtartó erejét. A kormány a vízgazdálkodást védelmi kárenyhítésből, stratégiai fejlesztéssé fordítja. (Forrás: MTI)
Kép1: Esőre nagy szükség lenne, most is. Kép: Depositphotos
Kép2: Magyarország ma már 3 milliárd köbméter vizet tárol, a Balaton vízmennyiségének a másfélszeresét. Kép: Pixabay
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.