Címlap

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára úgy fogalmazott, hogy az idei adósságnövekedés ,,leköveti” a tavalyi tendenciákat, ami annak fényében rendkívül érdekes, hogy idén további 80 milliárd forintos beépülő forrást kapott az egészségügy.

Mivel az áremelkedés és az infláció önmagában nem magyarázza az adósság növekedését, az adósságállomány emelkedése mögött áll elsősorban, hogy ismét beindult a bérverseny az intézmények között, vagyis a szükséges szakszemélyzet átcsábítása a magasabb jövedelemért. Mivel a bértábla eléggé zárt, különböző kreatív juttatásokkal lehet feltornázni a hivatalos kereseteket – mondta Rásky László. Úgy véli, hogy az egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó finanszírozási korrekciók nem elégségesek. Az ellátások jelentős része még mindig veszteséges, egyes költségtényezők árának növekedése pedig további deficitet generál. Egyes intézményekre továbbra is igaz, hogy a kapott finanszírozás alig több mint a bértömeg. Sok helyen az alapműködés finanszírozása is nehézkes, így nem csoda, hogy az intézményrendszer számtalan pontján adósság keletkezik. A témához dr. Árus Tibor hozzátette, hogy egyes kórházigazgatók szerint, a teljes finanszírozás 90 százalékát meghaladja a bérköltség.

Arra a kérdésre, hogy idén is rekord magas lehet-e év végére a kórházi adósság, vagyis elérheti-e a 100 milliárd forintot, a szervezet főtitkára azt mondta: egyelőre nem látszik, hogy mi gátolhatná ezt meg. Felidézte, hogy 2025 végén 95,5 milliárd forint tartozást görgettek maguk előtt a kórházak és a hozzájuk tartozó háttérintézmények.

A kórházi beszállítók érdekeit képviselő főtitkár úgy véli, a magas tartozásállomány ellenére a mintegy 4 ezer 500 kis- és középvállalkozás továbbra is biztosítja az eszközöket az intézmények számára. Bár Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egy nyár eleji konferencián az idei évre 500 milliárd forintos többletforrást ígért az egészségügynek, a vállalatok körében továbbra is óvatos a várakozás: azt latolgatják, hogy a költségvetés helyzete mellett valóban megérkezik-e a beígért plusz-pénz, és ha igen, mekkora összeg áll majd ténylegesen rendelkezésre. Legalább ennyire fontos kérdés az is, hogy a kormány mire fordítaná a többletforrásokat, vagyis mely területeket kezeli prioritásként.

Hegedűs Zsolt véleménye, hogy a magyar egészségügy krónikusan alulfinanszírozott, ugyanakkor a következő években évente 500 milliárd forinttal több forrás érkezhet az ágazatba. A miniszter brit mintára nagyobb transzparenciát, minőségmérést és a betegbiztonság erősítését ígérte.

Az egyetemi klinikák tartozása július végére: Szegedi Tudományegyetem 7 milliárd forint; Debreceni Egyetem 6,6 milliárd; Pécsi Tudományegyetem 6,7 milliárd; Semmelweis Egyetem 1,9 milliárd forint.

A szakértő szerint, a finanszírozás jelenlegi hiányosságai leginkább a klinikák működésében jelennek meg. Egyrészt az ellátandó populáció mérete, másrészt a csúcsintézményi státus jelenti a problémát. Eszerint a klinikák már nem tudják tovább küldeni a betegeket, tehát a legveszteségesebb ellátásokat is el kell végezniük.

Miközben az egyetemi klinikák adóssága is jelentős, most a fenntartói rendszerük is átalakul: 2027-ben megszűnnek az egyetemeket fenntartó KEKVÁ-k. Rásky László leszögezte, hogy az adóssághelyzet szempontjából az alapítványi működésnek semmiféle előnye nem volt. Érthető módon az alapítványok vagyonából egyetlen fillér sem szolgálta például az adósságrendezést. Ennek oka, hogy az alapfeladat finanszírozása állami feladat.

Komoly bizonytalanságot keltett a magyar kórházvezetők körében az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjének bejelentése. Tótth Árpád egy júliusi online-értekezleten közölte, hogy az összes kórházi főigazgatói és gazdasági vezetői posztot megpályáztatják. A mintegy 80 intézményvezető közül sokan nem tudják, mikor indulhat a folyamat, és azt sem, hogy a jelenlegi vezetők közül kik maradhatnak a helyükön. ,,Mivel a konkrét döntések háttere nem ismert, inkább csak általánosságban tudom megfogalmazni azt, hogy egy új kormányzatnak érdemesebb lehet bizalomépítő és nem bizalomromboló intézkedésekkel kezdenie” – mondta Rásky László.

Fontos kérdéseket feszeget, erős válaszokat ad a K-Monitor és a Magyar Orvosi Kamara közös orvoskutatása – írja a 24. Az orvosi web-lap szemlézte írás azzal kezdi, hogy az egészségügyben tapasztalható korrupcióról készített kutatást a K-Monitor a Magyar Orvosi Kamarával. A felmérésben – amelyben az online kérdőívet február 20. és május 26. között lehetett kitölteni – csaknem kétezer orvos vett részt. Őket egyebek mellett arról kérdezték, hogy mi a véleményük az egészségügyi rendszer működési zavarairól, mit gondolnak a magánellátásról, valamint, hogy valóban eltűnt-e a rendszerből a hálapénz.

A válaszokból egy olyan egészségügy képe rajzolódik ki, amelyből a borítékot nagyrészt sikerült kiszorítani, a protekciót, illetve a magán- és közszféra összefonódását azonban nem. A felmérés legérdekesebb megállapításai: a hálapénzt sikerült nagyrészt kiszorítani a magyar egészségügyből, az informális kapcsolatok szerepét azonban nem. Az orvosok döntő többsége több és nagyobb jelentőségű teljesítményértékelést és visszajelzést szeretne. Kétharmaduk érzékelt már olyat, hogy egy kórházi osztályon párhuzamosan köz- és magánellátás zajlik. A megkérdezett orvosoknak mindössze 14 százaléka gondolja azt, hogy a magánellátás szakmailag jobb minőséget nyújt.

A megkérdezettek háromnegyede szerint gyakori, hogy celebritások és közéleti szereplők soron kívüli vagy VIP-ellátást kapnak. Csaknem minden második orvos szerint előfordul, hogy a bevétel érdekében indokolatlan vizsgálatokat végeznek a magánszektorban. Az orvosok kétharmadát próbálta valaki ismeretség alapján befolyásolni az elmúlt egy évben.

A magyar egészségügyről szóló vitákban visszatérő állítás, hogy a közellátás azért teljesít gyengén, mert az orvosok nem dolgozzák le a munkaidejüket, miközben a magánpraxisukat építik. A megkérdezett orvosok ezt a leegyszerűsítő magyarázatot visszautasítják, helyette egy összetettebb diagnózis rajzolódik ki – derül ki a friss kutatásból. A válaszadó orvosok 61 százaléka szerint az állami ellátásban dolgozók bérezése nem áll arányban a munkaterheléssel és a felelősséggel. Az egészségügyi szakdolgozók bérezését ennél is borúsabban látják. 90 százalék szerint egyáltalán vagy inkább nem megfelelő.

A magán- és közszféra közötti szakadék az orvosi bérekben is megjelenik: míg a csak közszférában dolgozó orvosok mindössze 25 százaléka elégedett a saját bérével, ugyanez az arány a magánszférában 51 százalék.

A kutatásban arra a kérdésre is kitértek, hogyan lehetne növelni az orvosok motivációját és elköteleződését. A kérdőívet kitöltő orvosoknak tíz pontot kellett elosztaniuk a fizetésemelés és a jobb munkakörülmények között aszerint, hogy melyik mennyire fontos a motiváció szempontjából. Az átlagos válaszadó fele-fele arányban osztotta el a pontokat (4,95, illetve 5,05 pont). Arra a kérdésre pedig, hogy a kiszámíthatóan értéktartó bérezés vagy a jobb munkakörülmények javítanák-e inkább a motivációt és az elköteleződést, 73 százalékuk azt válaszolta, hogy a kettő csak együtt működik.

A közérzetről árulkodó adat, hogy amikor a válaszadók több érzést is megjelölhettek jelenlegi helyzetükkel kapcsolatban, 45 százalékuk választotta a túlterheltséget, 34 százalékuk a frusztrációt és 23 százalékuk a bizonytalanságot. Elégedettnek vagy megbecsültnek csak minden tizedik orvos érzi magát. Azonban a leggyakrabban megjelölt érzés a reménykedés volt (56%).

A baj forrása az orvosok 82 százaléka szerint az, hogy nincsenek hatékony, teljesítményalapú értékelési rendszerek az egészségügyben. A válaszadók 69 százaléka úgy gondolja, hogy a vezetői pozíciókat gyakran nem a teljesítmény, hanem a lojalitás alapján töltik be, 63 százalék meggyőződése, hogy az előrejutás elsősorban a személyes kapcsolatokon múlik.

A hatékony teljesítményértékelés hiánya a mindennapokban visszajelzési vákuumként jelenik meg: az orvosok 54 százaléka szerint a feletteseitől és a kollégáitól, 33 százaléka szerint még a betegektől is kevés objektív visszajelzést kap a munkája minőségéről. Egy olyan hivatásban, amelynek minden döntése kockázatokkal jár, azt jelenti, hogy a legtöbb orvos lényegében visszhangtalan térben dolgozik. Se a jó teljesítménynek, se a rossznak nincs intézményes következménye – olvasható a kutatásban.

Ehhez képest a ,,lazsálásról” szóló állítást (hogy sokan nem töltik ki a teljes munkaidejüket) csak 21 százalék fogadja el. Azt azonban már 44 százalék gondolja, hogy ha valaki mégsem tölti ki a munkaidejét, afölött az intézmények szemet hunynak.

Arra a kérdésre, hogy mely mechanizmusok megerősítésére lenne szükség, a lista élén az érdemalapú vezetőkinevezés áll (a válaszadók 92 százaléka tartja fontosnak). Ezt követi a visszajelzési kultúra fejlesztése (84 %), az átlátható előmeneteli rendszer (83 %) és a teljesítményalapú értékelés, illetve bérezés (80-80 %). Vagyis az orvosok döntő többsége több és nagyobb jelentőségű teljesítményértékelést és visszajelzést szeretne.

A kutatás talán legerősebb része az, amikor a köz- és a magánegészségügy összefonódásáról vallottak az orvosok. A válaszadók 68 százaléka érzékelt már olyat, hogy egy kórházi osztályon úgy zajlik párhuzamosan köz- és magánellátás, hogy a kettő nincs világosan szétválasztva. Rendszeres esetekről 22 százalékuk számolt be. A kitöltők 19 százaléka maga is dolgozik mindkét szektorban, 10 százalékuk pedig csak a magánszektorban.

A közkeletű vélekedést, hogy a magánellátás szakmailag jobb minőséget nyújtana az államinál, a megkérdezett orvosoknak mindössze 14 százaléka osztja. Ezzel ez az egyik legnagyobb egyetértéssel elutasított állítás a teljes kérdőívben. Abban viszont széles körű a konszenzus, hogy a magánszektorban könnyebb a munkavégzés: 84 százalék állítja, hogy komplikáció esetén a beteg visszakerül az állami rendszerbe, 79 százalék meggyőződése, hogy a magánmunka szociálisan kevésbé megterhelő, 74 százalék azt mondja, hogy a komplikáltabb eseteket a magánellátás gyakran nem is vállalja el. Ezzel kapcsolatban dr. Árus Tibor leszögezte: olyan magánrendelésre célszerű küldeni a beteget, ahol országosan elismert szakvéleményt tudnak adni.

A kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy az orvosok 31 százaléka szerint a hálapénz már gyakorlatilag megszűnt, 61 százalék úgy gondolja, hogy még létezik, de ritka, és csak 8 százalék tartja rendszeresnek.

A változás minden ellátási területen drámai. A szülészet-nőgyógyászatot a szigorítás előtti időszakra vonatkozóan az orvosok 94 százaléka tartotta hálapénzzel fertőzött területnek, a mai helyzet megítélésében ez az arány 29 százalék. A sebészetnél 91-ről 23, a fekvőbeteg-ellátásban 82-ről 11 százalékra esett ez az arány. A hálapénz tehát nem tűnt el teljesen, de a korábbi, szinte egyetemes gyakorlatból kivétel lett.

Miközben a hálapénz szerepe zsugorodik, a hozzáférés egyenlőtlensége maradt: az orvosoknak mindössze 3 százaléka gondolja úgy, hogy a jó ellátáshoz ma kizárólag a formális szabályok szerint lehet hozzájutni. A többség (65%) meggyőződése, hogy a rendszer alapvetően formálisan működik, de a kapcsolatok számítanak – 31 százalék azt mondja, bizonyos helyzetekben csak kapcsolatokkal lehet boldogulni. A kapcsolati tőke lett tehát az egészségügyi hozzáférés valutája.

Az állami és a magánellátás hosszú távon csak úgy választható szét, ha az állami orvosfizetések fel tudják venni a versenyt a magánszektoréval – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója, Tóth Gábor. A vezető gondolatait is szemlézte az orvosi web-lap.

Mielőtt erre kitérnénk, dr. Árus Tibor megjegyzését szükséges a témához idéznünk: – Magyarországon nincs két egészségügyi ellátásra kapacitás (orvos, szakdolgozó). Nincs elég szakember, ezért ennek az egymást segítő kapcsolatára kell törekedni.

Tóth Gábor kifejtette, a legoptimálisabb az lenne, ha azt a jövedelmet, amit az állami felett a magánellátásban megkeresnek az orvosok, a közkórházakban is meg tudnák fizetni. Akkor nem lenne szükségük arra, hogy a magánorvoslásban dolgozzanak. Hozzátette azonban, hogy a magánellátás az egészségügy teljes területét soha nem fogja lefedni, bizonyos területeken nincs magánellátás.

,,Az tény, hogy a járóbeteg-ellátásban valóban részt vesz ez a szektor, egyre nagyobb százalékban, egyes becslések 15-20 százalékos arányt is mondanak, ugyanakkor a fekvőbeteg-ellátásban még mindig 3 százalék környékén vannak a magánszolgáltatók, vagyis az állami egészségügyi ellátás megkerülhetetlen” – szögezte le.

Hasonló a helyzet a kórházi fertőzéseknél: Tóth Gábor remeknek találja a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tájékoztató oldalát, ahol az adatokat is meg lehet nézni, mert jó a magyarázat, és ebből megértették az emberek, hogy a helyzet összetett. Úgy látja, hogy az intézményvezetők, szakemberek tanulnak egymástól, a jó gyakorlatok összeszedését a szövetség is kiemelten fontosnak tartja. Nehéz azonban az összehasonlítás is, hiszen például a bajai kórház olyan szerencsés, hogy az aktív kórtermeinek a 85 százalékához saját fürdőszoba tartozik, de ezt nem sok kórház mondhatja el. Egy olyan helyen, ahol 50-60 betegre jut, mondjuk két mosdó, már más a helyzet – jegyezte meg.

A vakszerencsén múlhat, hogy valaki túléli-e a gyógyítást. Ezt a súlyos megállapítást helyezte a téma élére egy következő szemlézett írás, melynek eredetije a Népszavában jelent meg. A szerző arra mutatott rá, hogy akinek nincs személyes menedzsere, az sokkal nagyobb veszélynek van kitéve az egészségügyi rendszerben. Ideális esetben van egy orvos, például háziorvos, aki figyeli az egymást követő vizsgálatok eredményeit, azokat összeveti, és ennek megfelelően segít eljuttatni a páciensét a gyógyítás következő állomására. Ezzel szemben a valóság az – derült ki a betegbiztonság konferencián Belicza Éva, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja egyetemi docensének előadásából, – hogy a betegutak szervezetlensége önmagában is kockázatot jelent a beteg számára. Bár a gyógyítás során rengeteg adat keletkezik, nincs, aki ezeket garantáltan összevesse.

,,Erre kellene a nívós nem túlterhelt alapellátás” – reagált e fontos témára dr. Árus Tibor.

Belicza Éva a betegutak töredezettségét az egyik erős betegbiztonsági kockázatként említette. Megfelelő koordináció nélkül párhuzamos vagy fölösleges vizsgálatok és kezelések történhetnek. A bizonytalan betegút ronthatja a betegek együttműködését, végül pedig el is lehet veszíteni őket az ellátásból: egyszerűen nem mennek tovább orvoshoz. ,,Az ellátók nem feltétlenül kapnak automatikus visszajelzést arról, mi történt a betegükkel: elkészült-e egy lelet, kikerült-e a kórházból, megváltozott-e a terápiája.”

Belicza Éva szerint ebből gyógyszerelési problémák, veszélyes gyógyszer-kombinációk és ismételt kórházi felvételek is következhetnek. Ez különösen az idős, egyszerre több betegséggel kezelt embereknél jelenthet kockázatot. Több gyógyszer egyidejű alkalmazása önmagában nem jelent hibás kezelést, a nem megfelelő polifarmácia azonban növeli a gyógyszer-mellékhatások, gyógyszerelési hibák, elesések, zavartság és delírium kockázatát. ,,Az életkor előrehaladtával változhat a gyógyszerek lebontása, csökkenhet a máj anyagcseréje és a veseműködés.” Dr. Árus Tibor ilyen eseteknél javasolja, hogy módosítani kell a gyógyszerbeállítást. Ehhez szükséges a nívós, nem túlterhelt alapellátás, ahol a háziorvos koordinálja és kontrollálja a beteg útját. A beteg állapota változhat, ezért folyamatosan figyelni kell a pácienst, de a jelenlegi leterheltségi szinten ezt a háziorvos nem tudja megtenni.

Az OECD gyógyszerbiztonsági elemzéséből kiderül, hogy a kórházi felvételek mintegy tizedét okozhatja gyógyszerrel összefüggő esemény; egy 12 ország vizsgálatait összesítő elemzés 15 százalék feletti arányt talált, az időseknél még magasabb arányt is mértek. A kutatás azt is kiderítette, hogy a diagnosztizált cukorbetegek mindössze 7,5 százalékánál végezték el az előírt éves laborvizsgálatokat legalább a megelőző három évben, 3 százalék volt ugyanakkor azok aránya, akiknél a négy év alatt egyetlen ilyen vizsgálat sem történt. Dr. Árus Tibor a kardiológiai beavatkozásokat követő időszak fontosságát emelte ki: a beavatkozások után időben – egy-két hét elteltével – kezdett rehabilitáció sokkal eredményesebb, mint a későbbre halasztott terápia.

Az előadást követő szakmai kerekasztal-beszélgetésen a panel résztvevői azt fejtegették, hogyan lehetne észrevenni, ha egy beteg útja megszakad. A betegút ,,egyengetésében” képzett koordinátor (betegmenedzser) is segíthetne annak, aki nem tud időpontot foglalni, nem boldogul a digitális rendszerrel, nem tudja megszervezni, hogyan jusson el a szakrendelésre, vagy akár a betegszállítás megszervezésében szorul segítségre. Vannak országok, amelyekben a betegútszervezés létező gyakorlat. Belicza Éva előadásában Lengyelországot említette, ahol az alapellátásban koordinátorokat alkalmaznak. Baszkföldön az egészségügyi és szociális szolgáltatások összekapcsolásával kísérleteznek, Katalóniában pedig a kórházi betegek otthoni ellátására alakítottak ki modellt.

A konferencián elhangzott, hogy az EESZT-ben, noha van strukturált formában laboreredmény, ám a résztvevők szerint ezeket jelenleg automatikusan nem dolgozza fel egy olyan rendszer, amely figyelmeztetné az ellátót a szükséges következő lépésre. A háziorvosi praxisban az eredményeket meg kell nyitni és értékelni kell, illetve a beteg is jelentkezhet azért, hogy megtudja, van-e valamilyen teendője. Felvetődött egy olyan informatikai riasztási rendszer lehetősége, amely jelezhetné az elmaradt kontroll-vizsgálatot, a figyelmet igénylő laboreredményt vagy azt, ha valaki kiesett a gondozásból. Egy egyszerű piros-sárga-zöld rendszer azt is jelezhetné, melyik beteggel van sürgős teendő.

Nemcsak a felnőtt háziorvosi ellátás hiányos, egyre kevesebb a házi gyermekorvos is Magyarországon, miközben a megmaradt doktorokra nehezedő teher folyamatosan nő – írta a Blikk, a cikket pedig az orvosi web-lap szemlézte. A probléma már régen nem csak a kisebb falvakat és az ország leszakadó térségeit érinti: Budapesten is látványosan fogy a gyermekorvosok száma.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2025-ös adatai szerint, Magyarországon mindössze 1205 házi gyermekorvos dolgozott. Két évtizeddel korábban, 2005-ben még 1571-en voltak, vagyis húsz év alatt csaknem minden negyedik gyermekorvos eltűnt a rendszerből. Eközben az egy orvosra jutó bejelentkezett gyermekek száma folyamatosan nőtt: 2005-ben 939, 2025-ben már 1134 jutott egy doktorra. A házi gyermekorvosok száma ráadásul szinte évről évre nagyobb mértékben csökken: 2023-ban még 1299, 2024-ben 1253, tavaly pedig már csak 1205 dolgozott az országban. Zuglóban egyenesen odáig fajult a helyzet, hogy egy rendelő öt praxisának hosszabb távú működésére kell egyszerre megoldást találni. Mintegy 2500 gyermek ellátása forog kockán. Budapesten 2000-ben még 348 házi gyermekorvos dolgozott, 2025-re azonban már csak 256. Ez több mint 26 százalékos visszaesés. Csak 2024-ről 2025-re kilenccel csökkent a számuk, tíz év alatt pedig 310-ről 256-ra fogyott a fővárosi házi gyermekorvosi állomány.

A probléma súlyát mutatja, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 2026-ban is külön letelepedési támogatással próbál orvosokat csábítani azokba a háziorvosi és házi gyermekorvosi körzetekbe, amelyek legalább egy éve betöltetlenek. A pályázat célja kifejezetten az, hogy a tartósan üres praxisokban ismét folyamatos legyen az ellátás.

Egyre több helyen helyettesítések, összevont körzetek és nyugdíj mellett tovább dolgozó orvosok vannak. A rendszer egyik legnagyobb problémája éppen az utánpótlás: miközben az idősebb gyermekorvosok sorra érik el a nyugdíjkorhatárt, s nem érkezik elegendő fiatal a helyükre. Emiatt egy-egy orvos kiesése már egy nagyvárosi kerületben is több száz család ellátását boríthatja fel.

Ennek egyik látványos példája Zugló. A mintegy 25 körzetben öt-hat praxis jelenleg is üres, és nagyjából ugyanennyi praxisban nyugdíjas vagy nyugdíjhoz közel álló doktor dolgozik. Nagyságrendileg 2500 gyermek érintett. Annyi biztosan – mondta Zugló polgármestere, Rózsa András. A kerület ezért egy egészségügyi intézménnyel tárgyal arról, hogy hosszabb távon vegye át a Tábornok utcai rendelő öt praxisának működtetését. Ha sikerül tető alá hozni az elképzelést, a polgármester szerint, olyan konstrukció születhet, ami megoldja a problémát.

A HVG cikke Svéd Tamásról, az Egészségügyi Minisztérium politikai és parlamenti államtitkáráról készített portrét, amit az orvosi web-lap szemlézett. (Mint ismert, a tárca vezetője Hegedűs Zsolt, a másik államtitkár, aki az alapellátásért és az integrált ellátásért felel, Porpáczy Krisztina.)

Svéd Tamás 2019 és 2023 között a Magyar Orvosi Kamara titkára, majd három évig a főtitkára volt. A magyar egészségügy legfőbb jellemzőjének tartja, hogy iszonyatosan egyenetlenül működik. Nem kiszámítható az, hogy valaki milyen ellátáshoz jut, milyen betegúton megy végig. Az ,,1001 orvos hálapénz nélkül” Facebook-csoport létrehozásával olyan üzenetet fogalmaztak meg, amelyre nagyon jól rezonáltak a változtatni vágyó orvosok és a társadalom egyaránt. Amikor a Facebook-csoport lehetőségeit kimerítették, keresni kezdték a fórumot, a lehetőséget, hogy az elképzeléseik gyakorlati megvalósításához közelebb jussanak. Végül 2019-ben Kincses Gyula elnöksége mellett az a csapat került a MOK vezetésébe, amelyik a hálapénz ellen harcolt. Hegedűs Zsolt ugyanezen csoport tagjaként fontos alakja volt a MOK-nak is, a kamara etikai kollégiuma elnökeként az etikai eljárások és a kódex megújításával foglalkozott. ,,Zsolt harcostársunk volt, aki végtelen igazságtalanságként élte meg, hogy a Fidesz-kormány politikai bosszúból elvette a kamarától a kötelező tagság mellett az etikai ügyek kivizsgálásának jogát is. Mindez nem független attól, hogy végül úgy döntött, egészségpolitikus lesz.”

Amikor Hegedűs Zsolt felkérte Svéd Tamást, hogy segítsen neki az Egészségügyi Minisztériumban, úgy érezte, nincs erkölcsi alapja arra, hogy nemet mondjon egy olyan ember felkérésének, akit tisztel, kedvel, akivel eddig együtt küzdött, és aki most éppen egy újabb, óriási, emberpróbáló feladatot vesz magára. A döntés ellen szólt, hogy egy időre fel kell hagynia az orvoslással. Mellette az szólt, hogy ha már beletett tíz évet abba, hogy megváltoztassák az egészségügyi rendszert, akkor nemigen léphet el egy olyan lehetőség elől, ahol ehhez magasabb szinten tud hozzájárulni.

Az egészségügy helyzetéről ezt mondta: ,,Az is csoda, hogy eddig működött valamennyire a rendszer. Ahhoz, hogy az egészségügyet megfelelő szintre hozzuk fel, hosszabb időre lesz szükség. Óvatos becslések szerint tíz, de inkább tizenöt évre. A legfontosabb változás, hogy végre elkezdtünk beszélni a valóságról. Egyenetlen a rendszer, van, ahol a minimumfeltételek sem valósulnak meg, és az egészet olyan szakembergárda viszi, amelyet hajt még ugyan a hivatástudat, de sokan közülük már a határán vannak annak, hogy ők is letegyék a lantot – avagy szikét, hőmérőt, ágytálat. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy ezt megakadályozzuk. A kórházi fertőzések vagy a mentők reális kiérkezési idejének nyilvánosságra hozatala is a valóság megmutatásához tartozik. Nem ijesztgetni akarunk velük, hanem megmutatni, innen indulunk. Amit pedig már éreznek a betegek, az, hogy elindult a kórházi klímaprogram, a következő lépés pedig a várólista-csökkentés lesz” – összegzett Svéd Tamás.

Éppen az említett ,,következő lépésről” szól az Indul a várólista-csökkentési program című írás. A cikk visszautal Magyar Péter miniszterelnök szolnoki országjárásán tett bejelentésére, miszerint elindítják a várólista-csökkentési programot. A cél nem egyszerűen az, hogy több műtét történjen, hanem hogy a rendelkezésre álló műtéti kapacitásokat jobban használják ki, az egészségügyi dolgozókat közvetlenül érdekeltté tegyék ebben, és közben a minőség is mérhetően javuljon – mindezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter írta Facebook-oldalán.

Rámutatott, hogy az értékalapú egészségügy felé szeretnének elmozdulni: az ösztönzők egy részét szakmai minőségi mutatókhoz, a betegek által jelzett eredményekhez, valamint a betegélményhez és betegelégedettséghez is kötik. Vagyis nem az a kérdés csak, hogy hány beteget operálnak meg, hanem az is, hogy milyen eredménnyel.

A Semmelweis Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen is további kapacitások kiépítésén dolgoznak. A programhoz olyan külföldi szakemberek is csatlakoznak, akik korszerű, gyorsított rehabilitációs – ERAS – protokollal dolgoznak. Ezek egyik célja, hogy ahol szakmailag lehetséges, csökkenjen a kórházi tartózkodás ideje, a betegek gyorsabban épüljenek fel, az osztályok pedig hamarabb tudják fogadni a következő műtétre váró beteget. Mérni fogják a műtők kihasználtságát, a tényleges műtéti időt, a műtétek közötti betegcsere idejét és a teljes folyamat hatékonyságát is. Egy műtő rendkívül drága infrastruktúra: ha üresen áll, az elvesztegetett kapacitást jelent.

Ezért nem egyetlen országos sablont akarnak ráhúzni minden intézményre. Minden kórháznál külön problématérképet készítenek, és az adott intézmény szűk keresztmetszeteire keresnek megoldást. A cél az, hogy a biztonság és a minőség megtartása mellett hétről hétre, hónapról hónapra emelkedhessen az elvégzett műtétek száma.

Közben tisztítják a várólistákat is, hogy pontosan lássák, kik azok a betegek, akik ténylegesen műtétre várnak.

Felülvizsgálat alatt áll a 2025 áprilisában bevezetett ortopédiai várólista-protokoll is. A 35 feletti BMI-hez kapcsolódó automatikus ideiglenes korlátozás helyett az egyéni betegkockázaton, a szakmai mérlegelésen és a kezelőcsapat döntésén alapuló megközelítést fogják alkalmazni.

Még egy fontos cél: a betegek egyre több, érthető és összehasonlítható információt kapjanak az egyes intézmények teljesítményéről, minőségéről és eredményeiről. Így valódi információk alapján tudjanak dönteni arról, hogy melyik kórházat választják.

A szakma részéről nagy az elkötelezettség. Most azt a feladatot tűzték ki, hogy a plusz-forrást, a szakmai tudást, a megfelelő ösztönzőket és a rendelkezésre álló kapacitásokat úgy kapcsolják össze, hogy annak eredményét a betegek minél hamarabb érezzék.

Dr. Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szeptember 22-én köszönő levelet írt a kamara közösségéhez és a magyar társadalomhoz. Ezt a levelet szó szerint idézzük.

,,A mai napon az Országgyűlés elfogadta a Magyar Orvosi Kamara jogköreit visszaállító és megerősítő törvényt. Ez a döntés az autonóm, szakmai alapokon nyugvó orvosi hivatás megbecsülésének és függetlenségének visszatérését teszi lehetővé. Ezúton köszönöm az Országgyűlésnek az erről hozott felelősségteljes döntést.

Ez a siker nem valósulhatott volna meg közösségünk rendíthetetlen kiállása nélkül.

Elsőként annak a több mint 33 ezer kollégának tartozom köszönettel, akik a legnehezebb időszakban is kitartottak a Kamara mellett, és jelenlétükkel, döntésükkel világossá tették a szakmai autonómia és a hivatásbeli összetartozás jelentőségét.

Köszönet illeti az országos és területi küldötteket, a választott képviselőket és tisztségviselőket, akik politikailag kockázatos helyzetben, akár egzisztenciájuk veszélyeztetése árán is vállalták a képviselet felelősségét. Ugyancsak hálás vagyok a Kamara munkatársainak és alkalmazottainak, akik a háttérben, a mindennapi szervezőmunka csendes helytállásával biztosították intézményünk folyamatos működését és stabilitását.

Hálámat szeretném kifejezni a felénk bizalommal forduló, minket támogató civileknek és civil szervezeteknek önzetlen segítségük számos formájáért; legyen szó támogató aláírásról, mellettünk kiálló nyilvános beszédről, kreatív-művészi munkáról vagy jelképes áron nyújtott jogi, statisztikai segítségről, rendezvényszervezésről. Hivatásunk a társadalom szövetének része, ezért ezután is visszajelzésekre és együttműködésre nyitott kamarát viszünk tovább.

A Magyar Orvosi Kamara tagságának világnézete, társadalmi látásmódja és egyéni értékrendje sokszínű. Ezt a sokféleséget mi erőnek tartjuk, mert hivatásunk alapértékei közösek: a beteg javának és méltóságának szolgálata, amely a tudományos megalapozottság, az etikai elkötelezettség, az empátia és a független szakmai felelősségvállalás egységén nyugszik. Ezeket az alapértékeket a jövőben is rendületlenül őrizni és védeni fogjuk. A beteg üdve a legfőbb törvény. Budapest, 2026. szeptember 22. Dr. Álmos Péter A Magyar Orvosi Kamara elnöke”

Végül még egy idézet. Hegedűs Zsolt miniszter ugyanis reagált arra, hogy Baka András visszaküldte a kötelező orvosi kamarai tagságról szóló törvényt.

,,A Sándor-palota észrevételeit érdemben mérlegeljük, és előkészítjük azok megtárgyalását az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának következő ülésére. A jogalkotás természetes része a párbeszéd, a különböző szempontok ütköztetése és az esetleges szükséges finomítások elvégzése. A demokrácia éppen attól működik, hogy a fékek és ellensúlyok nem csupán papíron léteznek, hanem a gyakorlatban is érvényesülnek. Ennek működését személy szerint üdvözlöm. Meggyőződésem, hogy a konstruktív együttműködés és az intézmények közötti kölcsönös tisztelet, a korrekt szakmai párbeszéd a felelős jogalkotás alapja” – írta a miniszter.