Címlap
Eredményességét tekintve az előbbit kísérte most nagyobb figyelem, a Békéscsabai Előre Úszó Klub még csak serdülőkorú fiatalja, Perza Berta a 200 méteres gyorsúszásban próbált szerencsét. A tegnap délelőtti úszása nem volt még valami acélos, némileg elmaradva legjobbjától, 2:03,63 perces eredménnyel csapott célba az előfutamok során. Ám így is odakerült tizenhatodikként a délutáni B döntőbe. Ott viszont megemberelte magát, csaknem egy másodpercet javítva eddigi legjobbján, 2:00,89 perces teljesítménnyel az élen végzett.
Mivel az A döntőben akadt egy külföldi versenyző is, akinek az eredménye nem számít bele az „össztömegbe”, így a csabaiak üdvöskéje a pontszerző nyolcadik helyen zárta a versenyszámot. Ami ugyancsak fontos: korosztályában a mezőny legjobbjának bizonyult, ami jó előjel lehet a decemberi rövidpályás utánpótlás országos bajnokságra, lévén – mint említettük – még csak a serdülő korosztályt képviseli.
A békésiek versenyzője, az első napon ezüstérmes mellúszó, Kendrella Bence az előfutamok során 2:17,69 perces eredménnyel a 14. helyen zárt, majd visszalépett a délutáni B döntőtől.
Kép: A békéscsabai, még serdülő korosztályú Perza Berta egyéni legjobbját megjavítva a felnőttek között a pontszerző nyolcadik helyen zárt. Kép: Tésik Attila
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.

