Címlap
- Tavaly rendezték meg a Világjátékokat, ahol a tizenkét magyar aranyból kettőt is a kick-boxosok szereztek, és Veres Roland, illetve Busa Andrea is a pointfighting szabályrendszerben állhatott fel a dobogó tetejére. Andreát a Világjátékok Szövetségének sportolói bizottságába is beválasztották, ami azért jelentős, mert kilenc sportoló van benne, és ebből három is magyar. Ezek voltak az első Világjátékok elsőségei a magyar kick-boxnak, és már emiatt is nagy reményekkel tekintünk a jövő évi Európa Játékokra. A részvétel felpezsdíti a szakág életét, aktivizálja, motiválja a versenyzőket. Veres Roland és Bálint Martin személyében, aranyérem-aspiránsokkal is rendelkezünk, utóbbi a legutóbbi Európa Játékokon diadalmaskodott, így jövőre címvédőként utazhat ki – mondta Csikós Péter.
Addig azonban két nagy világversenyt rendeznek az idén, hiszen szeptemberben az olaszországi Jesolóban lesz az utánpótlás világbajnokság, míg novemberben, Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban rendezik a felnőtt Európa-bajnokságot. - Az év első felében lezajlottak az utánpótlás kvalifikációk, és összeállt a világbajnokságon induló válogatott. A hazai pointfightingot közel száz versenyző képviseli a gyerektől a junior korcsoportig. Nem titkolom, hogy éremesőre számítunk fiataljainktól. Általában, az első háromban végzünk az országok versenyében, és idén is ezt szeretnénk elérni. A budapesti kick-box világkupa a hagyományoktól eltérően, idén, nem júniusban zajlott, hanem augusztus végén lesz, ami abból a szempontból jó most, hogy nagyszerű felkészülési lehetőség lesz az utánpótlás számára a vébé előtt. A szövetség jóvoltából, szeptemberben, a tatai olimpiai edzőtáborban készülünk majd Jesolóra. Ez egyrészt kiváló lehetőség, másrészt megtiszteltetés, hogy fiatal versenyzőink úgymond az olimpikonok házában gyakorolhatnak a vb előtt.
Ami a felnőtteket illeti, szeptemberben, egyetemi Európa-bajnokságon is megmutathatják tudásukat az érintettek, novemberben, a felnőttek és a veteránok (Master Class) kontinensviadalát bonyolítják le. Utóbbi eseményekről is bizakodását fejezte ki a szakágvezető. - A felnőtt magyar bajnokságra idén, sok junior is nevezett. Ez mindenképpen pozitív abból a szempontból, hogy jelzi, motiváltak a fiatalok. A versenyen látszott, hogy kezdik felvenni a kesztyűt a rutinosabb versenyzőkkel. Olyan is előfordult, hogy a magyar bajnokságon, a junior korúak legyőzték a felnőtteket. Úgyhogy jó jel a számunkra, hogy van utánpótlásunk ezen a szinten is – jelentette ki Csikós Péter, aki tavaly még maga is versenyzett a veteránok között.
Kép: Csikós Péter küzd, fehérben. Kép forrása: Szerző
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
