Címlap

Izlandra, a varázslatos szigetországba, azon belül is a világ legészakibb fekvésű fővárosába, Reykjavíkba hívták a hangszerészt. Meg is lepődött, amikor idén június elején egy izlandi telefonszám jelent meg a készülékén. A hívó a reykjavíki katolikus székesegyház zenei igazgatója, a magyar származású Wirth Márton volt, aki több évtizede él Izlandon. Magyar szakembert keresett, s hozzá egy kapcsolatot. Így jutott el a békéscsabai Nagy Gyulához, akit gyakran láthatunk koncertek előtt zongorahangolóként. Nos, ő ajánlotta Sipos Istvánt az izlandiak figyelmébe. A restaurátor első gondolata az volt, hogy nem tud távdiagnózissal szolgálni az orgonával kapcsolatban, szüksége lesz egy helyszíni átvizsgálásra. Csak ez alapján állapíthatja meg, hogy komoly problémával állnak-e szemben, vagy könnyebben elhárítható a baj. Az orgona ugyanis két hónapja nem működött, nem szólalt meg. A hangszert egyébként 1950-ben építette egy nyugati cég, a Th. Frobenius & Co.

A tárgyaló felek odáig hamar eljutottak, hogy kifizetik Sipos István repülőjegyét, ám szállást ilyenkor, a turistaszezon kellős közepén Reykjavíkban képtelenség találni szállodákban. Helyette felajánlották, hogy a plébánián biztosítanak számára szobát és teljes ellátást. Az időpontban is hamar megállapodtak. A nagybánhegyesi hangszerész akkoriban Detken javított egy orgonát, és nem akart sok időt elveszteni hét közben, ezért ajánlotta, hogy június végén, szombattól keddig szakít időt a látogatásra. Ésszerű választás volt ez azért is, mert minden héten, kedden, csütörtökön és szombaton közvetlen repülőjárat indul Budapestről Reykjavíkba.

Az éjszakai világosság nem volt szokatlan Sipos István számára, hiszen járt már Norvégiában, ahol májusban tapasztalta meg az éjszakai szürkületet. Nem akadt gondja viszont az éjjeli világossággal, ugyanis a plébánián kapott szobát teljesen el tudta sötétíteni. Az egyháziakat tekintve egyedülálló volt a nemzetiségi sokszínűség; a zenei igazgató magyar, a püspök egy besztercebányai szlovák ferences szerzetes, a fiatal plébános pedig lengyel származású.

A késői érkezés ellenére Sipos István még szombaton megtekintette az elromlott orgonát Wirth Mártonnal, a feleségével és a kislányukkal.

– Nem volt egyszerű a helyzet – emlékezett vissza Sipos István –, hülyének is nézhettek volna, ha nem találom meg a problémát, vagy okosnak, ha megmutatom, hol rejtőzik a hiba. Vittem egy szatyornyi szerszámot, nem sokat, de szerencsére elegendőnek bizonyult. A baj abból eredt, hogy elszakadt a rolószelep szabályozó része, amitől abszolút nem működött az orgona. Pontosabban: a motor dolgozott, de a hangszer nem szólalt meg.

Alig negyedórába telt a szemlélődés; Sipos István előbb a szélellátást nézte meg, és megállapította, hogy azzal nincs probléma. A nem működő fúvó viszont egy dobogó alatt helyezkedett el, a másik viszont jól látható helyen, és az dolgozott. A dobogó alatti teszteléséhez a restaurátor a zeneigazgatót kérte segítségül. Az igazgató kézzel felhúzta a fúvó szelepét, ami el volt szakadva, és akkor működött az orgona. Ebből már látszott, hogy a hangszer viszonylag gyorsan megjavítható, de kellett hozzá egy fontos eszköz: egy jó vastag horgász-damil.

Ám a slussz-poén még csak ezután jött. Wirth Márton odafordult Sipos Istvánhoz: – Nem tudom, mire jutsz ezzel a hangszerrel, de holnap rendezzük a templom alapításának 100 éves évfordulóját, és akkorra legyél készen a javítással!

Két halászboltot talált nyitva vasárnap reggel a magyar restaurátor és a helyi plébános, az egyikben meg is vették a legvastagabb damilt. Akkorra viszont már szólnia kellett az orgonának, hiszen megkezdődött az ünnepség. Ezért előzőleg kutakodtak a pincében, ahol a sokféle kacat között rábukkantak egy nejlon zsinórra. Azzal Sipos István átmenetileg megjavította az orgonát, hogy az a misén megszólaljon, és utána szereztek damilt, amivel kicserélték a zsinórt.

A ,,hősies küzdelem” végén tehát a misét is megtartották orgonaszóval, és a hangszer javítása is megtörtént. Wirth igazgatót természetesen érdekelte, hogy maradt-e még javítani való az orgonán. Az alapos szemle végén kiderült, hogy a fúvóból – bár itt-ott megragasztották – eléggé szökik a levegő, meg kell bőrözni, különben egyre erősebben, zajosabban fog szuszogni, ezért meg kell előzni a nagy fújást. Egy-két szerkezeti probléma is látszik, a szelepekkel szükséges foglalkozni, amúgy szépen működik a hangszer. Abban maradtak, hogy Sipos István összeírja a javítani valókat, ad hozzá egy árajánlatot, amit elküld Reykjavíkba, s utána beszélnek.

A néhány napos izlandi tartózkodásba még belefért, hogy ,,átugrottak” Akranesbe, egy Reykjavíktól 40 kilométerre fekvő városba. (A két település között található egy bálnafjord, ezért az alatta húzódó 5 kilométeres alagúton át jutva értek célba.) Arrafelé erős szelek fújnak (280 kilométer/óra sebességűt is mértek már), ezért nincsenek felsővezetékek, vonat sem közlekedik, az egyéb vezetékeket pedig a föld mélyébe fektették le. Az út elejére állítottak egy kijelzőt, ami a szélerősséget méri, és ha a rajta lévő szám eléri a 30-at, tilos elindulni, mert olyan széllökések fordulhatnak elő, amik beletolják a járműveket a tengerbe.

Mit mondjunk itt, a mi kis szélcsendes vidékünkön? Jó tudni ezeket a szabályokat Izlandon. A célpont, Akranes egy kis halászváros evangélikus vallású közösséggel. Ami a magyar szakembert érdekelte, az a templom orgonája volt. A helyiek egy kiegészítő effekt regisztert szeretnének felszereltetni. Létezik ugyanis egy zimbelstern nevű szerkezet, amit ha bekapcsolnak, egy csillag elkezd forogni, mögötte kis csengők adnak 6-8 hangot. Nos, ilyen kis hangulatfokozóra vágynak az ottani evangélikusok, ennek a felszerelésére kérték Sipos Istvánt. A hangszer próbája során kiderült, hogy a templom méretéhez képest kissé túl erős a hangzása. A nyelvsípok között akadtak, amik nem szólaltak meg, de az idő rövidsége miatt ezek megjavítása elmaradt, tehát vissza kell menni, megcsinálni. Az itteni munkákra is készült egy árajánlat, Sipos István ez esetben is a visszajelzésre vár. És persze, Izlandon is kicsi a világ: az akranesi orgonista Wirth Márton ismerőse, és szintén reykjavíki. Az sem mindennapi, hogy a katolikus püspök tizenkét nyelven beszél, a kancellár francia származású, és ,,szemlesütve” mondta, hogy ő csak öt nyelvet tanult meg. A közös nyelvük a német volt, ezen értették meg egymást Sipos Istvánnal. Kiderült az is, hogy Wirthék eredetileg pécsiek, és vannak közös ismerőseik Sipos Istvánnal, miután a hangszerész 9 évig Szekszárdon élt és dolgozott. Az egykori plébánost, Farkas Bélát mindketten ismerték, mint ahogy Szamosi Szabolcsot is a pécsi Filharmonikusoktól. Nem mellesleg Izlandon egyetlen orgonaépítő él, 70 éves, és valahol Európában, mediterrán vidéken bérelt ki egy nyaralót, ott tölti a nyári hónapokat.

 A rövid, de annál emlékezetesebb és izgalmasabb izlandi látogatás után Sipos István visszatért az itthoni munkáihoz, amikből bőven akad. Jelenleg Apcon dolgozik, az ottani katolikus templom orgonája rendkívül elhanyagolt, 15-20 éve nem működik. Bogácson is megbontották a templom hangszerét, Szűcsin már elkészült a hangszer javítása néhány hónap alatt. Harcon a katolikus, Faddon a református templom orgonájának restaurálása készült el részben, a pénzügyi keret erejéig, de sikeres pályázat nyomán, Harcon a teljes befejezésre, Faddon csak a folytatásra kaptak támogatást. Sipos István listáján már most is szerepelnek olyan további orgona-felújítások, amelyek befejezési határideje 2028-ra szól.