Kreatív vita

Virág jut eszembe.

Mindig.

Mindig ugyanaz a lemez, mindig ugyanaz a dal.

Mondják: jó helyen van, onnan néz rám (föntről) – kicsi angyalka! – szeretettel (legalább ő!). Egy ideig elhittem. (Hétfő: én. Kedd: én.) Az életnek táplálkoznia kell valamiből. A gyökerek magukba szívják a vizet és táplálják, éltetik, kontyba rakják lombozatát, virágba borítják, növesztik a fákat. (Szerda: én. Csütörtök: én. Én, mint fa! – NB!) Hiú remény.

Nekem nincsenek gyökereim. Száradnak ágaim, konyulnak leveleim, lehullnak virágaim, a törzsem leveti kérgét. (Péntek: én. Szombat: én.)

Még Virág volt, érdemes volt élnem. Volt miért hazamennem. Érdemes volt küzdenem. (Érdemes élet. Érdemes küzdés. Érdemes művész. Érdemes…) Virág élt, Virág él, Virág élni fog. (Mint Vlagyimir Iljics Lenin a XX. század viharos évtizedeiben.)

Kimostam, kivasaltam, összehajtogattam kis ruháit, melyek meggyötört kis testét fedték életében. Kicsi játékai őrzik az illatát. (Egy felnőtt kislány kisbaba illata. Édes, édes, édes!) Ágyneműjét visszatettem a helyére.

Bezárkózom a szobámba emlékeimmel. Mikor otthon vagyok. Mikor eljutok „otthonomba”. (Otthon, édes otthon. Vasárnap: én. Mindennap: én.)

Időm lassan lejár. (Nem, a mutatók még nem állnak meg, csak egy helyben toporognak.)

Most egy üvegházban (üvegburában?) nevelgetem virágaimat. Tüskéim már vannak. A rózsák (rózsatövek) még nem hoztak bimbókat. A virágnyílás még várat magára.

Kikerülök az üvegházból. És azután?

Törékeny vagyok.

Befelé folynak könnyeim.

Többé nem leszek senki kapcarongya. (Vagy ne tegyünk felelőtlen ígéreteket?)

A szegénység majd rányomja bélyegét, uralja, meghatározza éveimet. (Éveimet?) A kertemben nő a dudva, nő a gaz. (Később a síromon is?) Nincs ki levágja. Szomszédom süket a szavaimra, hiába hogy nála a fűnyírógépem.

Elrontotta.

Elrontott. Ilyen az én életem is! Csalás, öncsalás, pénztelenség, reménytelen szerelmek.

Pár nélkül.

Jelenleg.

Volt egy pár az életemben. (Pontosabban pont egy pár, azaz kettő.)

Több nem lesz. Marad az éhség, marad a magány, marad a szeretetlenség.

És az otthontalanság. (Sötét, nagyon sötét a gyanú.)

Utca.

Híd alatt lakás. (De hol a híd, de hol az élet?)

Mivégre gyógyulok? (Gyógyulok?)

Szélfútta levél a világ. De hol az ág, de ki az ág?

A szívem maréknyi hamu.

Túl hosszú ideig vagyok beteg. A nézők a kötelező sajnálkozás miatt elveszítik türelmüket.

Rászolgáltam a betegségre! Szükségtelen tovább erőltetni a sajnálatot.

A függöny legördül.

Tündérhegy, 2016. július 19.