Címlap
A címzett, a 44 éves, budapesti férfi a Fejér vármegyei, gárdonyi postahivatalban vette át a csomagot, július 15-én. Ekkor fogták el a rendőrök, majd átkutatták az ingatlanjait és az autóját. A férfi gárdonyi nyaralójában, egy másik, Thaiföldről érkezett csomagot találtak, benne két fémdobozban több, mint 1,5 kilogramm zöld növényi törmelékkel. A budapesti lakásából is előkerült egy postai küldemény, benne szintén fém teásdobozban, 70 dekagrammot meghaladó droggyanús anyaggal. A férfihoz köthető harmadik dobozt a főváros XV. kerületében, postahivatalban találták meg. A küldeményből négy fémhenger került elő, benne összesen, több mint 2,5 kilogramm drog volt. A nyomozók kiderítették, hogy a három nappal korábbi szállítmány ugyanúgy az övé lehetett, a csomag 3 kilogramm kábítószert tartalmazott.
Néhány nap alatt, a rendőrök azonosították a küldemény feladóját is, a 38 éves, Békés vármegyei, gyulai férfit, akit július 17-én fogtak el, amikor repülőgépe leszállt Ferihegyen.
A rendőrök mindkét férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították, és bűnügyi őrizetbe vették. Kezdeményezésükre, és az ügyészség előterjesztésére, a bíróság mindkettőjüket letartóztatta. Az eljárás tovább folyik, hogy a nyomozók kiderítsék, pontosan kitől származott a kábítószer, és mi volt a dílerek végcélja. (Forrás: MTI)
Videó a felderítésről. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda felvétele
https://www.youtube.com/watch?v=cs1HZEMDofo
Kép1-3: Több, mint 10 kilogramm kábítószert foglalt le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Az illegális áru postai csomagokban, teásdobozokban érkezett Thaiföldről. Képek forrása: Police.hu



