Közéleti tények

Az összefoglaló rámutat, hogy csípőprotézisre országosan 10 ezer 057 beteg várakozik 60 napnál hosszabb ideje, miközben a megelőző hat hónapban 6 ezer 810 esetet láttak el. A medián tényleges várakozási idő 36 nap, az átlag azonban már 137 nap, ami jelentős szórásra és torlódásokra utal az ellátási lánc egyes pontjain. Egy éve, 2025 elején 9 ezer 100 körüli beteg állt sorba az operációért.

A hazai várólisták egyes ellátástípusoknál már nem hónapokban, hanem közel egy éves időtávban mérhetők, ami rendszerszintű kapacitáshiányra és mélyülő területi különbségekre utal. Országosan 19 ezer 248 beteg várakozik 60 napon túl térdprotézisre, miközben a megelőző hat hónapban mindössze 5 ezer 313 műtéti beavatkozás történt az állami ellátásban a térdfájós betegeknél. A medián tényleges várakozási idő 239 nap, az átlag pedig 296 nap, vagyis már a háromnegyed évet közelíti.

A NEAK adatai szerint a szemműtétekre várakozók helyzete picit kedvezőbb, mint a protetikai műtétre várakozóké. Miközben országosan több tízezer beavatkozást végeztek el az elmúlt fél év alatt, egyes régiókban hónapokat, sőt, akár fél évet is meghaladó várakozási idővel kell számolniuk a betegeknek. Az országos adatok szerint 6 ezer 437-en várnak 60 napnál hosszabb ideje szemészeti műtétre, miközben a tárgyhónapot megelőző hat hónapban 41 ezer 748 esetet láttak el, vagyis tényleg pörgették a műtéteket az intézmények. A tényleges várakozási idő mediánja 27 nap, az átlag pedig 45 nap volt, ami arra utal, hogy bár sok beteg viszonylag gyorsan sorra került, egy szűkebb csoportnak viszont jóval hosszabb ideig kell a műtéti beavatkozásra várnia.

Nem kevésbé fontos témára hívta fel a figyelmet Árus főorvos, amit ugyancsak az economx közölt eredetileg. Az írás szerint a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni. A háttérben a GKI vizsgálata áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait alapul véve, és a magyar egészségügyi kiadások szerkezetét elemezte. Ez ugyanis fontos képet ad arról, hogy milyen mértékben támaszkodik a rendszer az állami forrásokra, illetve mekkora a lakossági és az önkéntes egészségbiztosítási finanszírozás szerepe a rendszerben.

Az adatok azt mutatják, hogy összességében a magyar egészségügyi kiadások szerkezete kettős: a súlyos, hosszabb távú ellátásokban az állam dominál, ugyanakkor a gyógyszerek, segédeszközök és a járóbeteg-ellátás területén jelentős a háztartások közvetlen saját zsebből történő finanszírozása.

A legtöbb egészségügyi alrendszer esetén az állami kiadások jelentik a finanszírozás fő pillérét. A hosszú ápolási idejű ellátásoknak 93 százalékát, a gyógyító és rehabilitációs fekvőbeteg- és egynapos ellátások 94,7 százalékát, a klinikai laboratóriumi, diagnosztikai és betegszállítási szolgáltatások 87 százalékát, és a prevenció alrendszer teljes költségének 75,3 százalékát az állam fedezte 2023-ban. Ez azt jelzi, hogy a legsúlyosabb, hosszabb idejű, tartós kezeléseket igénylő szolgáltatásokhoz a lakosság állami forrásból fér hozzá, amely nem meglepő, hiszen ezen szolgáltatásokat ritkán nyújtják magánegészségügyi szolgáltatók.

Más alrendszereknél azonban jóval nagyobb a háztartások közvetlen szerepvállalása. A gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök kiadásainak jelentős részét a lakosság saját forrásból fedezi, amely a háztartások kiadásainak jelentős részét teszi ki. Hasonlóan magas a háztartások részesedése a járóbeteg-ellátásban is, ahol az állami hozzájárulás alacsony így a betegek gyakran közvetlenül fizetnek az ellátásokért. A lakosság főként ezeket a szolgáltatásokat veszi igénybe magánegészségügyi rendszeren keresztül.

A lakossági magánegészségügyi kiadások csaknem felét a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök teszik ki. Ez az állami gyógyszerkiadások arányának a háromszorosa. A járóbeteg-ellátásra a magánkiadások harmada fordítódik, ami magasabb az állami kiadások arányánál (21 százalék). A prevencióra fordított kiadások aránya Magyarországon alacsony, amelyek hosszú távon csökkenthetik a későbbi, költségesebb egészségügyi ellátások szükségességét.

Egy átlagos magyar háztartás 2023-ban a közteherviselésen (adókon és járulékokon) felül átlagosan 272 ezer forintot fordított közvetlen egészségügyi kiadásokra. Ennek legnagyobb hányadát a gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-vásárlások tették ki (152 ezer forint), míg a járóbeteg-ellátásra 89 ezer forintot költöttek évente átlagosan a háztartások.

Ez alapján a közfinanszírozás aránya 73,7 százalék, szemben a 2019-es 68,7 százalékos értékkel – közölte elemzésében a GKI. A növekvő részarány elsősorban az egészségügyi dolgozók béremeléséhez kapcsolódó többletkiadásoknak tudható be.

Meghökkentő kijelentéseket tett több, elmúlt évi egészségügyi konferencián Ónodi-Szűcs Zoltán, az Orbán-kormány korábbi egészségügyi államtitkára. A Válasz Online-ban megjelent cikk szemlézett változatát is rendelkezésünkre bocsátotta dr. Árus Tibor. Ónodi elmélete szerint téves a lakosság vélekedése, hogy menedéket lát a magánegészségügyben. Állítja, hogy az állami szektor rossz teljesítményét nagyrészt éppen az orvosok gerjesztik, és ebben kettős praxisuk teszi őket érdekeltté. Ónodi elmélete heves vitát váltott ki, mert ezzel lényegében azt állítja: máig az orvosbárók irányítják az egészségügyet. Mi pedig azt, hogy van itt egy gyenge pont: a fizetős egészségügy legdinamikusabban fejlődő része valójában állami.

Ónodi-Szűcs Zoltán 2015 és 2018 között vezette az egészségügyi ágazatot, 2018-ban a választásoknál köszönt el, és már akkor érdekes elmélettel állt elő. Azt hangoztatta, hogy a lakosság alapvető élményét az egészségügyi közellátásról három tényező határozza meg: hosszú a várólista; a várakozási idő a rendeléseken; a kellemetlen mértékű orvoshiány.

Államtitkárként közeli élményeket szerzett arról, hogy ezeket az állam milyen kevéssé tudja befolyásolni. Hiába öntenek pénzt az egészségügybe, attól nem csökkennek a várólisták és a rendelői sorok. Az orvoshiányt pedig jórészt a magánszektorba áramló kollégái okozzák – fogalmazott akkor. (És – tegyük hozzá – a külföldre való elvándorlás.) Így indokolta azt a meredek állítást, hogy a gyógyítók teljesítménye és annak lakossági megítélése között semmilyen összefüggés nincs. Azóta rendszeresen hangoztatja: hiába költ az állam többet az egészségügyre (leginkább a bérekre), az nem növeli a betegek elégedettségét, mert annak egyik fő oka, hogy az orvosok a hálapénz miatt kieső jövedelmüket a magánegészségügyből pótolják. Tehát lényegében az egészségüggyel kapcsolatos elégedetlenséggel teremtenek piacot a magánpraxisuk számára.

– Ez nem igaz! – cáfolt lapunknak nyilatkozva dr. Árus Tibor. – A magánegészségügy – bár anyagilag megterhelő annak, aki igénybe veszi a szolgáltatásait – lehetőséget nyújt arra, hogy mindenki időben és olyan helyen tudja magát vizsgáltatni, ahol a gyógyulásra a legoptimálisabbak a lehetőségek. A magánegézségügyi lehetőségek olyan utat nyitnak meg, ahol a legoptimálisabb ellátó helyekre tudnak eljutni a betegek. Ezért a magánegészségügy és az állami közötti átjárhatóságot etikusan, és a betegek részére legelőnyösebben kell megszervezni.

A Válasz Online munkatársa több alkalommal is követhette Ónodi előadásait a kutatásról, majd szakértőkkel, a magánegészségügyet jól ismerő szakemberrel, állami és magánklinikán gyógyuló betegekkel is háttérbeszélgetést folytatott. Fontos megjegyezni: Ónodi-Szűcs Zoltán ismert jelenséget, a kettős praxis elméletét vizsgálja magyar viszonyok között. Legfontosabb érveinek egyike, hogy az elmúlt időszakban annak ellenére nyúlt meg a várakozási idő az állami egészségügyben, hogy jelentősen emelkedett az állami egészségügy teljesítménye. Ónodi szerint a lakosság a várólistákkal kapcsolatos vélekedését a nagy protézisműtétek alapján alakítja ki. A műtétek száma nőtt, de ez egyáltalán nem mutatkozott meg a várólistákon. A kutató szerint azért, mert közben egyre több műtétet végeznek a magánklinikákon, és az orvosok gerjesztik a fizetős műtétekre való igényt.

A szakma ezt is cáfolja: ezt az igényt nem – vagy nemcsak – a magánpraxisok érdeke generálja, hanem az egészségügyi fejlődése, a kíméletesebb műtéti technikák alkalmazása és az egyre jobb minőségű protézisek. Kétségtelen, hogy közben a magánegészségügy is végez ilyen beavatkozásokat, sőt, egyre többet. A piaci keresletet valóban az állami egészségügy hiányosságai generálják: ha néhány hónapos határidővel el tudnák látni a biztosítottakat, azoknak eszükbe sem jutna milliókat fizetni a magánklinikák számára. A kérdés csak az, hogy az orvosok vagy az ágazati vezetés teremti meg ezt a helyzetet.

Ónodi-Szűcs Zoltán úgy véli, a magánegészségügy térnyerése a paraszolvencia megszüntetésének hatására történik, így tesznek kísérletet az orvosok a korábbi jövedelmük restaurációjára. A szakma képviselői leszögezik, hogy a hálapénzes szakmákban korábban az orvosok valóban a magánrendelőkből hozták be az eseteiket a közkórházba, majd megvalósult a kettős finanszírozás: a tb is kifizette a műtétet, a szülést és a páciens is a maga részét, paraszolvencia formájában. A hálapénz adásának és elfogadásának bűncselekménnyé nyilvánításával ez a betegszervező út lezáródott. Jogszabály tiltja, hogy a magánbetegét az államiban is ellássa az orvos. Azt viszont nem tiltja semmi, hogy az állami után a magánban gyógyítsa páciensét az orvos. Emiatt valószínűsíti Ónodi-Szűcs Zoltán, hogy a kórházi betegeiket az orvosok kiszervezik a fizetős egészségügybe. Részint azzal teremtik meg erre az igényt, hogy az állami kórházak teljesítményét csökkentik, mesterségesen megnyújtva a várólistákat. Ám ha a magánegészségügyet csak a paraszolvencia hiánya mozgatná, akkor a korábbi, nem hálapénzes szakmákban nem lenne megfigyelhető ez a hatás. Valójában a betegek arra panaszkodnak, hogy még a járóbeteg-szakrendelőkbe is rendkívül nehéz bejutni, holott ott elvileg a folyamat anyagi nyertesei dolgoznak.

A kutatóvá lett volt államtitkár előadásának legérdekesebb része annak megfejtése volt, miért nem képes az állami szektor normális kommunikációra a saját betegeivel. Miért van az, hogy gyakran órákig kell hívni egy adott számot, amit vagy nem vesz fel senki, vagy folyton foglalt? Mire azután sikerül elérni, a kórházi személyzet vég nélkül azt ismételgeti, már beteltek az éppen megnyitott időpontok.

Miért elérhetetlenek az állami egészségügyben a telefonok? Ónodi hiteles forrás, munkatársaival ugyanis forradalmat csinált Debrecenben. Elérte, hogy a személyzet egy százaléka a beérkező hívásokkal foglalkozzon. Állítása szerint ez az arány a legtöbb magánklinikán 10 (!) százalék, ám a magyar állami egészségügyben vélhetően így is messze-messze a legnagyobb hívásközponttal a Debreceni Egyetem rendelkezik. Ám amíg a magánintézményekben a call centerek befejezett tájékoztatást nyújtanak, kikérdezik a beteget, rögzítik az adatokat, időpontot adnak, addig az állami szektorban ezt nagyon nehéz elérni. A fizetős egészségügyben nem keveredik a tájékoztató, eligazító és a gyógyító funkció, az államiban viszont igen, és ez bénítja meg a betegekkel való kommunikációt. Nem lehet egyszerre gyógyítani és diszpécserkedni.

A magánegészségügy robbanásszerű növekedése eltér a nyugati fejlődési pályától, ahol fokozatosan alakult ez ki. Ónodi szerint ez a döbbenetesen gyors bővülés nem magyarázható a betegigények növekedésével, ezt az orvosok idézték elő.

Árus főorvos szögesen ellentétes álláspontot képvisel: – A nagyarányú növekedés oka az állami ellátás hiányosságaiban, lassúságában, rugalmatlanságában keresendő.

A járóbeteg-ellátásra fordított összegben már a 2019-es covid előtti évben is 44 százalék volt a magánszektor részaránya, ami kiugróan magas érték. A kormány a világjárvány idején a nem sürgősségi ellátásokat lényegében leállította, a nem azonnali ellátást igénylő betegek csak a magánegészségügyben juthattak segítséghez, így lényegében az állam generálta a keresletet.

Hiába utal ki a kormány a várólisták leoperálására külön összeget, az rendre bent marad, nem használják fel a kórházak – érvel Ónodi amellett, hogy a kettős praxist vivő orvosok ellenérdekeltek az állami szektor jobb teljesítményében.

– Ez sem igaz! – állítja dr. Árus Tibor. A probléma az, hogy a nagy műtétek finanszírozása nem fedezi az operációk költségeit.

A legtöbb csípőprotézist beültető kórház Magyarországon a budapesti Uzsoki utcai kórház. A Medicina Évkönyv 2024-es adatai szerint az Uzsoki 2022-ben még 914 ezer forintot kapott egy műtétért átlagosan az egészségbiztosítótól, 2023-ban már csak 843 ezret. Mi a következmény?

Visszavették a műtéti számot, 1386 helyett csak 1303 protézist ültettek be térítésmentesen. A többi megy fizetősen.

Miközben a magánban minden a tulajdonosok profitmaximalizálásáról szól, az államiban pontosan látszik, hogy a menedzsment nem azzal foglalkozik, ami fontos volna. Az utóbbi néhány hónapban az energiákat az foglalta le, hogy az állam kiszorítsa a magán CT- és MR-cégeket a közkórházakból. Vagy, hogy haladjanak a magánlabor-szolgáltatók kitevésével, a magán művese-szolgáltatók államosításával. Hogy a kórházi szoftverfejlesztő vállalkozásokat kitegyék onnan.

Mindez óriási energiákat igényel, úgyhogy ami a gyógyítást illeti, ilyen körülmények között az ágazat vezetői legfeljebb azt tűzhetik ki célul, hogy a magyar egészségügy idén ne legyen rosszabb, mint tavaly volt.

Több mint másfél ezer egészségügyi dolgozó fordított hátat Magyarországnak – erről ugyancsak az economx írt nemrégiben, és az orvosi web-lap szemlézte. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) adatai szerint 2024-ben 901 olyan orvos volt, akinek az OKFŐ külföldi munkavégzéshez hatósági bizonyítványt állított ki. Egy évvel korábban 962-en kértek engedélyt külföldi gyógyításhoz. Első alkalommal 2024-ben 292 orvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges papírokat, 2023-ban első alkalommal 338 orvos igényelt ilyen igazolást, míg 2022-ben 252.

A top 10 célország 2024-ben az orvosok körében, ahová gyógyítani mennek: 199-en az Egyesült Királyságba, 154-en Németországba, 130-an Norvégiába, 86-a Ausztriába, 73-an Svájcba, 58-an Írországba, 23-an Svédországba, 18-an az USA-ba, 15-en Spanyolországba, 13-an pedig Dániába kértek külföldi gyógyításhoz engedélyt.

Pedig a külföldön munkát vállaló orvosokra, gyógyszerészekre és a szakápolókra is nagy szükség lenne Magyarországon is. Az OKFŐ béradatai szerint 2024-ben egy orvos vagy fogorvos bruttó havi keresete 2,1 millió forint volt, a szakdolgozóké bruttó 740 ezer forint.

Ausztriában egy ápoló fizetése 3 ezer eurónál kezdődik (1,1 millió forint), a kezdő orvosok havi bére Nagy-Britanniában 3 millió forint körül van, de a tapasztaltabbak akár 8-10 millió forintnak megfelelő összeget is kereshetnek.

Az egészségügyben a humánerőforrás helyzete továbbra is kritikus. Több mint 14 ezer ápoló hiányzik a betegellátásból, az úgynevezett HR-krízis lett az egészségügy krónikus betegsége.

Az OECD-adatok szerint Magyarországon 3,6 orvos jut ezer lakosra, ami majdnem megegyezik az OECD-átlaggal, ahol 3,9 orvos gyógyít ezer embert. Viszont az ápolók száma rendkívül alacsony, az OECD szerint ezer magyar lakosra 5,5 ápoló jut, míg az OECD-átlag 9,2 ápoló.

Az OKFŐ HR beszámolója szerint 2013 és 2020 között a külföldi munkavállalási hajlandóság mérséklődött. A hatósági bizonyítványt igénylők éves átlagos száma a szakvizsga nélküli orvosok esetében több mint 30 százalékkal csökkent, 261 főre, míg a szakvizsgázott orvosok körében több mint 40 százalékos visszaesés volt tapasztalható, átlagosan 306 főre. 2024-ben – a 2023. évi emelkedést követően –mindkét orvos-csoportban, vagyis a szakvizsgával rendelkező és a szakvizsga nélküli orvosok között is kis mértékben csökkent a hatósági bizonyítványt igénylők száma.

A hatósági bizonyítványon a legtöbb fogorvos első két helyen az Egyesült Királyságot és Svájcot jelölte meg. A harmadik legnépszerűbb célország pedig Németország volt. Utóbbi három országba 150 fogorvos kért engedélyt külföldi munkához.

A hatósági bizonyítványt kikérő gyógyszerészek száma stagnál. Közülük 2024-ben legtöbben az Egyesült Királyságot, Írországot és Svájcot jelölték meg célországként. Utóbbi három országban 75-en vállaltak munkát, összesen 130 gyógyszerész választott külföldi munkát.

A 2024-es HR-adatok alapján az egészségügyi dolgozók utánpótlása összességében erősödött, de az orvosi és gyógyszerészi csoportokban nem mutatkozott növekedés. A fogorvosok körében a belépők száma 62 fővel (21,3 százalékkal) nőtt, a klinikai végzettségű egészségügyi dolgozóknál 9 fővel (5,7 százalékkal), míg a szakdolgozóknál 184 fővel (3,9 százalékkal) emelkedett az új regisztrációk száma.

A G7 a háziorvosi ellátottság témakörében írt részletes elemzést. A szemlézett írás az orvosi web-lapban arra hívja fel a figyelmet, hogy nem csak a háziorvosok fogynak el a rendszerből.

A háziorvosi ellátottság és a betegforgalmi adatok azt mutatják, hogy az országon belül egyre nagyobbak a területi különbségek az alapvető egészségügyi ellátásban. Arról már korábban is lehetet tudni, hogy különösen a leszakadó térségekben egyre jelentősebb kihívást okoz a háziorvosok és a házi gyermekorvosok hiánya. De az egyik legmegdöbbentőbb adat az, hogy milyen ütemben csökken a háziorvoshoz bejelentkezett magyar lakosság aránya.

A G7 közérdekű adatigényléssel fordult a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz (NEAK), az így megkapott adatok alapján pedig kiderült, hogy a magyar lakosság hét százaléka nincs háziorvoshoz bejelentkezve: 2014 és 2023 között 96-ról 92,7 százalékra csökkent a háziorvosi körzetbe bejelentkezettek aránya. Ennek oka lehet, hogy például a lakosok egy része ugyan magyar lakcímmel rendelkezik, de külföldön dolgozik, vagy elképzelhető, hogy a munkahelyén jár inkább orvoshoz. Akinek pedig nincs érvényes biztosítása, nem választhat háziorvost. A KSH a biztosítottak számát és arányát 2018-ig vezette. Ebből pedig az látszik, hogy a 2010-es 97 százalékról 94 százalékra süllyedt az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak aránya. Ez azt jelenti, hogy több százezer magyar került ki az egészségügyi ellátási rendszerből.

Emellett egyre több körzetben nincs (állandó) háziorvos, így bejelentkezni sem feltétlenül érdemes az ott lakóknak.

A regionális különbségek jelentősek. A fővárosban a 2022-es adatok alapján a lakosság 95,1 százaléka volt bejelentkezve háziorvoshoz, vidéken 92,3 százalék.

A háziorvosi körzetek elég sokszínűek: egyesekhez alig néhány száz ember tartozik – ezeket a kormány átalakítaná a finanszírozási rendszer révén –, de akár 6 ezer fős is előfordul. A jelenlegi finanszírozási rendszerben 1500 fő felett érdemes egy praxist működtetni, de kétezer fő környékén már kihívást okoz a munkamennyiség.

Sokéves tapasztalata alapján dr. Árus Tibor kifejtette, hogy egy körzetben az optimális létszám 1200 fő két asszisztens mellett, de ahhoz, hogy a finanszírozás ezt fedezze, a dupláját, 2 ezer 500 fő ellátását kell vállalni, mert a bértámogatás csak így fedezi a terheket. A kisebb praxisokban az orvos a saját bértámogatása terhére alkalmaz két asszisztenst.

A háziorvosi körzetekbe bejelentkezettek száma ugyan csökkent, de ez nem jár együtt a háziorvosok összesített munkaterhének csökkenésével. A KSH adataiból az látható, hogy 2001-ben egy lakosra még évi 6,3 háziorvos-látogatás jutott, ez 2006-ra 7,2-re nőtt. 2020-ban elmaradtak a beteglátogatások, utána viszont 2021-2022-ben alaposan megugrottak. Igaz, ebben a telemedicina, tehát például a telefonos gyógyszerfelírás is benne van.

Azt természetesen nem lehet megmondani, a statisztika alapján, hogy a telemedicina mennyiben tudta a korábbi személyes orvoslátogatásokat azonos színvonalon kiváltani. Árus főorvos kiemelte: a terjedő telemedicina könnyíti az ellátást, de nem pótolja a személyes orvos-beteg találkozást.

A háziorvoshiány alapján talán meglepő, de jól lehet keresni egy nagyobb méretű körzettel. Egy átlagos háziorvosi praxis 3,2 millió forint bevételt ért el 2023-ban. Igaz, ebből az asszisztens bérét, a rendelő rezsijét is fizetni kell, ahogy az orvosnak a saját képzését is.

A bevételek másik fele a korábbi rendszer szerint leginkább attól függ, hogy mennyien jelentkeztek be a körzetbe. 2023-ban bevezettek egy új indikátor elemet, ami a minőségtől és a nyújtott teljesítménytől függ, de ez a bevételek csak 5-10 százalékát adhatja. A háziorvosok keresete így szinte teljes egészében attól függ, hogy mekkora körzetük van és mennyire idősek, sem a munka mennyisége, sem a minősége nem játszik érdemi szerepet abban, hogy mennyi pénzt kapnak a hó végén.

Az egészségügy kettős valóságát tárta fel a naphire írása, melyből szintén az orvosi web-lap emelte ki a főbb gondolatokat. A cikk a Spirit FM műsorában elhangzottakra épült, amiben Élő Anita egészségügyi szakújságíró beszélt. Elhangzott: miközben az állami kórházakban hosszú várólisták alakulnak ki, ugyanazokban a műtőkben fizetős betegek napokon belül ellátáshoz jutnak. A szakértő rámutatott, hogy bár a kormányzat korábban a két szféra teljes szétválasztását ígérte, a gyakorlatban egyre nagyobb szeletet hasítanak ki az ellátásból az állami intézményekhez kötődő fizetős szolgáltatások.

Míg a tisztán magánkézben lévő Budai Egészségközpont éves bevétele 20 milliárd forint körül mozog, az egyetemi és állami kórházak mellett működő magánklinikák is jelentős, milliárdos tételeket termelnek. A probléma nem a kényelmi szolgáltatásoknál kezdődik, hiszen az érthető, ha valaki külön szobát vagy jobb étkezést vásárol magának, hanem ott, amikor maga az orvosi ellátás gyorsasága válik pénzkérdéssé az állami infrastruktúrán belül.

A beszélgetés központi témája az Uzsoki utcai kórház körül kialakult botrány volt, ahol egy magáncég égisze alatt végeztek fizetős ortopédiai műtéteket ugyanazokban a műtőkben, ahol az állami várólistás betegek is várakoznak.

Ez a modell azért különösen aggályos, mert miközben az intézményben az ország egyik leghosszabb ortopédiai várólistája alakult ki, a fizetős betegek napokon belül sorra kerülhettek. Élő Anita szerint a rendszer alapvető hibája a finanszírozásban rejlik, hiszen az állam által egy-egy műtétre adott összeg sokszor nem fedezi a valós költségeket. Példaként említette, hogy míg 2022-ben egy csípőprotézis-műtétért több mint 900 ezer forintot kapott a kórház, egy évvel később ez az összeg jelentősen csökkent, ami arra ösztönzi az intézményvezetőket, hogy kevesebb állami műtétet végezzenek a veszteség elkerülése érdekében.

Ez a gazdasági kényszerhelyzet egyfajta kiskaput nyit a magánellátás felé az állami falakon belül is. Az orvosok számára a magánrendszer teljesítményalapú bérezése és a modernebb menedzsmentszemlélet vonzóbb, mint a merev állami bértábla (dr. Árus Tibor: plusz a szolgálati jogviszony), az állami kórházakban pedig a fizetős betegeken keresztül próbálják kompenzálni a költségvetési hiányukat. Bár a szürkehályog-műtétek esetében korábban sikerült hatékonyan lefaragni a várólistákat, az ortopédiai beavatkozásoknál továbbra is tarthatatlan állapotok uralkodnak. A szakértő szerint ez a hibrid állapot hosszú távon mindenkinek rossz, hiszen az államnak az alapvető ellátás biztonságát kellene garantálnia, a magánszférának pedig a luxusigények kielégítésére és az innovációra kellene koncentrálnia ahelyett, hogy a közvagyonból fenntartott műtőkapacitást használják ki a tehetősebb betegek előnyére.