Közéleti tények
A termelők így hatékonyan védekezhettek a klímaváltozás káros következményei ellen, stabilizálhatták a hozamaikat, az ökológiai vízpótlás a táj hűtésével enyhítette a felmelegedést. A mostani szárazságban kiemelt jelentőségű, hogy a folyókban és tározókban felhalmozott vízkészlet a továbbiakban is fedezi a mezőgazdaság öntözési igényeit. A kormány 4,7 milliárd forintot különített el a legsürgősebb intézkedésekre.
A gazdák kezében az öntözés az egyetlen eszköz a klímaváltozás ellen. Hubai Imre a termelőket arra kérte, hogy szervezzék meg az öntözési közösségeiket, ha még nem tették meg, mert a kormány mindenkihez eljuttatja a szükséges felszíni vizet. Az államtitkár számításai alapján, az öntözés hozzáadott értéke akár a 100 ezer forintot is elérheti hektáronként A kormány továbbra is kész bárhol beavatkozni, ahol szükséges, hogy biztosítsa a belföldi termelés működési feltételeit és piacait, a jó minőségű, GMO-mentes, helyben termett alapanyagokat az ország élelmiszerellátásához.
A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, Petőházi Tamás szerint, az őszi kalászosokat termelő gazdák nehéz időszakon vannak túl, hiszen a szeptemberi árvizet tartós szárazság követte, így októberben sok helyen már szinte porba vetettek. Sem a tél, sem a tavasz nem hozott elég csapadékot, az alsó talajrétegek nem tudtak átnedvesedni. Petőházi Tamás emiatt visszafogott termést várt, az árpa 5,6 tonna körüli országos hektáronkénti átlagával a körülményekhez képest szerinte elégedettek lehetnek a termelők. A nemzetközi kereslet is megjelent a magyar piacon.
Az őszi búza aratása még az elejénél tart, így nehezebb a becslés. Kedvezőtlen időjárás esetén, az átlag 4,8 tonna lehet hektáronként. A vetésterület jelenleg 976 ezer hektár, ezen 4,5 millió tonna jó minőségű búza aratható, idén. A belföldi szükséglet 2 millió tonna, a többi az EU-n belül találhat vevőre. A telephelyi ár egy hét alatt, 65 ezer forintról 70-72 ezer forintra nőtt tonnánként.
A 144 ezer hektáron vetett őszi káposztarepce hektáronként 2,2 tonnás átlagot érhet el, de még csak 20 százalékos az aratási készültség. A termesztési szezon nem alakult jól, ettől függetlenül Petőházi Tamás szerint, 200 ezer hektárra kellene növelni a vetésterületet. Erről az agrártárcával és más szervezetekkel elkezdődtek az együttműködések.
A kapásnövényeknek a mostani időjárás nem tesz jót, és ha így marad, a kukorica- és a napraforgó- termelők jelentős terméskieséssel számolhatnak. Petőházi Tamás megjegyezte, hogy a mezőgazdasági piacokat rendszerint nem a helyi ingadozások mozgatják, hanem a világszintű konfliktusok hatásai. Hosszabb távra ezért nehéz becsülni, de ha az olaj drágul, a gabona ára is magas lehet, ráadásul sem az EU-n belül, sem Ukrajnában nem várható kiemelkedő termés. (Forrás: MTI)
Kép: Az őszi búza vetésterülete jelenleg 976 ezer hektár, ezen 4,5 millió tonna jó minőségű búza aratható, idén. A belföldi szükséglet 2 millió tonna, a többi az EU-n belül találhat vevőre. A kép illusztráció. Kép forrása: YouTube
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.