Közéleti tények
A vágányok tengelyterhelését 22,5 tonnásra emelik, villamosítják a teljes szakaszt, megújítják az állomásépületeket és peronjait, parkolókat építenek, utastájékoztató-rendszert telepítenek, a teljes vonalon kiépítik a központi irányítási rendszert és biztosítóberendezéseket. A beruházás az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (Ikop) valósul meg, jelenleg a tervezési folyamat tart - ismertette a miniszteri biztos. A kiviteli tervek elkészítésére, várhatóan 2026 első negyedévében választják ki a tervezőt. Tasó László az MTI kérdésére elmondta, a tervezési fázisra bruttó 8 milliárd forintot fordítanak.
Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője a tájékoztatón elmondta, a fejlesztéssel óránkénti 100-120 kilométeres sebességet szeretnének elérni a 110-es számú vasútvonalon. A villamosítás mellett, megfelelő kiszolgáló infrastruktúrát építenek ki az utasoknak. A beruházás a térség ipari fejlesztését is szolgálja majd, és az utasok rövidebb idő alatt juthatnak el Debrecenbe, Mátészalkára, Nyírbátorba.
Simon Miklós megjegyezte, a Debrecent és Mátészalkát közúton összekötő 471-es főút szabolcsi szakaszának szélesítésére, felújítására már elkészültek a kiviteli tervek, és elkezdődött a tervezés a Nyírbátort elkerülő útszakasz megépítésére. (Forrás: MTI)
Kép: A nyírbátori vasútállomás 2025. november 7-én, a sajtótájékoztató napján. Kép: MTI / Czeglédi Zsolt
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.

