Címlap
A Gyulai Törvényszék és a Gyulai Járásbíróság október 20-án, idén is együtt rendezi meg az Igazságszolgáltatás Európai Napját a Gyula, Béke sgt. 38. szám alatti épületében. A résztvevők körbejárhatják a törvényszék épületét, megismerhetik a történetét, előadást hallhatnak a bírósági szervezetről, a bíróság munkájáról, az ítélkezésről, területeiről, és válaszokat kaphatnak kérdéseikre. Fakultatív programként, a csoportok jogi activity játékban, és perszimuláción vehetnek részt.
A Battonyai Járásbíróságon, október 19-én, az érdeklődők életkori sajátosságaik miatt, az online platformokon leselkedő veszélyekről és a mesterséges intelligenciáról hallhatnak ismeretterjesztő előadásokat.
A Békési Járásbíróságon, október 20-án, a látogatók jogtudatosságot erősítő előadás meghallgatásán és kvíz kitöltése után, perszimuláción vehetnek részt.
A Békéscsabai Járásbíróságon, október 20-án, az épületben körbevezetés, perszimuláció, és a bírósági munkáról szóló előadás várja az iskolásokat.
Az Orosházi Járásbíróságon, október 20-án, a látogatók betekinthetnek a bíróvá válás folyamatába és a tárgyalótermi szokásokba, és jogismereti előadáson (internetes zaklatás, kommentelés, megosztás, drogprevenciós témákban), perszimuláción, kvízjátékon keresztül ismerkedhetnek meg jobban az igazságszolgáltatás rendszerével.
A Szarvasi Járásbíróságon, október 22-én lehetőség nyílik a felújított épületben megismerkedni a bíróság működésével, és alapvető állampolgári ismeretekhez kapcsolódó, totó-játékon vehetnek részt a látogatók.
A Szeghalmi Járásbíróságon, október 19. és november 2-4. között, előre egyeztetett időpontban, a bíróság történetét, szervezetét bemutató előadáson, igény esetén, perszimuláción vehetnek részt az iskolások.
A nyílt napok alkalmából, október 19-én a Gyulai Törvényszék Cégbírósága is várja a látogatókat, ahol az épületlátogatáson túl, jogismereti előadásokat hallhatnak az érdeklődők.
Az esemény zavartalan lebonyolítása érdekében, valamennyi bíróság esetén, szükséges és célszerű az érintett helyeken előzetesen érdeklődni, jelezni a részvételi szándékot. (Forrás: Gyulai Törvényszék)
Kép: A Gyulai Törvényszék és a Gyulai Járásbíróság október 20-án, idén is együtt rendezi meg az Igazságszolgáltatás Európai Napját a Gyula, Béke sgt. 38. szám alatti épületében. Kép: birosag.hu
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.

