Kreatív vita

Ha megszólalnának, érteném szavukat, de hiába várom, továbbra is némák maradnak.

Apám mosolyog, anyám mindig szomorkás tekintete mozdulatlan. Én riadt vagyok. Az élet riasztott meg, az, ami volt, és ami még lehet. Szárnyaszegett lettem, pedig azt ígérték, szárnyalni fogok. Távol van tőlem a végtelen. Távol vagyok a végtelentől! Tollakat növesztettem, de kitépték. Kinek vagyok útjában?

Égető kérdések.

A kérdések égetnek… hogyan tovább?

A lelkem tűzben ég, felcsap bennem, mardosnak, követelnek az érzések, amikkel naponta ébredek. Apám, anyám hozták, összeadták belém, hogy vigyem magammal, őrizzem a lángot, amiket az ősöktől kaptak, most mégis néma marad bennük a ragaszkodás. De az is lehet, hogy én kérdezek rosszul, vagy rosszkor.

Az ember akkor nem kap választ, ha rosszkor kérdez, akkor él hiába, ha rosszkor születik.

Képzavar!

Az ember sohasem születik rosszkor! Mindig a korszak, amelyiken rontás van, az a bűnös.

A rossz képlékeny és ragadós. Alaktalan. A rosszra soha nincs magyarázat, mert ha lenne, felismerné, megbánná és elhagyná az ember.

A jó nem kérkedik, nem lármázik, nem repeszt szíveket.  A jót az ember a lelkiismeretével éli, de a rosszat vajon mivel?

„Csakugyan azt mondta az Isten?”

Igen, azt mondta, hogy a kertnek egy fájáról soha ne egyetek, mert miután esztek abból, meghaltok!

A Kígyó ellenben elhitette: „Bizony nem haltok meg soha! Olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.”

Az ember pedig behódolt, magáévá tette a gonosz minden hazugságát, és azóta is nyugodt szívvel eszi gyümölcsét a csalárdnak – egyetért a halállal.

A Kígyó csapdába ejt, tőrbe csal, elhitet.

A Kígyónak semmi sem drága. Az élet sem. A gonosznak nincs értékrendje. A gonosz hiú és nagyravágyó.

Az ember a Kígyónak engedelmeskedik, megcsalja önmagát az önimádatával. Jól akar élni a Földön, amíg örökké meg nem hal.

És az ember nem él örökké, ha nem hiszi el. S miután elhiszi, elhagyja rossz szokásait: az önteltségét, hatalomvágyát, a kevélységét, a haszontalanságait. Szeretne úgy élni, amivel jogot formálhat egy szebb jövőre.

De addig a fizikai lét csak odáig tart örökké, amíg el nem hamvad, a krematóriumban, vagy a rögök dübörögve összezárt kupacában.

Egyedül a lélek él tovább, ezt kapják az utódok.

Ma géneknek mondják, amiket manipulálnak.

Apám mosolyog, nem érti. Mi az, hogy gének és génmanipuláció? – olvasom szeméből a kérdést.

A géneket mostanában igenis manipulálják!

A Kígyó! Teste a Föld, ahová az ember beengedte, hogy manipulálja.

A Kígyó szemében a Jó szálka, ellene hódít a kezdetektől. Az ember pedig behódolt.

Anyám még szomorúbban néz vissza rám – mi lesz veled gyermekem? Ez a világ sokkal rosszabb, mint a régi, már alig lehet benne élni – beszél a szeme némán is.

Romlik a világ, soha nem látott módon manipulálják, lassan darabjaira hullik. Az Isten pedig kezdi megelégelni a mérhetetlen gonoszságot. Már nem akar ellene tenni. Az emberi önzés fölébe kerekedett, elhitette magával, hogy legyőzheti az Istent, és úgy kiált: Heuréka, éljen az erő, amivel uralkodom!

Az Isten már tehetetlen.

Képzavar!

Az Isten nem tehetetlen, hanem tétlen. Bármit tenne, az ember úgysem értené. Hiába bízott benne és oltotta belé a tudatot, a lelkiismeretet, ő mindezeket gyarlóságokra pazarolja.

Mit tehetne többet az Isten?

Érted, igen! – hallom anyámat

Értem!

Minden ember maga felelős a sorsáért. Maga felel azért, hogy mit hisz el. Maga felel azért, hogy milyen életet él.

Igazad van gyermekem – érkezik anyám tekintetéből a válasz. Apám mosolyog, ő is helyesel. Ők mindig helyeselnek a jóra, én mégis gyakran eltévedek.

Az élet útvesztő! Választás elé állít. De miért, és miként tovább, ha nincs úteligazító tábla? Ha anyám, apám hallgat… és az Isten is.

Képzavar!

Az Isten nem hallgat, csak nem válaszol. Valamikor régen válaszolt Mózesnek, az ember mégis pusztában tengődik, repedezett kútból oltja szomját, s ha sokáig vándorol a lélek kietlenségben, szép lassan kiírtja faját.

Kiáltó a zűrzavar!

A Rend ott, mélyen, legbelül szólal meg, nem csap lármát, nem követel. Ugyan ki figyel erre, ki hallja meg! – az ember méltatlankodik és ellenáll. A lélek hangja többnyire süket fülekre talál.

Az ember megsüketült. Uralni akarja az életet, közben halláskárosult lett. Azzal áltatja magát, hogy nagy tettekre képes, megmentheti az emberiséget, miközben pózrongyokkal elégíti ki céljait: hazudik, csal, fogságba ejt, túszként hurcolja önmagát. Manipulál benne az ördög.

A Kígyó engedelmességet követel, a rosszat élvezettel dicséri, a jót káromolja. A Föld lakói pedig bárgyún, gondolkodás nélkül követik.

A Bárány halkan, szelíden kér, hogy csak türelmesen, szépen, okosan, akkor a Világ örökké soha el nem pusztul.

Hiszem, elhiszem – merre menjek Apám?

Apám hallgat, most is, jó ideje magamra vagyok utalva!

Nézem őket, két tenyeremben fogom apám biztató mosolyát, anyám tekintetét, amely oly fájdalmas, mintha a jövőbe látna.