Címlap
Magyar Péter elmondta, a Tisza-kormány nem felejti el korábbi vállalását a szociális dolgozók, ezen belül a gyermekvédelmi dolgozók és a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) munkatársak 25 százalékos béremelésére. Bejelentette, a kormány kétlépcsős béremelést tervez, az első emelés október közepén várható, a második 2027. január 1-jétől. Erről a kabinet rövidesen döntést hoz.
Elmondta azt is, hogy tíz százalékkal emeli a kormány a megváltozott munkaképességűek ellátását, és a 65. évüket betöltött, megváltozott munkaképességűek ellátását a nyugdíjhoz hasonlóan, minimum 120 ezer forintra növeli. Ez újabb 238 ezer embernek nyújt majd jelentős segítséget. A régen rokkantnyugdíjnak nevezett ellátások sávosan meghatározottak a munkaképesség-csökkenéshez képest arányosan, számít a ledolgozott munkaévek száma, és a kor is. Rövidesen nyilvánosságra hozzák, hogy melyik sávban mit jelent ez az emelés. A Tisza-kormány a vállalásoknak megfelelően, 28 500 forintról 120 ezer forintra emeli január elsejétől a minimálnyugdíjat. Ez több százezer nehéz helyzetben lévő embernek nyújt jelentős segítséget.
Sokaknak segít a tűzifa árának csökkentése, a szociális tűzifakeret duplájára emelése, a tűzifa árának januári szinten befagyasztása, valamint a vényköteles gyógyszerek áfamentessége is, és azt ígérte, lesznek még a jövő évi költségvetésben olyan intézkedések, amelyek további segítséget nyújtanak a nehéz körülmények között élőknek.
Magyar Péter bejelentette a javítóintézetek fejlesztését és a gyermekvédelmi rendszerbe visszakerülését. A kormány most döntött arról, hogy október 1-jétől az aszódi, a debreceni, a rákospalotai és a nagykanizsai javítóintézet visszakerül a gyermekvédelmi rendszerbe, és azonnali hatállyal 3 milliárd forintot biztosítanak az ellátás fejlesztésére. Jelezte, az idén, 500 millió forintot, 2027-ben, 1,5 milliárd forintot, 2028-ban, még 1 milliárd forintot szán a kormány erre a célra.
Bejelentette azt is, hogy átfogóan felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, amely érdemben rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. A kormány minden szükséges eszközt biztosít a hatóságoknak, hogy a bonyolult gazdasági, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket is gyorsan és magas színvonalon feltárhassák. Magyar Péter közölte, arra utasította a kormány az igazságügyi minisztert, hogy gyorsítsa fel a végrehajtási rendszer teljes államosításának előkészítését.
A belügyi dolgozók béremeléséről a kormányfő úgy nyilatkozott, számos társadalmi csoport juttatásai vannak hatalmas lemaradásban, a belügyminiszter minden kormányülésen felhozza a témát, igyekeznek rendezni.
Kérdésre válaszolva a kormányfő azt is jelezte, az asztalán van a Tisza parlamenti képviselői által készített törvénytervezet, amely megvonná azoknak az államfőknek az élethosszig tartó juttatásait, akik nem töltötték ki mandátumukat.
Köböl Anita szóvivő a sajtótájékoztatón bejelentette, ismét kötelező lesz az orvosok kamarai tagsága. A jövőben csak az folytathat orvosi tevékenységet, aki tagja a Magyar Orvosi Kamarának. A kötelező tagság visszaállítása érinti a felsőfokú szakirányú szakképzéssel rendelkező egészségügyi dolgozókat is. Ezzel helyreáll a Magyar Orvosi Kamara köztestületi működéséhez szükséges feladat- és hatáskör, és megerősödik az egészségügyben működő mindhárom szakmai kamara köztestületi szerepe. A törvénymódosítás célja az is, hogy megerősítse a szakmai önkormányzatiságot, javítsa a betegbiztonságot és a szakmai minőséget. Jelezte, a törvénytervezetet társadalmi egyeztetésre bocsátja a kormány.
Köböl Anita elmondta azt is, a kormányzat döntött a korábban az igazságügyi tárca által létrehozott Deák Ferenc-ösztöndíj átalakításáról, így az a közigazgatási pálya vonzóbbá tétele érdekében, gyakorlatorientált karrierösztöndíjjá alakul, hogy segítse az igazságügyi és közigazgatási szakember-utánpótlást. (Forrás: MTI)
Kép: Magyar Péter miniszterelnök és Köböl Anita kormányszóvivő a Miniszterelnökségen tartott tájékoztatón, szeptember 3-án. Kép: MTI / Hegedüs Róbert
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.

