2026. október 12., hétfő,  Miksa
 
 
 
 

Címlap

[Sport]
2026. október 12., hétfő
Két csabai hölgy tíz bajnoki címe
Debrecenben versenyeztek a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület, a Gyulai Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub Egyesület és a Tótkomlósi Rozmár Úszóklub Egyesület szeniorjai
Szerző: Jávor Péter
Pezsgett a víz az elmúlt hétvégén Debrecenben, ahol sor került a 15. Fedett pályás szenior országos úszóbajnokságra, amely egyben a negyedik alkalommal megrendezett dr. Rentka László-emlékverseny is volt az egykori debreceni úszó és orvos tiszteletére.

A békéscsabai Miklós Éva öt szenior bajnoki arannyal térhetett haza Debrecenből

 

Az összesen 54 klub több, mint kétszáz 25 évnél idősebb sportolót állított rajtkőre. A kétnapos eseményt három-három román és szlovák, egy cseh klub sportolói emelték nemzetközi rangra. A bajnokságon mindhárom Békés megyei egylet képviseltette magát, így a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület négy, a Gyulai Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub Egyesület kilenc, a Tótkomlósi Rozmár Úszóklub Egyesület három szeniorral állt ki.

 

S ha már ott voltak szűkebb pátriánk legjobbjai, alaposan kitettek magukért. Az éremtábla tanúsága szerint a békéscsabaiak 13 arany- és egy bronzéremmel zárták a két napot, amivel a lista tizedik helyére kerültek. A gyulaiak mérlege hat arany-, 12 ezüst- és öt bronzmedál, ami a 17. helyhez volt elegendő. A 30. helyen záró tótkomlósiaknak három arany-, egy ezüst- és három bronz jutott.

 

Végül álljon itt a dobogósok névsora: Békéscsaba: Csirmaz Sándor, Miklós Éva, Pappné dr. Marik Sarolta (mindketten öt-öt elsőséggel zártak), Csomai Zsolt.

Gyula: Csepeli Pálma, Domokos Árpád, Farszky István, Ficzere Szilvia, Kertmegi Róbert, Ludvig Balázs, Murnyák Zsuzsanna, Szabó Lajos, Vincze Gergő.

Tótkomlós: Kancsó János, Pesics Zoltán.

 

Kép: A békéscsabai Miklós Éva öt szenior bajnoki arannyal térhetett haza Debrecenből

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.