Sport
A győztesek a bajnoki címek mellé megszerezték a jogosultságot a szeptemberi jesolói utánpótlás világbajnokságon induló magyar válogatott tagságára. A világbajnokságon, szabályrendszerenként és súlycsoportonként, két versenyző indulhat egy országból. A Magyar Kick-box Szövetség válogatási szabályai szerint, az egyik induló a magyar bajnok, a másik a magyar ranglista első helyezett versenyzője. Ha ugyanaz a versenyző lett a bajnok és ranglista első, a ranglista második indulhat a világbajnokságon.
Az esemény helyszíne és a rendezés is méltó volt a verseny rangjához. A rendező, az Olasz Attila vezette Esztergomi Kick-box SE jó munkát végzett, a szervezéssel mindenki elégedett volt, színvonalasnak tartották a rendezvényt és tetszettek a díjak is résztvevőknek. Ilyen versenyekkel lehet az utánpótlást minél nagyobb mértékben bevonni a versenyrendszerbe.
Elégedetten tekintette meg a viadalt a szövetség nemrégiben megválasztott új elnöke, Juhász Gábor is. A verseny keretében köszönték meg több évtizedes munkáját a Magyar Kick-box Szakszövetség leköszönő elnökének, Galambos Péternek, aki a szövetség egykori alapító tagja, sok évtizedeken keresztül alelnökként, nemzetközi versenybíróként, a Bírói Bizottság és az Övvizsga Bizottság elnökeként és 2015-től a Magyar Kick-box Szövetség elnökeként, a Nemzeti Versenyport Szövetség alelnökeként egyik meghatározója volt a honi kick-box sportnak.
A bajnokságon, a Békés Megyei Harcművész Szövetség négy klubja, a battonyai Barátság SE, Békéscsabai JALTE-Debreczeni team, a füzesgyarmati Hegyesi Kick-box SE és a békéscsabai Wolfpack Kick-box team versenyzői indultak. Megszokottan a legnagyobb létszámmal a Békéscsabai JALTE-Debreczeni team nevezett, akinek edzője Debreczeni Dezső elégedetten nyilatkozott az eredményekről. Jól szerepeltek összességében tanítványai, ami az érmek számán is mutatkozik. Második lett a csapat, tartja a csoport a pozícióját az utánpótlás korosztályban. Az eredmények reálisak voltak, a belefektetett hatalmas munka megtérült. A Békés vármegyei klubok elégedettek lehettek, összesen 29 arany-, 22 ezüst- és 16 bronzérmet szereztek. A válogatott keretet a szövetség két héten belül alakítja ki, utána kezdődik gőzerővel a felkészülés.
Eredmények
Point-fighting szabályrendszer
Junior korosztály
57 kg.
3. Breznay Nándor (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
63 kg. 2. Sánta Máté Dániel (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
69 kg. 1. Matuska Máté (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
+ 94 kg. Szák Péter Barnabás (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
50 kg. 1. Debreczeni Frida (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
32 kg.
1. Antal Benjámin (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
2. Gróf Nimród Attila (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
52 kg. 1. Szikora Gergő Mihály (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
57 kg.
1. Szikora Bence (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
2. Peregi Zétény (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
3. Born Henrik (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
63 kg.
3. Stir István (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
3. Szvarnasz Janisz (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
+69 kg. 2. Tóth Bence Adrián (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
37 kg.
1. Jancsó Csenge (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
2. Farkas Bianka (Bcs.Wolfpack Kick-box team)
46 kg.1. Debreczeni Lilla (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
55 kg. 1.Petró Laura Lilla (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
60 kg.
1.Nátor Petra (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
2. Friderikusz Tamara (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
65 kg. 1. Laurinyecz Emma (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
+ 65 kg.
3. Koczka Kata Tamara (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
3. Kajó Noémi (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
Kadet 1 (serdülő) korosztály
28 kg.
1. Griecs Ábel (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
2. Gáspár Áron Dominik (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
32 kg. 2. Gajdács János (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
37 kg. 3. Peregi Botond (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
47 kg. 3. Okányi Márk (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
+ 47 kg.
2. Tóth Kevin (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
3. Hugyecz Donát (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
32 kg. 1. Fábián Kira (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
42 kg. 3. Nagy Nóra (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
Gyermek korosztály
21 kg. 2. Gróf Nándor (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
24 kg. 3. Rakonczás Hunor (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
36 kg. 2.Kapitán Ferenc (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
+36 kg.
1. Lakos Zente (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
2. Laurinyecz Tamás (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
24 kg. 1. Born Heidi (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
33 kg.
1. Batke Eszter (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
2. Nagy Csilla (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
Light-contact szabályrendszer
Junior korosztály
69 kg. 2. Matuska Máté (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
74 kg. 2. Tóth Lajos (Barátság SE Battonya)
50 kg. 1. Debreczeni Frida (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
32 kg.
1. Antal Benjámin (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
2. Gróf Nimród Attila (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
42 kg. 3. Lipták Attila (Barátság SE Battonya)
37 kg.
1. Jancsó Csenge (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
2. Farkas Bianka (Bcs.Wolfpack Kick-box team)
46 kg. 1. Debreczeni Lilla (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
60 kg. 2. Téglás Adrienn (Barátság SE Battonya)
+ 65 kg. 1. Koczka Kata Izabella (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
Kadet 1 (serdülő) korosztály
28 kg. 1. Griecs Ábel (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
47 kg. 3. Okányi Márk (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
+ 47 kg. 1. Hugyecz Donát (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
32 kg. 1. Fábián Kira (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
37 kg. 3. Tóth Vanda (Hegyesi Kick-boksz SE Füzesgyarmat)
Kick-light szabályrendszer
Junior korosztály
74 kg. 2. Tóth Lajos (Barátság SE Battonya)
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
32 kg.
1. Gróf Nimród Attila (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
2. Antal Benjámin (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
42 kg. 1. Lipták Attila (Barátság SE Battonya)
37 kg.
1. Jancsó Csenge (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
2. Farkas Bianka (Bcs.Wolfpack Kick-box team)
60 kg. 1. Téglás Adrienn (Barátság SE Battonya)
+ 65 kg. Koczka Kata Izabella (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
Kadet 1 (serdülő) korosztály
28 kg. 1. Griecs Ábel (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
47 kg. 3. Okányi Márk (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
28 kg. 2. Ramasz Réka (Hegyesi Kick-box SE Füzesgyarmat)
32 kg. 1. Fábián Kira (Bcs. JALTE-Debreczeni team)
37 kg. Tóth Vanda (Hegyesi Kick-box SE Füzesgyarmat).
Kép1: A Békéscsabai JALTE-Debreczeni team csapata. Kép forrása: Szerző
Kép2: A Barátság SE Battonya csapata. Kép forrása: Szerző
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.


