Címlap
D. Nagy András helytörténeti kutató munkájában így írta le az épület rövid történetét. A város 1888-ban megvásárolta az uradalomtól a Sóházat és laktanya céljára átalakították. Az épületben, amely földszintes volt, a katonai irodákat és a raktárakat helyezték el. A honvéd laktanya építési munkáit 1890. július 12-én kezdték el. A József főhercegről elnevezett laktanya 1892. április 30-ára készült el, a 2. Honvéd Gyalogezred foglalta el. A rendszerváltás után, a laktanya 1951 őszéig, a Határőrség tulajdonában volt. Az épületért cserébe, a Honvédség a fővárosban kapott laktanyát. Így 1951. szeptember 21. óta a Fővárosi Szociális Otthon működik az épületben.
Az intézmény az elmúlt közel 75 évben, a jelenlegi rendeltetésének megfelelően átalakult, szépült. Folyamatosan felújították, átalakították, hogy az itt élőknek otthont nyújtson az intézmény. Az intézmény fenntartója a Fővárosi Önkormányzat. Az otthonba budapesti állandó lakcímmel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező személy, vagy törvényes képviselője kezdeményezhet elhelyezést. Az intézmény új épületszárnya 2025. szeptember 1-től működik, 18 négyágyas szobával. A történelmi egyházak szolgálatukkal segítik az intézményben a hitélet gyakorlását. (Forrás: Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthona – gyulaottohon.hu)
Kép1: A Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthonának épülete, a Vértanúk útján. Kép: google.com
Kép2: Az intézmény új épületszárnya 2025. szeptember 1-től működik. Kép: gyulaotthon.hu
Kép3: A történelmi egyházak szolgálatukkal segítik az intézményben a hitélet gyakorlását. A kép a szeptember 25-i ünnepségen készült. Kép forrása: dr. Görgényi Ernő polgármester Facebook-oldala
Kép4: Visszaemlékezés. A képen Bagyinszki Zoltánné korábbi intézményvezető. Kép forrása: dr. Görgényi Ernő polgármester Facebook-oldala
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.




