Címlap
A verseny történetében először megrendezett csapatversenyen, öt magyar diák aranyérmet nyert. A feladat során, a csapatoknak a képzeletbeli Velmorai Köztársaságnak - kicsi, nyitott gazdaság, 8,4 millió lakossal, magas inflációval, magas lakhatási költségekkel, jelentős energiakitettséggel és szűkös költségvetési forrásokkal - kellett gazdaságpolitikai javaslatokat kidolgozni.
A nemzetközi döntőben Magyarországot Nacsa Domán (Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium), Oláh Márton András (Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola), Ispán Szilárd Attila (budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium), Ruskal Bendegúz Pál (budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium) és Kozák Vencel (Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium) képviselte – közölte a Magyar Közgazdasági Társaság. (Forrás: MTI)
Kép1: A magyar csapat Olümpiában, Nemzetközi Közgazdasági Diákolimpián, Kép forrása: Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium Facebook-oldala
Kép2: Munkában a magyar csapat, idén, csoportfeladat is várta a versenyzőket a Közgazdasági Diákolimpia nemzetközi döntőjében. Kép forrása: Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium Facebook-oldala
Kép3: A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium diákja, Nacsa Domán is a magyar diákcsapat tagja volt. Kép forrása: mcc.hu
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.



