Címlap
Az országban egyébként egyidejűleg négy helyszínen szerveztek hasonló eseményt, ami érthető: szerdán már az országos rövidpályás bajnokságra kerül sor a kaposvári Virágfürdőben, majd december elején ugyanez az utánpótlásnak, amelyet a szegedi Tiszavirág Sportuszodában bonyolítanak le.
A mostani hódmezővásárhelyi viadalon 27 klub csaknem háromszáz versenyzője lépett rajtkőre. Az eseményt nemzetközivé emelte hat román és egy svéd egyesület jelenléte. Békés megyéből is szép számmal neveztek fiatalokat, a Békéscsabai Előre Úszó Klub 44, a Gyulai Várfürdő négy, a Gyomaendrődi Körös Úszó Egyesület ugyancsak négy úszóval képviseltette magát. A csabaiak igazán kitettek magukért, ugyanis az éremtábla élén végeztek hét arany-, hat ezüst- és egy bronzéremmel a házigazdák és a svédek előtt. A gyulaiaknak ezen a napon két ezüstmedál jutott.
Az is a közelgő bajnokságra utalt, hogy délelőtt előfutamokat, délután pedig döntőket rendeztek a vásárhelyiek. Ráadásul a legjobbak pénzjutalomban, a fiatalabbak tárgyjutalomban részesültek.
A Békés megyei, dobogón végzettek. Fiúk. 50 m hát, 2011–14-ben születettek: 2. Abrudán Gábor (Gyula) 27,37. 2017-ben születettek és fiatalabbak: 1. Baukó Ádám (Békéscsaba) 41,09. 100 m hát, abszolút kategória: 2. Abrudán Gábor 57,91. 50 m mell, 2010-ben születettek és idősebbek: 1. Petróczki Zsombor (Békéscsaba) 28,78. 50 m mell, abszolút: 1. Petróczki Zsombor 1:03,45. 100 m vegyesúszás, abszolút: 1. Petróczki Zsombor 58,53.
Lányok. 50 m gyors, 2010 és idősebbek: 2. Perza Berta (Békéscsaba) 26,69. 2015 és fiatalabbak: 2. Baráth Martina (Békéscsaba) 29,92. 100 m gyors, abszolút: 1. Perza Berta 56,81. 50 m pillangó, 2010 és idősebbek: 2. Perza Berta 28,70. 2015 és fiatalabbak: 2. Gubény Noémi (Békéscsaba) 35,60. 100 m pillangó, abszolút: 1. Perza Berta 1:02,98. 50 m hát, 2015 és fiatalabbak: 1. Baráth Martina 35,89, 2. Belanka Csenge (Békéscsaba) 36,99, 3. Gubény Noémi 37,18. 50 m mell, 2015 és fiatalabbak: 2. Baráth Martina 38,65.
Kép: A békéscsabai Perza Berta az utóbbi hetekben ellenállhatatlannak bizonyult
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.

