Címlap
Buda várának 77 napos, embert próbáló küzdelme során sem a hőség, sem a betegségek, sem az elkeseredett török ellenállás nem tántorította el az ostromlókat, így válhatott 1686. szeptember 2-a a hősies helytállás és a győzelem napjává. Buda visszafoglalásával megkezdődhetett a gyógyulás, a fejlődés és az építkezés. Buda várának felszabadítása az európai összefogás szükségességét és erejét üzeni, hiszen a magyarok, lengyelek, osztrákok és csehek együtt harcoltak Európáért, új, békésebb korszakért. Kürtös László szólt arról is, hogy 1686 elhozta, amire generációk vártak, az újrakezdést, és az újrakezdés üzenete minden eddiginél időszerűbb.
Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök homíliájában arról beszélt, mindaz, ami hiányzott Mohácsnál és Mohács után, 148 évvel később összeállt a Szent Ligában. Buda visszafoglalása szimbolikus jelentőségű a kortársak és utódok szemében, a tábori püspökség ezért határozott úgy 2022-ben, hogy katonai tiszteletadással szentmisét mutat be Buda felszabadító visszavételének évfordulóján. Buda visszavétele nem idegen hadak győzelme volt, hanem a keresztény világ közös öröme. Buda visszavétele arra figyelmeztet, hogy egy ország elveszítheti szabadságát, egységét és jövőjének biztonságát, de ezeket az összefogás erejével vissza lehet szerezni. A magyar történelem az újrakezdések története, és az összetartozásé, a felismerésé, hogy minden különbözőség ellenére egymásra vagyunk utalva.
A török hadsereg elleni szövetséget Szent Liga néven XI. Ince felhívására hozták létre a Habsburgok, Lengyelország és Velence. A Lotharingiai Károly vezette 65 ezres szövetséges sereg mintegy három hónap harc után, 1686. szeptember 2-án, csaknem 150 év hódoltság után foglalta vissza a Budai Várat az oszmán seregektől.
A szentmise előtt Sándor Zsolt vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, Berta Tibor katolikus tábori püspök, Kürtös László parlamenti államtitkár, Tóth Attila, a HM közigazgatási államtitkára és Fodor Artur, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere koszorút helyezett el XI. Ince pápa Hess András téri szobránál. (Forrás: MTI)
Kép1-2: Hálaadó szentmise Budapesten, a Mátyás Templomban, szeptember 2-án, annak emlékére, hogy a Lotharingiai Károly vezette 65 ezres szövetséges sereg mintegy három hónap harc után, 1686. szeptember 2-án, csaknem 150 év hódoltság után foglalta vissza a Budai Várat az oszmán seregektől. Képek: MTI / Purger Tamás
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.


