Címlap
A vádirati tényállás szerint, a nő álnevet használva, erre szakosodott internetes oldalon hirdetést adott fel erotikus szolgáltatások nyújtására. A hirdetésére 2025. július 5-én jelentkezett egy nyírségi férfi, aki a kínált szolgáltatást Békésszentandráson, üdülőben kívánta igénybe venni. A férfi azt kérte a nőtől, hogy baráti társaságában, táncosnőként nyújtson szórakoztatást. Megbeszélésüknek megfelelően, a nő aznap, este, meg is jelent az üdülőnél és előre elkérte a férfitól a megbeszélés szerinti 100 ezer forint szolgáltatási díjat, de kézhezvétele után, otthagyta és a kifizetett „munkát” nem végezte el.
A nő hasonló módon károsított meg 2025. július 28-án egy békési férfit is. Megjelent a megbeszélt helyen és időben, átvette a szexuális szolgáltatásért kért 40 ezer forintot, és utazási költségre 20 ezer forintot, majd távozott, a megállapodás szerinti tevékenység nyújtása nélkül.
A nő az erotikus szolgáltatások nyújtásának ígéretével tévedésbe ejtette a sértetteket, mivel nem állt szándékában a megbeszélt és kifizetett szolgáltatásokat elvégezni, cselekményével jogtalan pénzszerzésre törekedett. Az okozott kár egyik esetben sem térült meg. (Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség)
Kép: A szeghalmi nő az erotikus szolgáltatásért előre kérte a pénzt, és amikor átvette, távozott a helyszínről. A kép illusztráció. Kép: Shutterstock

