Címlap
A vádirat szerint, a büntetőügy többszörösen büntetett és két felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt is álló, 20 éves férfi vádlottja 2024. október 5-én, majd 6-án is ugyanazt a hátrányos helyzetű férfit szólította fel Békéscsaba belvárosában, hogy vásároljon neki dohányárut és más termékeket közeli dohányboltban, továbbá adjon neki pénzt, ellenkező esetben, megveri. A férfi a zsarolással 6 ezer 430 forint kárt okozott a másiknak.
A férfi 2025. február 21-én, este, Békéscsaba belvárosában, bevásárlóközpontban, ittasan, rátámadt az őt az épület elhagyására felszólító biztonsági őrre. A férfi a biztonsági őrt a ruhájánál fogva rángatta, ököllel az állán megütötte, ujjaival a szájába nyúlt, végül lefejelte. A férfi cselekményei garázdaság és könnyű testi sértés megállapítására alkalmasak.
Szintén garázdaság a vád tárgya a férfi 2025. március 23-ai cselekményének, amikor a látásból ismert férfi felszólította, hogy az ismerősétől kölcsönkért pénzt adja majd vissza. A vádlott férfi ezen feldühödött, kihívta bokszolni a másik férfit, aki ettől elzárkózott. Ekkor, a vádlott fejen rúgta, torkát megszorította, ujjával az egyik szemét megnyomta. A férfi azután hagyta abba a bántalmazást, miután a megtámadott pofon vágta és a fülét megharapta.
A férfi 2025. április 11-én, békéscsabai szórakozóhelyen, többször elkérte a társaságában lévő kiskorú sértettől a telefonját, amit minden esetben visszaadott neki. Az utolsó alkalommal azonban a rábízott 131 ezer forint értékű telefont nem adta vissza, azzal a helyszínről távozott.
Rablást követett el a férfi 2025. július 11-én, amikor békéscsabai bevásárlóközpont mellékhelyiségébe hívta ismerősét, akitől 8 ezer forintot követelt. Amikor a másik megtagadta a pénz átadását, a férfi ököllel orron ütötte, ennek hatására a sértett átadta a pénzt. Ekkor lépett a helyiségbe a sértett barátja, aki látva a bántalmazást, számon kérte a vádlottat. A férfi erre ököllel állkapcson ütötte a másikat, majd miután megfordult, hátba is rúgta. A rablás sértettje súlyos, míg a másik férfi könnyű sérülést szenvedett. Az utóbbi esetben, a bántalmazás alkalmas volt a súlyosabb sérülések bekövetkezésére.
A Békéscsabai Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő férfival szemben előterjesztett vádiratában, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. (Forrás: Békés Megyei Főügyészség)
Kép: A 20 éves, mezőberényi férfi Békéscsabán, a biztonsági őrt a ruhájánál fogva rángatta, ököllel az állán megütötte, ujjaival a szájába nyúlt, végül lefejelte. A kép illusztráció. Kép: DepositPhotos

