Címlap
A magyar válogatott 69 tagja között, ott találjuk a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok válogatott versenyzőit is. A hat versenyző tartalmas, ötnapos edzőtáborban vehetett részt Tatán, ahol az utolsó simításokat is elvégezték a forma kialakításában.
A Békéscsabai JALTE – Debreczeni team csapata öt versenyzőt ad a mostani válogatottba. Debreceni Dezső vezetőedző így értékelte a felkészülést: - Az edzőtábor végére sikerült a megfelelő formát beállítani. Nehéz volt a felkészülés, hiszen a lányok egész nyáron edzettek és mintha egy kicsit kevés lett volna nekik a pihenő, látszott mentális és fizikai téren is, de a tábor végére már kialakult a jó hangulat, jó kedvvel edzett mindenki. A fiúknál Malatyinszki Bendegúz felkészülését nehezebb volt összeegyeztetni tanulmányai mellett. Viczián Dániel kiemelkedő edzés munkát végzett még egyetemi leterheltsége mellett is. A masters kategóriájú Sipos Klárának nagyon hasznos volt a tábor szintén, hiszen végre a korosztályos társaival gyakorolt, küzdött, ráhangolódva az Európa – bajnokságra. A teljesítményt befolyásoló, nagyobb sérülések nem történtek, a versenysúlyokat sikerült kialakítani. Tanulmányozzuk a lehetséges riválisok mérkőzéseit is videón.
A ringben, full contact szabályrendszerben a battonyai Barátság SE versenyzője Mezei Nikolett lép a kötelek közé a 70 kg-os súlycsoportban. Rádai Roland edző szerint felkészülése jól sikerült: - Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján, meglepetés ember lehet az Európa-bajnokságon, hiszen eredményes volt a budapesti világkupán és a válogató versenyen is. A táborban is dicséretet kapott a munkájáért. Nagyon bizakodóan indulunk a versenyre és szeretnénk, ha a jövő évi Európa játékokon is részt vehetne. A versenysúlyával nincsen probléma, ez nagy terhet vesz le róla és így sokkal erősebb is. Újoncként, teljesen nyugodtan indul és bízunk benne, hogy meglepetést okoz.
Békés megyei versenyzők az Európa bajnokságon
Point-fighting szabályrendszer
63 kg. Viczián Dániel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
89 kg. Malatyinszki Bendegúz (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
50 kg. Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
70 kg. Jancsó Lili Berta (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
Női csapat: Debreczeni Frida, Jancsó Lili Berta (Békéscsabai JALTE –
Debreczeni team)
Masters korosztály:
65 kg. Sipos Klára (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
Full-contact szabályrendszer
70 kg. Mezei Nikolett (Barátság SE, Battonya)
Nevezett edzők: Debreczeni Dezső, Viczián Dániel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team), Rádai Roland (Barátság SE, Battonya)
A világbajnokság programja:
November 6. péntek
A válogatottak érkezése, senior mérlegelés, regisztráció, hivatalos sajtótájékoztató.
November 7. szombat
A válogatottak érkezése, mérlegelés, regisztráció, a magyar válogatott is ekkor mérlegel majd.
November 8. vasárnap
Edzők konferenciája
Sorsolás
Versenybírók kötelező értekezlete (külön a ringes és külön a tatamis versenybíróknak)
WAKO Európa tagországok közgyűlése
Regisztráció az Európa játékokra
Nemzetközi Anti-Dopping konferencia
Egészségügyi személyzet eligazítása
17.00 Megnyitó ünnepség
WAKO Európai szövetségi elnökeinek fogadása
November 9. hétfő
8.30 -10.00 Zenés formagyakorlat verseny
10.00 -19.00 Küzdelmi selejtezők
Master kategóriások regisztrációja, mérlegelése
November 10. kedd
8.30 -10.00 Zenés formagyakorlat verseny
10.00 -19.00 Küzdelmi selejtezők a senioroknak és a mastersoknak
Para kick-box regisztráció
November 11. szerda
8.30 -10.00 Zenés formagyakorlat verseny
10.00 -13.00 Küzdelmi selejtezők a senioroknak és a mastersoknak
13.00 – 14.00 Para kick-box verseny és eredményhirdetés
14.00 – 19.00 Küzdelmi selejtezők
November 12. csütörtök
8.30 -10.00 Zenés formagyakorlat verseny
10.00 -17.30 Küzdelmi selejtezők a senioroknak
Masters korosztály döntői
Eredményhirdetés a masters és a zenés formagyakorlat kategóriában
November 13. péntek
10.00 – 16.00 Senior küzdelmi döntők első része
16.00 -19.00 Díjátadó ünnepség
November 14. szombat
10.00 Egyéni döntők második része és a point-fighting csapatverseny
14.30 Ünnepélyes díjátadás
A verseny helyszíne: JANE SANDANSKI SPORTS CENTER
Cím: Asnom Blvd 1000 SKOPJE –ÉSZAK MACEDÓNIA
Kép1: A Békéscsabai JALTE – Debreczeni team Európa-bajnokságra készülő csapata
Kép2: Mezei Nikolett is Tatán készült
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.


