Címlap
A vádirati tényállás szerint, két Pest vármegyei férfi – apa és fia – közúti áruszállítással foglalkozó, dunavarsányi székhelyű családi vállalkozás ügyvezetői voltak. Maguk is személyesen részt vettek az áruk fuvarozásában, míg harmadik társuk tehergépkocsi-vezetőként dolgozott náluk. Az idősebbik ügyvezetőnek vegyi áruk nagykereskedelmével foglalkozó, szintén dunavarsányi székhelyű cége is volt. A férfi az árufuvarozás miatt, többször járt a csomagolóanyagokat gyártó cég békéscsabai telephelyén. Ennek során ismerkedett meg negyedik társukkal, egy dobozi férfival, aki festékraktárosként dolgozott a cégnél, így munkakörébe tartozott a raktárkészlet felügyelete és a vegyi anyagok mozgatása.
Egyik alkalommal, a cégvezető beszélgetésbe elegyedett a raktárosként dolgozó férfival és rendszeres anyagi juttatás ígéretével rábírta, hogy a kezelésében lévő vegyi anyagok egy részét rendszeresen helyezze el üres, úgynevezett IBC tartályokba, majd tegye lehetővé, hogy a Pest vármegyei vádlottak tehergépkocsival elszállítsák, ellopják a telephelyről. Később, a raktárosként dolgozó férfi bevonta a vele azonos feladatokat ellátó kollégáját, egy szintén dobozi férfit a bűncselekmény elkövetésébe.
A Pest vármegyei vádlottak a két dobozi férfi közreműködésével, 2017. november 30-a és 2025 áprilisa között, heti-kétheti rendszerességgel szállítottak el különféle vegyi anyagokat, például etil-alkoholt, etil-acetátot és más anyagokat a telephelyről, összesen, több mint 5 ezer 600 darab IBC tartállyal. Összesen, 1 milliárd 30 millió forint értékben. Az eltulajdonított vegyi anyagokat az idősebbik ügyvezető a vegyi áruk kereskedelmével foglalkozó cégén keresztül értékesítette.
A járási ügyészség vádiratban előterjesztett elsődleges indítványa, hogy a bíróság a vádlottak letartóztatását az elsőfokú döntésének kihirdetéséig tartsa fenn. A vádlottak beismerése esetére, mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában, a járási ügyészség indítványozta, hogy a bíróság végrehajtandó fegyházbüntetésre, pénzbüntetésre és közügyektől eltiltásra is ítélje őket. A bíróság állapítsa meg, hogy a kiszabott szabadságvesztésből a bűnszervezetben elkövetésre figyelemmel, a törvény erejénél fogva nem bocsáthatók feltételes szabadságra. A szállítmányozó cég vezető tisztségviselőit tiltsa el e foglalkozástól, a Pest vármegyei vádlottakat tiltsa ki Békés vármegye területéről, és vagyonelkobzást rendeljen el valamennyiükkel szemben.
Az eljárás a Gyulai Törvényszéken folytatódik. (Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség)
Kép: A Pest vármegyei vádlottak a két dobozi férfi közreműködésével, 2017. november 30-a és 2025 áprilisa között, heti-kétheti rendszerességgel szállítottak el különféle vegyi anyagokat a békéscsabai telephelyről, összesen, több mint 5 ezer 600 darab IBC tartállyal, 1 milliárd 30 millió forint értékben. A kép illusztráció. Kép: DepositPhotos

