2026. szeptember 23., szerda,  Tekla
 
 
 
 

Címlap

[Sport]
2026. szeptember 23., szerda
Keddi sikerek a világbajnokságon
Jesolóban, a kick-box utánpótlás világbajnokságon, a magyar válogatott az éremtáblázaton a második helyen áll Mexikó mögött
Szerző: Vitalap.hu
A szerényre sikeredett hétfői eredmények után, fokozott várakozás előzte meg a keddi versenynapot az olaszországi Jesolóban zajló kick-box utánpótlás világbajnokságon. Nincs új a nap alatt, hiszen a korábbi évek világversenyein is rendre előfordult, hogy aránylag gyenge kezdés után, beindult az éremszerzés. A keddi eredmények már jobbak lettek. Küzdőtérre léptek azok a rutinos versenyzők is, akiktől előzetesen is sokat vártak a szakemberek, és ezek a versenyzők zömében hozták is a papírformát. Persze, kedden is akadtak versenyzőink közül, akik búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól, legalábbis az egyéni verseny részétől.

 Győz Debreczeni Frida

 

A point-fightingban induló Sánta Máté Dániel, Petró Laura Lilla, Nátor Petra, Gáspár Áron Dominik, Nagy Nóra, light-contactban Gróf Nimród Attila, Antal Benjámin, kick-light-ban Gróf Nimród Attila és a K-1 ringes Kőfalvy Lóránd - bár megtettek minden tőlük telhetőt – most nem jutottak tovább. De ez világbajnokság, amire a kick-box sport krémje egész évben készül.  Magyar válogatottnak lenni is óriási fegyvertény és megtiszteltetés.

 

A keddi győztesek, a junior Debreczeni Frida és Jancsó Lili kettős egyaránt technikai KO-val fölényesen nyert, csakúgy, mint Griecs Ábel, Tóth Kevin és Fábián Kira. Debreczeni Lilla mind point-fighting-ban, mind light-contactban győztesen hagyta el a küzdőteret. Bejutott a legjobb nyolcba, csakúgy, mint a Szikora fiúk, Gergő és Bence és Tóth Bence Adrián. A legkisebbek közül Gróf Nándor a legjobb négybe került be, ezzel már bronzérmesnél rosszabb nem lehet.

 

Jancsó Lili Berta

 A szerdai nap még izgalmasabb lesz, hiszen többen már érmes helyért, sőt, a gyermek korosztályban a döntőért küzdenek. A keddi nap után, a magyar válogatott az éremtáblázaton a második helyen áll Mexikó mögött, köszönhetően a formagyakorlatosok kiváló eredményének. Remélhetőleg ez az éremkollekció gazdagodik a különböző küzdelmi szabályrendszerek győzteseivel

 

Keddi eredmények

 

Point-fighting szabályrendszer

 

Junior korosztály

63 kg. Sánta Máté Dániel - Bivio Davide (Olaszország) 0 : 10 a nyolcba jutásért

50 kg. Debreczeni Frida - Campuzano Ximena (Mexikó) 12 : 2 a nyolcba jutásért

70 kg. Jancsó Lili Berta – Susana Sverzelatti (Olaszország) 15 : 5 a nyolcba jutásért

 

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály

52 kg Szikora Gergő Mihály – Illiano Simone (Olaszország) 11 : 4 nyolcba jutásért

57 kg. Szikora Bence – Enzl Jan (Svájc) a nyolcba jutásért

+ 69 kg. Tóth Bence Adrián – Konstantinos Lykouropoulos (Görögország) 15 : 8 a nyolcba jutásért

46 kg. Debreczeni Lilla – Viktoria Leontaraki (Görögország) 10 : 5 a nyolcba jutásért

55 kg. Petró Laura Lilla - Luongo Jana (Svájc) 5 : 9 a nyolcba jutásért

60 kg. Nátor Petra – Vis Elsje Ha-Lan (Kanada) 4 : 12 a nyolcba

 

28 kg. Griecs Ábel – Leon Raemdonck (Belgium) 13 : 2 a nyolcba jutásért

28 kg. Gáspár Áron Dominik – Eric Inout Borcea (Nagy-Britannia) 4 : 9 a nyolcba jutásért

+47 kg. Tóth Kevin – Leonardo David Rosillo (Ecuador) 13 : 3 a nyolcba jutásért

32 kg. Fábián Kira – Kamila Johari Rivera Esparza (Mexikó) 10 : 0 a nyolcba jutásért

47 kg. Nagy Nóra – Ava Amaparo (Amerikai Egyesület Államok) 1 : 5 a nyolcba jutásért

 

Gyermek korosztály:

21 kg. Gróf Nándor - Milosz Sergiel (Lengyelország) 7 : 5 a legjobb négybe jutásért

 

Light-contact szabályrendszer

 

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály

32 kg. Gróf Nimród Attila – Khaled Alajmi (Kuwait) 0 : 3 a nyolcba jutásért

32 kg. Antal Benjámin – Jude Wilkinson (Nagy-Britannia) 0 : 3 a nyolcba jutásért

46 kg. Debreczeni Lilla – Luboslava Kakrinska (Bulgária) 3 : 0 a nyolcba jutásért

 

Debreczeni Lilla

 Kick-light szabályrendszer

 

32 kg. Gróf Nimród Attila – Jude Wilkinson (Nagy-Britannia) 0 : 3 a nyolcba jutásért

 

K-1 szabályrendszer

 

Junior korosztály

67 kg. Kőfalvy Lóránt - Sabri Aazouz Abdellah (Spanyolország) a 16-ba jutásért.

 

 

Kép1: Győz Debreczeni Frida

 

Kép2: Jancsó Lili Berta

 

Kép3: Debreczeni Lilla

 

 

 



<
+++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.