Címlap
Az asszony elmondta, ennyi pénze nincs, de rávették, hogy amennyije van, egy szatyorban akassza ki a háza kapujára. A pénz azonnal eltűnt. Az asszony felhívta telefonon a lányát, akivel semmi ilyesmi nem történt. A Gyulai Rendőrkapitányság csalás bűntett miatt nyomozást rendelt el, keresik az idős nőt megkárosítókat.
A rendőrség kéri, hogy beszéljenek idős szeretteiknek az ilyen és hasonló csalásokról. Ha felhívják őket, szakítsák meg a vonalat és hívják fel a rokonukat, gyermeküket, unokájukat, akiről az idegen beszél. Így rögtön kiderülhet, hogy valójában nincs is semmi baj. (Forrás: Békés vármegyei rendőrség Facebook-oldala)
Kép: A gyulai asszonyt azzal hívták fel, hogy lánya közlekedési balesetet okozott, és 8 millió forint ellenében szabadulhat. A kép illusztráció. Kép: Shutterstock

