Címlap
Budapestről, este, 19.22 órától látható a jelenség, ekkor érinti a Hold először a napkorong peremét. Ezután, a Hold sötét sziluettje egyre nagyobb darabot takar ki a Napból. A legnagyobb, még megfigyelhető fedés, a Nap lenyugvásakor következik be.
Budapestről nézve, a Nap 19.58 óra körül nyugszik le, ekkor a Hold a Nap látszó korongjának mintegy 60 százalékát takarja el. A lenyugvó napsarló vastagsága ekkor a napátmérő kevesebb, mint egyharmada lesz. A keleti országrészben kisebb, nyugaton nagyobb fedés látható.
A részleges napfogyatkozás különlegességét a naplemente adja, a lenyugváshoz készülő Nap képe vastag légrétegen halad át, így egyre narancsosabb, vörösesebb színű lesz. A fogyatkozás leglátványosabb része a látóhatár közelében lesz. Érdemes szabad, nyugati kilátású dombokra, hegycsúcsokra, vagy teljesen sík és fasormentes alföldi helyekre látogatni, már jóval napnyugta előtt. A napfogyatkozást szabad szemmel csak az erre a célra gyártott, távcsőboltokban kapható napfogyatkozás-néző szemüveggel, vagy minősített, legalább DIN 15-ös erősségű hegesztőüveggel szabad nézni. Napszemüveg, kormozott üveg, CD, vagy bármilyen más házi megoldás maradandó szemkárosodást okozhat.
Augusztus 12-én a Föld több pontján teljes napfogyatkozás látható, köztük Grönlandon, Izlandon és Spanyolország egyes területein. A Svábhegyi Csillagvizsgálóban élő közvetítéssel követhető a spanyolországi teljes napfogyatkozás. Aznap, este, a Perseida meteorraj maximuma és a Vénusz félfázisa is megfigyelhető. Magyarországról nézve, legutóbb 2003. május 31-én volt hasonlóan horizontközeli, fogyatkozó Napot érintő napkelte. A mostanihoz hasonló, napsarlós napnyugta legközelebb 2039. június 21-én lesz. (Forrás: MTI)
------------------------------
Augusztus 12-én, éjjel tetőzik a Perseidák hullócsillagraj
Az év legsűrűbb csillagászati napján, augusztus 12-én, éjjel, tetőzik majd a Perseidák hullócsillagraj, mint ugyanezen a napon, részleges napfogyatkozást is meg lehet majd figyelni. Augusztus egyik legismertebb csillagászati látványossága a Perseida meteorraj, amely minden évben, a nyári éjszakákon látható - emlékeztet a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
A meteorraj tagjai a 109P/Swift-Tuttle üstökös korábbi elhaladásai során hátrahagyott porszemcsékből származnak. A legtöbb Perseida meteor augusztus 12-én, éjszaka, 13-án, hajnalban várható. A hajnalra eső maximum idején, ideális körülmények között, óránként, 70-90 meteor felvillanását is lehet majd látni.
A Perseidák megfigyeléséhez nincs szükség távcsőre, hiszen a meteorok szabad szemmel láthatók a legjobban. Érdemes olyan helyet választani, ahol az égbolt minél nagyobb része zavartalanul látszik, és lehetőleg távol esik a városok fényeitől. A legtöbb meteor keleti irányban lesz látható magasan, ezért az észleléshez érdemes fekvő helyzetbe vagy nyugágyba helyezkedni.
A Perseida meteorraj aktivitása nem korlátozódik egyetlen éjszakára, a maximum előtti és utáni 1-1 hétben is érdemes meteorokat keresni az égen. Idén, a Hold sem zavarja a megfigyelést, hiszen augusztus 12-én, este, részleges napfogyatkozás lesz, a Hold a Nappal együtt lenyugszik, így a meteorok megfigyelésére sötét égbolt várható.
Augusztus 12-én, mindezek mellett, öt különböző jelenség követi egymást az égen. Hajnalban, a keleti-délkeleti égbolton a Mars és az NGC 2129 nevű nyílt csillaghalmaz együttállását figyelhetik meg a tapasztalt távcsöves észlelők. Hajnali 5 órakor, alacsonyan a keleti égbolton a Merkúr, a Jupiter és a rendkívül vékony holdsarló különleges együttállását lehet majd látni, hiszen a három égitest alacsonyan, a látóhatár közelében sorakozik majd. Kora este következik a napfogyatkozás. Magyarországról, naplementekor, vastag napsarló lesz látható, miközben Grönlandról, Izlandról, majd Spanyolországból teljes napfogyatkozást lehet megfigyelni.
A napfogyatkozás után, a Vénusz erre a napra eső pontos félfázisa látszik majd távcsővel, nagyobb nagyítással. Ehhez érdemes közvetlenül naplemente után, este, 8 órakor megkeresni a Vénuszt, amely ekkor 14 fok magasan látszik majd a nyugati horizont fölött. Sötétedés után, az éjszaka folyamán, egyre több Perseida meteor tűnik fel az égen. (Forrás: MTI)
---------------------------
Gyulán, megfigyelés a vártoronyban és az Almásy-kastélyban
Békés vármegyében, Gyulán, két helyszínen is követhetjük a részleges napfogyatkozást, augusztus 12-én. A Gyulai Vár vártornyában, 19 és 19.40 óra között, naptávcső segítségével, szakcsillagász kommentálása mellett lehetünk a jelenség szemtanúi.
A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont báltermében, 19 és 20 óra között, nagy kivetítőn követhetjük a Magyar Napfizikai Alapítvány gyulai naptávcsövének élő képét, amely a víztorony tetejéről kémleli a napfogyatkozást. A bálteremben szintén szakcsillagász kommentálja a látottakat. A víztorony tetejére telepített naptávcső működése időjárásfüggő, nagyon szeles idő esetén, balesetvédelmi okokból az élő kép nem lesz elérhető (ebben az esetben is követhetjük az eseményeket egy csillagászati oldal élőképén keresztül).
A programokon, csak az Almásy-kastélyban megvásárolható belépéssel lehet részt venni.
Napba szabad szemmel ne nézzünk. A jelenség közvetlen megfigyeléséhez kizárólag erre a célra készült, megfelelő napfogyatkozás-néző szemüveg használható. Hagyományos napszemüveg erre nem alkalmas. Az Almásy-kastély báltermében erre nem lesz szükség, mivel ott a naptávcső élő képét, kivetítőn keresztül követhetjük. (Forrás: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Facebook-oldala)
Kép1: Részleges napfogyatkozás 2006. szeptember 22-én. Kép: Helder da Rocha. Kép forrása: Wikipédia
Kép2: Ma, napsarlós naplemente Perseida-meteorrajjal. Kép: Vega Csillagászati Egyesület / vcse.hu
Kép3: Ma, éjjel, jönnek a Perseidák. Kép forrása: svabhegyicsillagvizsgalo.hu
Kép4: A Gyulai Vár vártornyában, 19 és 19.40 óra között, naptávcső segítségével, szakcsillagász kommentálása mellett lehetünk a jelenség szemtanúi. Kép forrása: Gyulai Vár Facebook-oldala
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.




