Címlap
A család tagjai ezután, erőszakos és fenyegető fellépésükkel, prostitúcióra kényszerítették a két sértettet, regisztrálták őket hirdetési oldalakon, helyszínt biztosítottak először Békés megyében, majd az ország más területein is, ahová együtt költöztek velük. Az elkövetők a sértettek keresett pénzét elvették, és amikor a prostitúcióval fel akartak hagyni, fenyegetéssel, bántalmazással kényszerítették őket a további munkavégzésre. Az egyik sértettnek a vádlottak ingatlanában, a házkörüli munkát is el kellett végezni. Ha a vádlottak nem voltak elégedettek, bántalmazták a kiszolgáltatott nőt. Ugyanezen sértettet az idősebb nő 150 ezer forint hitel felvételére is kényszerítette, amelyhez hamis munkáltatói igazolást szerzett neki. Az egyik sértett 4 hónap után, 2023 decemberében szökött meg a vádlottaktól, míg a másik 3 éven keresztül, 2024 augusztusáig állt a befolyásuk alatt.
A vádirat második része szerint, a fiatalkorú vádlott szerelmet színlelve, anyja közreműködésével, 2024 februárjában, rábírta 14 éves lányismerősét, hogy menjen el hozzájuk. Rövid idő elteltével a fiatalkorú vádlott öngyilkosság kilátásba helyezésével a kiskorú sértettet rávette arra, hogy ne járjon iskolába, hanem napközben náluk tartózkodjon. A kiskorú sértettet folyamatosan ellenőrizték, a fiú és anyja ezzel komoly félelmet keltettek benne. A kiskorú lány, nem mert beszámolni szüleinek a történtekről. A nő március közepén közölte a sértettel, ha hozzájuk akar tartozni, akkor pénzt kell fizetni. A lánya ugyanezért az arany ékszereit követelte. A kiskorút ezután veréssel és fenyegetéssel kényszerítették, aki legalább 20 ezer forint készpénzt és 250 ezer forintot meghaladó értékben, az ékszereit adta át a három vádlottnak.
A kiskorú sértett végül 2024. március 27-én mondta el a történteket a szüleinek, akiknek támogatása mellett feljelentést tett. Eredményeképpen szabadulhatott a prostitúcióra és házkörüli munkára kényszerített idősebb sértett is a vádlottak fogságából.
A Békés Megyei Főügyészség a család tagjait emberkereskedelemmel, rablással, személyi szabadság megsértésével, míg a hitel felvételére kényszerítéssel, az idősebb nőt közvetett tettesként elkövetett csalással és hamis magánokirat felhasználásával is vádolja. Mindhármukkal szemben, végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, a bűncselekménnyel szerzett vagyon elkobzása a vádirati indítvány. (Forrás: Békés Megyei Főügyészség)
-----------------------
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon. Személyesen a legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget. Az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon. (Forrás: Békés Megyei Főügyészség)
Kép: A család tagjai erőszakos és fenyegető fellépésükkel, prostitúcióra kényszerítették a két sértettet, regisztrálták őket hirdetési oldalakon. A kép illusztráció. Kép: Shutterstock

